Csak gyorsan egy kis felmérés az elején: tegye fel a kezét, aki emlékszik, mi van most a Norvég Alap pénzeivel, ki győzött le kit a rendőrséget is bevető rajtaütésben, és hogy egyáltalán honnan indult és miről szólt az egész! Na, bátran! Ott hátul, mintha valaki… ja, nem. Akkor senki?
A civil szféra csökkenő szerepe az illiberális kormányzások alatt: kitekintés a magyar, lengyel és horvát valóságra címmel szervezett panelbeszélgetést hétfőn este a More Democracy for More Europe projekt, pontosabban a CONCORD európai civil szervezeteket tömörítő intézmény. Ebben a cikkben szerencsére messze az előző mondat a legunalmasabb és legterjengősebb: bár angol nyelvű volt és nemzetközi közönségnek szólt, azaz különösebb újdonságokat nem mondtak a résztvevők (magyar részről: a Népszabadság volt újságírója, az Átlátszó főszerkesztője, illetve az Ökotárs norvég pénzeket elosztó alapítvány vezetője), arra jó volt, hogy összefoglalják nekünk (és egy kicsit maguknak is), hogy érzik magukat és hogy látják a saját jelenüket és jövőjüket. Kiderült az is, hogyan ejti egy igazi brit gentleman azt, hogy Népszabadság segítség és gyakorlás nélkül. Így:
Dési András (Népszabi), Bodoky Tamás (Átlátszó) és Móra Veronika (Ökotárs) a médiáról, a civilekről és a népszavazásról beszélt.
A médiáról
Dési András, Népszabadság: Szomorú ez a nap: egy hónapja végezték ki a Népszabadságot. Ez egy sajtószabadság elleni előkészített, megtervezett és kivitelezett támadás volt, a költözéssel összekötve. A kivégzés célja a tényfeltáró újságírás megszüntetése és a Fidesz narratíváját támogató média térhódítása. Sokkos állapotban voltunk, amikor megtudtuk, több óráig tartott, amíg egyáltalán felfogtuk, mi történt.
Bocsánat, ha elakad a szavam, érzelmileg még mindig a hatása alatt vagyok.
Jó újságírók vagyunk és jó forrásaink vannak, de erről, ami ránk várt, senkinek sem volt fogalma. Az internet segítségével maradtunk egyben, és egy fantasztikus hajléktalan szerveződésnek hála megjelentünk a Fedél Nélkülben, a különszám több tízezer példányban kelt el. Ezért az újságért egyébként száz-kétszáz forintot szoktak adni, itt most ezer-kétezer forintokat adtak, volt, aki ötezret. Ennek ellenére
Most már csak szigetek maradtak a nagy óceánban; minden tiszteletem ellenére az Átlátszó sem egy nagy lap, az is inkább egy kis sziget. Próbáljuk megtartani ezeket a szigeteket és reméljük, egyre több lesz, mert ez a többoldalú társadalom alapja.
Törökország: börtön; Oroszország: gyilkosság vagy verés; Magyarország: propaganda, gazdasági eszközök. Ezek várnak az újságírókra.
Bodoky Tamás, Átlátszó.hu: Nagyon korán, már a Fidesz-kormányok elején elkezdtem érezni a hatalom nyomásgyakorlását, ami nem csoda, hiszen tényfeltáró újságírásban utazunk. A fő gond, hogy a lapok tulajdonosai és az ő cégeik általában kormányközeliek, vagy legalábbis a kormánnyal üzletelnek, szóval tűzfalként működnek, napi szinten beleszólnak a döntésekbe, a saját üzleti igényeikre használják a lapokat. A magyar média baja egyébként is az, hogy az állami hirdetésektől és a pártpénzektől függ. Elvileg persze létezik közszolgálati média, de ez a kormány propagandagépezetének része, 2010 óta teljes mértékben eltolódott efelé.
