A szovjet Vörös Hadsereg 1945 májusára elfoglalta Európa keleti részét, míg a nyugati szövetségesek a nyugati területeket. Ám az óriási különbség az volt, hogy az amerikaiak és a britek valóban felszabadítóként érkeztek, a nácik legyőzése után az elfoglalt területeknek visszaadták a szabad önrendelkezés lehetőségét. A Szovjetunió ezzel szemben megszálló hatalomként viselkedett, célja saját társadalmi berendezkedésének ráerőltetése az érdekszférájának tekintett országokra.
Ahol a harcok véget értek, megkezdődött az ország módszeres kirablása, az emberek elhurcolása “egy kis jóvátételi munkára”. És szovjet kézi vezérléssel akcióba léptek a magyarországi kommunisták is a hatalom megszerzése érdekében.
Kovács Béla
Ebben a játszmában fordulópontként tekintünk többek közt 1947. február 25-ére, amikor a szovjetek jogellenesen, mentelmi jogát semmibe véve letartóztatták és elhurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazda Párt főtitkárát.
Kovács azon vezetők közé tartozott, akiket nem sározott be a nácizmus. Következetesen békepárti és antifasiszta álláspontot képviselt, az ország német megszállása után részt vett az ellenállási mozgalomban. Közismert, köztiszteletben álló politikusként belügyi államtitkár lett a debreceni Ideiglenes Kormányban, az FKGP főtitkárának választotta, majd belügyminiszterként dolgozott.
Támogatta a köztársaság kikiáltását, a nagybirtok felosztását, a Horthy-korszak társadalmi viszonyainak megszüntetését, egyetlen “bűne” az volt, hogy elkötelezetten hitt a szabadságban. 1946 második felében a demokrácia védelmében került szembe a kommunistákkal, ellenezve azok totalitárius törekvéseit. Elszántan védte az FKGP függetlenségét, miközben egyre gyakrabban konfrontálódott Rákosiékkal.
Vége a színjátéknak
Ez pedig annak idején nem volt egy életbiztosítás.
Persze ebből egy szó sem volt igaz, de megnyílt az út a nem kívánt személyek eltávolítására.
A nyomozás hamar elérte Kovács Bélát is, ám a nemzetgyűlés február 21-én a nevetséges vádakra hivatkozva megtagadta mentelmi jogának felfüggesztését. Bárhogy próbálkoztak, a vádakat nem sikerült megacélosítani, így maradt a jól bevált sztálini módszer: a szovjet hatóságok február 25-én mindenféle vizsgálat és magyarázat nélkül őrizetbe vették Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták.
A Szabad Nép így magyarázta a történteket:
aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében.
Kovács Béla ezt írta ugyanerről:
Az összeesküvésben nem vettem részt, abban bűnösnek nem érzem magam. Egész életem munkájával kerültem volna szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a földreform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irányuló szervezkedésben részt vettem volna.
Százmillió halott
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává. Leírni is szörnyű, hogy a kommunista rendszer halálos áldozatainak számát világszerte 100 millió főre teszik. Ennyi embert végeztek ki, dolgoztattak halálra, vagy pusztultak el éhínségek során.
Ami Kovács Bélát illeti, hat évet töltött Szibériában, a Gulagon, 1953-tól pedig egy moszkvai börtönben ült. A Szovjetunió 1955-ben kiadta őt Magyarországnak, 1956 tavaszán szabadságát is visszanyerte, és részt vett Nagy Imre forradalmi kormányaiban. Később kereste a megegyezést Kádárékkal, 1958-ban bekerült az Országgyűlésbe.
1959. június 21-én hunyt el 51 éves korában, a Szovjet Legfelsőbb Katonai Ügyészség 1989-ben rehabilitálta.
