Belföld

Rekordmagasságban a Fidesz támogatottsága

Bár az MSZP támogatottságának esése megállt, ez az eredmény eltörpül amellett, hogy a kormánypártok népszerűsége a pártválasztók körében már 54 százalék – ez derül ki a Republikon Intézet októberi közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként a 24.hu közöl elsőként.

Ha valaki az előző hónaphoz képest drámai változásra számított a pártok támogatottságában, annak csalódnia kell. Az elmúlt időszakban már ahhoz is hozzászokhattunk, hogy a Fidesz-KDNP népszerűsége, ha lassan is, de tovább nő, októberre pedig rekordmagasságot ért el.

A Republikon Intézet felmérése szerint

a pártválasztók 54 százaléka támogatja a kormánypártokat.

Igaz ugyan, hogy a Republikon Intézet csak 2016 februárja óta méri a pártok támogatottságát, de ez az érték magasabb, mint azóta bármikor.

2016 elején úgy tűnt, fordulat következhet, ugyanis 8 százalékpontot esett a Fidesz támogatottsága a pártválasztók között, 43 százalékra. Ez azonban nem tartott sokáig, sőt októberben már 51 százalékon álltak a felmérés szerint a kormánypártok. Majd idén májusban jött egy rosszabb – 45 százalékos – eredmény, ám a Fidesz júniusra visszatornázta magát 49 százalékra, a növekedés pedig azóta is tart. Ez a tendencia az áprilisi választás közeledtével még nagyobb jelentőségű.

Halvány remény az MSZP-nek

Hogy azoknak is mondjunk egy sovány jó hírt, akik az MSZP-nek drukkolnak, a jelek szerint megállt a párt zuhanása: októberben 12 százalékos volt a szocialisták támogatottsága a pártválasztók között, vagyis Botka László miniszterelnök-jelöltségtől való visszalépése után nem csökkent tovább, sőt, 1 százalékpontot növekedett. Az MSZP egyébként májusban még 19 százalékon állt, vagyis szó sincs arról, hogy visszanyerte volna akár csak a tavasszal még meglévő szimpatizánsait.

A többi ellenzéki pártok esetében stagnálásról, vagy szintén a hibahatáron belüli elmozdulásról beszélhetünk. A Jobbik maradt 15 százalékon, az LMP továbbra is 6 százalékon áll a pártválasztók körében, míg a vele általában hasonlóan szereplő Demokratikus Koalíció egy százalékpontos eséssel 5 százalékon.

A Momentum támogatottsága továbbra is 3 százalék, az Együtt és a Magyar Liberális Párt eredménye is változatlan (2 százalék, illetve 1 százalék), míg a Párbeszédet most 1 százalékponttal alacsonyabban, 1 százalékon mérték. (A Republikon Intézet novembertől együtt méri az Együtt és a Párbeszéd támogatottságát, miután bejelentették szövetségüket, azt, hogy közösen indulnak a választáson.)

Egy helyben toporgó kispártok

A teljes népesség körében is hasonló a helyzet. A Fidesz és az MSZP tudta növelni a támogatottságát egy-egy százalékponttal, előbbi 32, utóbbi pedig 8 százalékra. A szocialistáknál csak egy kicsivel van kedvezőbb helyzetben a Jobbik a maga 9 százalékával. Az LMP 4 százalék, míg a DK 3 százalékon áll az összes megkérdezett között.

A Momentum 2, az Együtt és az MLP 1-1 százalékot tud felmutatni a teljes népesség körében, a Párbeszéd viszont a szeptemberi 1 százalékot sem érte el.

A pártot választani nem tudók vagy nem akarók aránya hat hónappal a választások előtt 40 százalék.

A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készült, nem, kor, végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára nézve. Az adatfelvétel időpontja: október 6-20.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik