Belföld

Orbánnak igaza volt, Soros tényleg háttérhatalom

– Azt mondta korábban, hogy Közép-Európán belül működik egy háttérhatalom, amelynek Soros György is tagja. Kik tagjai még?
– Hát ezt önök mindig megírják, jobban tudják, mint én.
– De kicsodák, én nem tudom konkrétan.
– Hát dehogynem, önök szokták megírni, azt írják, hogy soft power, az a neve, ennek vannak leírt értékei.

A fenti párbeszéd zajlott le kedden Dunaújvárosban a miniszterelnöki pocak tulajdonosa és az Index riportere, Fábián Tamás között. A helyzet csak azért nem eszkalálódott tovább, mert Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófönöke inkább a hard power mellett döntött, és a testével védte meg a miniszterelnököt a további kérdésektől.

A softpowerezés egy korábbi orbáni ciklus betetőzése. Első ránézésre nagyjából abban a minőségben, ahogy egy rendes háttérhatalmazástól várnánk. A sajtóban is nagyjából úgy kezdett el terjedni a dolog, hogy Orbán fejében összekeveredtek a dolgok, megint blőd hülyeséget mondott, amikor szembesítették egy váratlan kérdéssel.

Pedig Orbán annyira nem mondott hülyeséget. Illetve igen, de máshogy, mint gondolnánk.

Ehhez először meg kell értenünk, miről beszél a kormány, amikor háttérhatalmat, és miről, amikor soft powert emleget. A háttérhatalmazás és a sorosozás az egyszerűbb. Erről már írtunk korábban, ezt:

 A sorosozás igazából az az antiszemitizmus, amit szabad.

Ugyanazon az elven alapszik, mint a legtöbb zsidókkal szembeni előítélet. Ezek szerint a világ történései mögött nem a véletlen, az egymásnak feszülő milliónyi érdek és ellentét, vagy – ne adj isten – a butaság áll, hanem egy konkrét csoport, vagy személy, akinek terve van. A magyar fatalizmusban amúgy is elég komoly szerepet játszik az, hogy minket csak úgy lehet legyőzni, ha elárulnak vagy összefognak ellenünk. Ha vesztünk tehát, akkor ezért vesztünk.

Az ideáramló menekültek vagy a világ összes rossz dolga mögött Soros Györgyöt, Barack Obamát, az Egyesült Államokat, Izraelt, Cion bölcseit, a világkormányt, vagy a gyíkembereket látni egyszerű butaság. Szellemi restség, megalkuvás, gyengeség, amikor nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy a világban történő dolgokat milliónyi különböző tényező alakítja, akkor is, ha nekünk kedveznek az események, és akkor is, ha nem.

A sorosozás, a háttérhatalmazás egy olyan meglepően sikeres ellenségkép-teremtés, amibe megint szinte véletlenül tenyerelt bele a Fidesz. De a társadalmon belül vannak előzményei.

A Political Capital 2013-ban csinált utoljára egy felmérést erről, amikor az Orbán-kormány a Bilderberg-csoportra próbálta meg felhúzni a Bajnai- és Redingellenes kampányát (hol vannak már a régi szép idők ellenségei!).

Akkor az jött ki, hogy a magyarok 42 százaléka tudja, hogy nemcsak a kormány irányítja az eseményeket, hanem vannak a háttérben valakik, akik a szálakat mozgatják. Ennél kevesebben, csak a magyarok 32 százaléka mondta egyértelműen azt, hogy nem, ez nem igaz. A nézet egyébként teljesen pártsemleges, de leginkább az alacsonyabb státuszú, ateista férfiak hisznek benne.

Szóval népszerű téma a háttérhatalom, de térjünk át a soft powerre.

Ez már egy sokkal könnyebben megmagyarázható fogalom. Joseph Nye, a Harvard Egyetem professzora találta ki magát a kifejezést. Röviden összefoglalva minden olyan hatás soft powernek számít, ahol a hatalom nem a direkt konfrontáció vagy a lefizetés eszközével próbál meg maga mellé állítani valakit.

Soft power a kultúra, az emberi jogi alapelvek, a diplomáciai hozzáállás, a politikai rendszer. Soft power lehet a kólától a metálzenén keresztül az Európai Unió Alapjogi Chartájáig minden, amiben nem a bizonyos cél érdekében adott direkt pénzügyi támogatás, a durva diplomáciai nyomásgyakorlás vagy a hadsereg bevetése a módszer a kooperáció elérésére.

Soros György Fotó: Europress/Getty Images/Stiller Ákos
Soros György
Fotó: Europress/Getty Images/Stiller Ákos

A soft power egy nehezen körüljárható erő, amely a háttérből, indirekt módon van hatással egy másik hatalomra vagy annak állampolgáraira. A lényeg a háttéren van, de erre még később visszatérünk.

Van soft powere Oroszországnak és Dubajnak is, de tény, hogy hagyományosan ebben is a nyugati országok, az Egyesült Államok és az Európai Unió a legerősebb. Úgy alakult, hogy a demokrácia és a liberalizmus a puha erő melegágyai lettek (képzavar).

És itt jön a képbe a háttér és Soros György. Soros ugyanis rengeteget tett a nyugati típusú liberalizmus soft poweréért. Ezt a fajta liberalizmust, amely politikai oldalként megszűnt létezni (majdnem minden politikai oldal liberális), de máig a világ legfontosabb politikai rendszereinek alapjait működteti, Magyarországon azok az intézmények támogatják, népszerűsítik a legnagyobb lendülettel és a leghatékonyabban, amelyeket Soros György alapítványai támogatnak.

Soros rengeteget tett azért, hogy a demokrácia, az egyenlőség, az emberi jogok és az angolszász típusú liberalizmus a kelet-közép-európai rendszerváltások után a lehető legjobban elterjedjenek. Nem véletlen az sem, hogy a Fideszt, mint klasszikus fiatal liberális pártot is erőteljesen támogatta. Kapott pénzt a Fidesz a Századvég kiadására is, de a párt egy rakás vezető politikusát is megutaztatta, támogatta Soros, hogy minél többet lássanak abból, mi működik jól a nyugati liberális világban. És akkor még nem beszéltünk a CEU-ról, amely a nyugati akadémiai rendszer utolsó világító őrtornya Magyarországon.

Ennyiben tehát igaza volt Orbánnak, a soft power lehet háttérhatalom, amiben részt vesz Soros György is.

De.

És ez egy hatalmas DE (tényleg). Orbán mondata azért zseniális, mert a háttérhatalmazással megosztott magyar társadalom mindkét oldalának mást jelent. Pont azt, amit hallani akarnak.

Azok számára, akik hisznek a Bilderberg-csoport, a világkormány, a gyíkemberek vagy a prágai temető létezésében, csak egy megerősítés arról, hogy igen, a háttérhatalom tényleg létezik, és leírható egy, a liberális világban is legitim kifejezéssel.

Azok számára pedig, akik nem hisznek benne, azt bizonyítja, hogy a miniszterelnöknek fogalma sincs róla, miről beszél, egyszerűen megpróbálja a lehető legtöbb fogalmat összemosni egymással, hogy aztán ebből politikai tőkét teremtsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik