Kell még egy-két ciklus.
Orbánnak, mármint. Ezt mondta péntek reggel a Kossuth rádióban már majdnem rendszeresen (elvileg kéthetente, kivéve, amikor elmarad) előforduló interjújában. Azért kell még pár ciklus, hogy beérjen, amit a Fidesz csinál, meg azért, hogy a lépések, amelyeket eddig tettek, meghozzák a gyümölcsüket.
Ilyen gyümölcsök a kormány népesedéspolitikája, a lakástámogatás, a rezsicsökkentés, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is. Előbbiek a fiatalok gyermekvállalását, utóbbiak pedig a középosztály felemelését segítenék. De ilyen lépés lenne Orbán szerint az óvodák és az iskolák fejlesztése és a jó oktatási rendszer is. Erre mondjuk eddig viszonylag kevés életképes tervet láttunk.
Amikor a Fidesz 2010-ben kormányra került, a kétharmad megszerzésében viszonylag nagy szerepet játszott az, hogy a baloldalból teljesen kiábrándult, inkább középen álló, pártfüggetlen réteg rájuk szavazott. Nagyrészt abban bíztak, és ez most inkább a személyes beszélgetésekre, nem szám- és tényszerű elemzésekre támaszkodó állítás, hogy a Fidesznek van és lesz ötlete arra, hogyan lehetne Magyarországból kicsit jobb helyet csinálni
Ámokfutók
Bíztak benne, hogy van terv, amivel az addigi gazdasági öncsonkítást, amelyet a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok csináltak, vagy a rövid Bajnai-kormány alatti megszorításokat és döcögést felválthatja egy életképes, tenni akaró, átfogó elképzelésekkel rendelkező, potens, konzervatív gazdasági kormányzás. A társadalompolitikai szempontból eddig inkább liberális, a baloldal felé húzó szavazók pedig ezért a vízióért képesek lettek volna lenyelni egy olyan szellemi ámokfutást is, amelynek az emléke – mint a korona megúsztatása – még elég élénken élt a fejekben az első Orbán-kormány idejéből. Ez volt a várakozás.
A második Orbán-kormánynak nem volt igazán átfogó elképzelése arra, mit kellene kezdenie Magyarországgal. Az iszonyatosan erős felhatalmazással sem tudtak semmit kezdeni, még úgy sem, hogy szinte minden akadozásra vagy hibára rá lehetett fogni, hogy az elmúlt nyolc év tehet róla. Mostanra egyébként lett valamilyen gazdaságpolitikai elképzelésük. Leginkább az, amellyel Lánczi András haknizza épp körbe a magyar sajtót. Hogy a gazdasági elitváltás nem korrupció, hanem egy politikai elképzelés végrehajtása. Hogy a barátoknak adott pénz célt szolgál, ezért a kivételezést és a korrupciót is le kell nyelni, mert a XX. században soha nem sikerült átfogó gazdasági átalakulást elérni bűncselekmények nélkül. Ilyen volt a szocialista államosítás, majd a rendszerváltás utáni privatizáció is. Végülis ez is egy elképzelés.
A Fidesz hat éve kormányzik. Ezalatt a hat év alatt szinte nem volt egyetlen olyan jelentős gazdaságpolitikai elképzelése a kormánynak, amely sikeres volt, és nem játszott benne viszonylag nagy szerepet a szerencse. A frankhitelek államosítása mázli volt, senki nem tudta előre, hogy a svájci jegybank el fogja engedni a frank árfolyamát, amin hatalmasat bukott volna minden devizahiteles. A devizafelvásárláson pedig az MNB még nyert is egy rakás pénzt. A kamatok csökkentése pedig, amelyekkel az állam ugyan olcsóbban tudja finanszírozni magát, nagyon megvisel mindenki mást a magyar gazdaságban. Nincsenek banki kamatok, kevesebb a befektetés, kisebb a hitelezés.
Éllovasból
A rezsicsökkentés pedig, amellett, hogy újabb segélyt ad a középosztálynak, még dependensebbé teszi őket az állam segítségétől. Ráadásul hosszú távon inkább átok lesz ez, mint segítség, majd érdemes lesz megnézni, mi történik a közszolgáltatók infrastruktúrájával tíz, vagy húsz éven belül. Ugyanez igaz a sertésáfa csökkentésére is, ami pont a baromfiiparnak jött nagyon rosszul.
Sikerült persze eredményeket elérni, Magyarország gyakorlatilag adóparadicsom lett, hiszen a munkára rakódó iszonyatos mennyiségű teherrel ellentétben társasági adót például keveset kell fizetni, ezért egy rakás cég kezdett el névleges tevékenységeket végezni Magyarországon. Ezekből a névleges tevékenységekből adóbevétel ugyan lesz, munka, vagy növekedés viszont nem. És egyébként nyilván tök igazságtalan negyedéves alapú gazdasági növekedésekkel dobálózni, de nézzük már meg ezt az ábrát a legutóbbi negyedévről:
A gazdasági elitcserén kívül nem volt és most sincs olyan átfogó gazdasági, vagy társadalompolitikai elképzelés, amelynek kiforrására tényleg szükség lenne még egy-két ciklusra. Orbánnak van szüksége erre, nem az országnak. Ha lenne ilyen elképzelés, akkor most azzal kampányolna a kormány a 2018-as választásokra.
A saját pénzünk elköltéséről már írtunk részletesebben, ahogy azokról a trükkökről is, amelyektől majd úgy tűnik, hogy az eladósodó Magyarország igazából nem is adósodik el.
Az idegengyűlölet talán még ennél is ijesztőbb folyamat. Konkrét közvéleménykutatások erről még nincsenek, de úgy néz ki, hogy Soros Györggyel a kormány újra rátalált a rezsicsökkentésre. A menekültellenes kampány látszólagos sikere után sokáig lebegtették, hogy a kormány újabb gyűlöletkampányra készül, ezúttal a családvédelem jelszava alatt, szinte mindenki ellen, aki nem heteroszexuális, fehér, középosztálybeli férfi, vagy hagyományos család. Ez egy kicsit még el is kezdődött, de igazán nem kapott soha lendületet.
Nem úgy, mint a sorosgyörgyözés. Először Szijjártó Péter állt bele lendületből abba, hogy Bill Clinton csak az arc a kritika mögött, de Soros György az agy. Majd Lázár János is felcsapta az alufóliasisakját, és még ennél is súlyosabb dolgokat mondott. Orbánnal zárult a sor, aki ma reggel ugyanezt a sorosos mantrát mondta el.
A sorogyörgyözésnek nagy hagyománya van a magyar közvéleményben.
Ugyanazon az elven alapszik, mint a legtöbb zsidókkal szembeni előítélet. Ezek szerint a világ történései mögött nem a véletlen, az egymásnak feszülő milliónyi érdek és ellentét, vagy – ne adj isten – a butaság áll, hanem egy konkrét csoport, vagy személy, akinek terve van. A magyar fatalizmusban amúgy is elég komoly szerepet játszik az, hogy minket csak úgy lehet legyőzni, ha elárulnak, vagy összefognak ellenünk. Ha vesztünk tehát, akkor ezért vesztünk.
Az ideáramló menekültek, vagy a világ összes rossz dolga mögött Soros Györgyöt, Barack Obamát, az Egyesült Államokat, Izraelt, Cion bölcseit, a világkormányt, vagy a gyíkembereket látni egyszerű butaság. Szellemi restség, megalkuvás, gyengeség, amikor nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy a világban történő dolgokat milliónyi különböző tényező alakítja, akkor is, ha nekünk kedveznek az események, és akkor is, ha nem.
Legutóbb körülbelül két éve láttam Soros Györgyöt, a CEU-n vett részt egy beszélgetésben. Ahhoz képest, hogy nyolcvan éves volt akkor, nem tartotta magát rosszul, de nem úgy nézett ki, mint egy mindenható stratéga, aki képes a fél világot irányítani. Elég furcsa érzés lehet azt gondolni, hogy ez a dörmögő idős bácsi a felelős Európa elmuszlimosításáért.
Párhuzamos György
Persze Soros György neve nem egy embert, hanem egy szándékot takar, főleg azokban, akik hajlandóak elhinni Orbánék összeesküvés-elméletét. Amelyeket igazán viccessé tesz az, hogy amúgy Orbán is tanult Soros pénzén külföldön, Kövér Lászlót is támogatta Soros alapítványa, és Kovács Zoltán kormányszóvivő is tanult Soros egyetemén, Soros támogatásával. Hogy csak párat említsünk.
Soros inkább egy kódnév a nemzetközi pénzemberre ideájára, aki ártani akar Magyarországnak. Orbán, Lázár és Szijjártó szavaiból legalábbis ez derül ki. Egészen ijesztő tempóban tolódik egyébként a szélsőségek felé a kormány, retorikában legalábbis. Lehet, hogy a sorosozás, a muszlimozás és az idegengyűlölet működik, de szinte minden épeszű külföldi szövetséges előtt hülyét csinálunk vele magunkból.
Amikor Orbán azt mondja, hogy
aki teheti, menjen el egy nyugat-európai városba, és vesse össze azzal, amit tíz-húsz éve látott,
akkor egyszerűen hazudik, vagy legalábbis hazugságot sejtet. Olyanok előtt sejteti, hogy Nyugat-Európa városai rossz helyzetben vannak, akik nem fognak eljutni egyetlen nyugat-európai városba sem. Nyugat-Európa rendben van, és rendben lesz akkor is, amikor Magyarország már rég nem. Sokkal erősebb alapokra épült ugyanis, mint a XXI. századi Magyarország.
Amikor viszont azt mondja, hogy a nyugat-európai városok sorsa vár Magyarországra is, ha nem tesznek a kulturális homogenitás megőrzéséért, az már sokkal ijesztőbb. Dehát erről már elég hosszan írtunk korábban.