Ma hangsúlyosabb a kormánypárti tényfeltáró újságírás, mint a kormánykritikus, ami azért ijesztő és abszurd, mert így aztán a kormány éppen arra használja az ő újságíróit, hogy az “ellenséges” médiumok, újságírók ellen nyomozzon; az újságírás már fegyver a kezükben.
A népszavazásról
Dési András: Érvénytelenül szavaztam, mert az esélyét sem akartam megadni, hogy helyettem szavazzanak; nem bízom bennük. A közhangulatról annyit, hogy ha az utcán kérdezgetnénk az embereket, szerintem az derülne ki, hogy a többség nem támogatja Orbán Viktort. A népharag, a feszültség ott van, csak egyszerűen nincs másik lehetőség politikailag. A baloldal gyenge, a Jobbikot senki sem akarja;
Bodoky Tamás: Érdekes, hogy a korrupcióról szóló sztorikat szeretik az olvasók, megosztották őket a Facebookon, a menekültekkel szembeni visszaélésekről szólóak ellen viszont kikeltek, még a törzsolvasóink is nemtetszésüket fejezték ki.
Nem tudom, hogyan kellett volna emberibb hangulatot teremteni.
A népszavazásnak mindenesetre több célja is volt. Miután több kormánypárti médium Orbánék ellen fordult (a Simicska-ügy után – a szerk.), új médiavállalkozásokat kellett alapítaniuk és felkarolniuk. Ez sok pénzt elvitt ezt a pénzt pedig a népszavazási kampánnyal teremtették meg: a plakátok és tévéreklámok mellett a pénz nagy része hirdetés formájában ezekhez a lapokhoz került. Összességében több ment el a menekültellenes propagandára, mint a Brexit-kampányra pro és kontra!
A másik cél az volt, hogy félelmet szítsanak és azt éreztessék, hogy az országot megtámadták.
A bevándorlók is ilyenek. Támadás alatt állunk, lányainkat, asszonyainkat megerőszakolják! – üzenték. Ezt aztán addig ismételgették, amíg a magyarok nagy része tényleg el nem kezdett félni a bevándorlóktól, aztán jöhettek a kerítések; ez akkor már népszerű intézkedésnek számított, a népesség kétharmada hasznosnak tartotta. Eközben az eleve gyenge ellenzék nem is tudott mi mellett kampányolni.
Az érvénytelen szavazat lényege, hogy mégis részt veszel, teljesíted állampolgári kötelességed, de a két rossz válasz közül egyik mellé sem állsz.
Móra Vera, Ökotárs: Voltak győzelmeink ugyan a bíróságon, miután a kormány rátámadt a Norvég Alapra – kimondták például, hogy az Ökotárs rendőrségi megszállása teljesen illegális volt -, ám a kormány időközben új ellenségeket talált. Ilyen Soros György, illetve a migránsokat támogató civil szervezetek. Eközben azonban maguk a civilek megtanulták jobban megvédeni magukat, rutinosabbak lettek a jogi csatározások terén és jobban össze is tudnak fogni, mint korábban. Erre jó példa, hogy több szervezet közös kampányt indított az érvénytelen szavazat mellett – ilyesmire korábban nem volt példa. Két év telt el, még nem látjuk a hosszútávú hatást, de reméljük, erősebbek lesznek a civilek, mint valaha.
Egy kutatás szerint a magyarok majdnem kétharmada úgy érzi, semmi beleszólása a közügyekbe, nem számít, mit tesznek. Úgyhogy nagyjából a semmiből kell építkezni a civileknek, akik ez ellen küzdenek. A demokratikus intézményeket nagyon gyorsan építették fel Magyarországon, a kommunizmus utáni átmenet itt volt a legsimább, nem tudjuk megbecsülni a demokráciát,
nem érezzük, milyen fontos a meglétük. Ezért aztán könnyű is leépíteni a demokratikus berendezkedést. A kormány eközben kapja az uniós pénzeket és elfelejtette, milyen fontos együttműködni a néppel.
