Nagyvilág

Ha Trump őszinte lenne, magát tiltaná ki először Washingtonból

Volt már pár elég ironikus pillanata az amerikai elnökválasztásnak. Az eddigi csúcs az volt, hogy Trump folyamatosan azzal vádolta Hillary Clintont és a kormányzati elitet, hogy el fogják csalni a választást.

Majd nem sikerült megszereznie a többségi szavazatot, és mégis elnökké választották. 

Na, Trump megint egy hasonló színvonalú iróniakamiont parkírozott be a Fehér Ház udvarára. Elnökjelöltként az egyik legnagyobb kampányígérete volt, hogy le fogja csapolni a kormányzati mocsarat D.C.-ben. Ez azt jelenti, hogy eltakarítja onnan a korrupt, bebetonozott tisztségviselőket, és a rajtuk élősködő lobbistákat.

Drain the swamp. 

Na, be is jelentette, hogy az első elnöki napján beterjeszti a törvényjavaslatot, hogy aki kormányzati pozíciót vállalt, azt öt évre tiltsák el a lobbizástól. Ez önmagában amúgy sem igazán működne, lobbiengedély nélkül befolyást gyakorolni még veszélyesebb is, mint hivatalos lobbistaként.

Na de ezzel párhuzamosan az történik, hogy

  • Trum vagyonát a gyerekei kezelik majd tovább, ahelyett, hogy a korábbi elnökökhez hasonlóan olyan alapba fektette volna be, amelyre nem lát rá.
  • Ezek a gyerekek lehet, hogy kormányzati pozíciót is kapnak majd.
  • Jared Kushner, Ivanka Trump férje például masszívan érdekelt abban, hogy az Obamacare-t ne töröljék el. Amiről Trump szépen le is tett.
  • Ráadásul Trump legközelebbi emberei között rengeteg volt Goldman Sachs-os van.
  • És a Trump Organization a megválasztása óta folyamatosan nyomást gyakorol a külföldi kormányokra. Trump például saját magának követelt építési engedélyt Argentínától.
  • Trump hotellánca pedig a külföldi vezetőkre, hogy náluk szálljanak meg.

Trump önmagában akkora összeférhetetlenség, hogy innentől fölösleges is nekiállni a mocsár lecsapolásának. Pedig az ő elnökké választásának kevés jó oldala közül pont az volt az egyik, hogy sikerülhet kitakarítani a Fehér Ház és a kormányhivatalok környékéről a Clinton-dinasztia évtizedek óta bebetonozott embereit.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.