Nagyot fordul jövőre a világ a Politico csütörtökön megjelent összeállítása szerint. Idén is elkészült az amerikai lap összeállítása, a Politico 28, ami az Európa jövőjét leginkább meghatározó személyek listáját tartalmazza. Az olvasók jelölhetnek politikusokat és közszereplőket, a lap szerkesztői közülük választják ki a 28 legnagyobb hatással bíró embert.
Nem véletlen a 28-as szám, hiszen a NATO-nak és – a britek kilépéséig – az EU-nak is 28 tagja van. Hogy miért érdekes ez az összeállítás Magyarországnak? Azért, mert a tavalyi lista első helyezettje a magyar miniszterelnök lett, azaz a Politico szerint
A listán minden helyezett kap egy ráillő megnevezést is, ez a miniszterelnök esetében tavaly a “konzervatív bomlasztó” volt. A lap azt írta:
bár Orbán egy kis országból származik, a menekültválság kezelésekor felbukkant és felelősségre vonta a nyitott határokat és a képviseleti demokráciát hirdető Európát.
Hozzátették, a november 13-i párizsi terrortámadás után biztosan még többen beállnak a magyar miniszterelnök mögé, így az egyre inkább jobbra húzó európai politikában erősödnek majd az ide kívánkozó menekültek és a már itt élő kívülállók elleni érzések. A 2015 decemberében született írás szerint
Felidézték azt is, hogy a miniszterelnök egy tavaly júniusi konferencián azt mondta, nem hisz az európai megoldásban, hiszen egy államnak az a feladata, hogy megvédje a saját határait. Igaz, hogy az európai vezetők arra törekednek, hogy kiközösítsék, de az orbáni politika az új európai norma.
A Politico arra is emlékeztetett, tavaly nyáron hogyan nevetett Orbán, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy csúcstalálkozón úgy köszöntötte őt, hogy
üdvözlöm Diktátor!
Majd leszögezték: az orbáni út egyszerre
- feltűnő,
- hatásos és
- ragályos.
Eltelt egy év, és kérdés, mennyiben volt igaza az amerikai lapnak, miután Orbán idén elkönyvelhet egy bukott népszavazást, ráadásul a legfrissebb reprezentatív kutatás szerint egyre jobban csökken a Fidesz támogatóinak száma, arról nem is beszélve, hogy a többség nem szeretné, hogy a jelenlegi kormány győzedelmeskedjen a 2018-as választásokon.
A Politico szerkesztői is érzik a változás szelét, hiszen elkészítették az új listát, és Orbán nemcsak nem vezeti a 2017 legmeghatározóbb politikusait felvonultató névsort, hanem konkrétan
Azonban kár azt hinni, hogy a hazai ellenzék valamelyik karizmatikus alakja (tegyük fel, hogy van ilyen) letaszította őt a trónról, szó sincs erről. Ha a 28 fős listán meg akarjuk keresni, ki képviseli Magyarországot idén, meglepő dologgal találjuk szembe magunkat, hiszen a felbukkanó személy, nem más, mint Soros György. A lap szerkesztői gondolhatták, hogy magyarázatra szorul döntésük, ezért azt hosszan indokolták:
Orbán a nacionalista politika meghatározó alakja volt, ami úgy tűnik, irányt mutatott a Brexit és Donald Trump győzelme felé. De a politika törvényei szerint a másik oldal számára elkerülhetetlen a visszatérés.
Ezt alátámasztva az idei lista első helyezettjének London polgármesterét, Sadiq Khant választották, akinek liberális szemlélete és háttere alternatívát jelenthet a jelenlegi politikának. Soros a 10. listán, és amíg Orbán a “konzervatív bomlasztó”, addig ő az “illiberalizmus ostora”. A Politico szerkesztői szerint a nyolcvanas éveiben járó milliárdos visszatért az évtized ideológiai harcának frontvonalába.
Jelzi ezt az is, hogy amint eldőlt, januártól Donald Trump lesz az amerikai elnök, Soros azonnal kijelentette, hogy a Trump elleni csata élharcosa lesz. Európában sem tétlenkedik, az Open Society Foundations szervezetén keresztül a világ több mint száz országában terjeszti ötleteit. Köztük Magyarországon is, ahol
A Politico felidézte azt is, amikor Soros egy közös európai menekültügyi politika megalkotását sürgette, amire Orbán azzal reagált, hogy Soros neve a legerősebb példa azokra az emberekre, akik bármit megtesznek azért, hogy gyengítsék a nemzetállamokat.
Azt a lap sem tudta megjósolni, hogy milyen törekvései lesznek a milliárdosnak jövőre, vagy egyáltalán tényleg visszatér-e az a bizonyos “másik oldal”. Mindenesetre amíg a nagy elitellenes Trump is Soros korábbi emberét választja pénzügyminiszterének és úgy harcol a kormányzati elit ellen, hogy közben velük veszi körül magát, addig biztosan 2017 is tartogat politikai meglepetéseket.