Áll az ember hajnali háromkor az orrfacsaró húgy- és kakaszagban, miután bemászott merészen a romok közé, mire a semmiből felbukkan egy munkásőr-alkatú közterületis. Lendületesen megigazítja láthatósági mellényét, pózba vágja magát és azt mondja: „ide ne merj pisálni, öcsi, ez nem arra van”. 2005-öt írunk (plusz-mínusz két év, mit tudom én már), a helyszín a Móricz Zsigmond körtéri Gomba, vagyis ami maradt belőle. A Gomba ekkor épp Budapest szimbóluma. Hiába épül javában két kerülettel arrébb a bulinegyed, zajlik a romkocsma-robbanás, Budapest azért mégis inkább ez: a magára hagyott műemlék a legforgalmasabb ponton, ami senkit sem érdekel, ami már az utcán élőknek is büdös és ahova mégsem szabad pisilni. A városban, ahol nincsenek vécék.
Ezek szerint, ha senki nem foglalkozik vele, hetven év kell egy helynek, hogy a legmenőbből a legótvarabb legyen. A Gomba Budapest dicsősége volt: képesek voltak egy mini városközpontot építeni a háború kellős közepén, amely a következő rendszert is szépen kiszolgálta. Az akkori Horthy Miklós tér a 1942-ben lett igazi csomópont, HÉV-vel és hatalmas forgalommal, muszáj volt tehát kezdeni valamit a parknak meghagyott, a sínek által kör alakúra szelt területtel. Az akkor 29 éves őstehetség, Schall József – aki később újjáépítéssel, lakóházakkal, munkásszállókkal foglalkozott – terve ugyan csak a második lett az ötletpályázaton, végül mégis ezt választották. Gombája könnyed volt, szellős, magától értetődően és kényelmesen kapcsolta össze a tér részeit, középen Szomor László kútjával.
Forrás: Wikipedia
Ekkor még a HÉV-et szolgálta ki, várókkal, jegypénztárral, üzletekkel, szolgálati és műszaki helyiséggel. A hatvanas években már villamos járt, nem vasút, a Gomba utasellátó funkciója tehát megszűnt, egyre inkább raktárként használták. A nyolcvanas években főleg neve, jellegzetes alakja és a sörvagon néven mellette megnyitott, villamoskocsikból épült kocsma tartotta benne a lelket. A kilencvenes években a 41-es villamosnak hála újra fontos lett tömegközlekedésileg, működött tehát egy bérletpénztár, mögötte azonban már átvette a hatalmat a gaz és a húgyszag. A patinás múltra és építészeti értékre való tekintettel az ezredforduló környékén műemléki státuszt kapott – természetesen ekkor rohadt le végleg.
Nem csoda. Maga a Gomba a kerületé, a közterület körülötte a fővárosé, az ügybe pedig beleszólása volt (lehetett volna) a BKV-nak, hiszen az ő elődje kezdeményezte és használta az egészet. Hab a tortán, hogy a földhivatali bejegyzésekben sem igazodott el senki. A rutinos budapestiek tudják, hogy ez mit jelent – az ilyen hely, ami mindenkié, valójában senkié sem, ez a felállás rohasztotta le a Gödört is. A Gomba körül a hivatalok legfeljebb a kitelepülő fabódék miatt balhéztak egymással.
Forrás: Wikipedia
Az önkormányzat 2008-ban döntött úgy, hogy kezdenek valamit a hellyel. Saját projektet szerettek volna, nem akarták simán egy beruházónak adni. Azonban a nyílt ötletpályázat is nagyon magyarra sikeredett. 69 pályázat érkezett be, a tervezők pedig a bizottság felhívásának megfelelően eleresztették magukat: sci-fi plázától a teljes teret kitöltő medencén át a geometrikus absztrakt őrületig volt itt minden. Végül a két leginkább konzervatívot díjazták. A kerületi Fidesz-frakció kiakadt, mondván a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal senkinek sem szólt, hogy nem akarnak komoly változtatást az eredetihez képest, így aztán jól átvertek minden pályázót. A hivatal szerint a Gomba műemlék, naná, hogy nem kellene szétbombázni, egyébként pedig nem is ők döntöttek az eredményről.
Mindegy, ez van. A megosztott első díjasokat felkérték, hogy saját ötleteiket összegyúrva készítsék el a végső terveket, az eredmény fentebb látható. Egyszerű, szép, letisztult, szellős, nem csak egy-egy falon, hanem az egész építményen átlátni, a szökőkút pedig tényleg ad neki némi klasszikus patinát. Kellemes hely lett a Móricz, örülök a Gombának; fél év múlva azért visszamegyek megnézni, visszaköltöztek-e az utcán élők.
