Belföld

Jobbik: a kormány nem tesz semmit a Dunaferrért

dunaferr(2)(1)(960x640)(1).jpg (dunaferr)
dunaferr(2)(1)(960x640)(1).jpg (dunaferr)

Ráadásul a Jobbik részletesen kidolgozott javaslatát is érdemi indoklás nélkül elutasították.

A Jobbik szerint a kormány egyetlen javaslatot és konkrét intézkedést sem fogadott még el a Dunaferr megmentésére, ráadásul a Jobbik részletesen kidolgozott javaslatát is érdemi indoklás nélkül elutasították.

Volner János frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján ismertette: az általuk kidolgozott és október 8-án az Országgyűlésnek benyújtott komplex javaslatcsomagot a gazdasági bizottság hétfői ülésén tárgysorozatba sem vette a kormánypárti többség.

Hangsúlyozta: a Jobbik ennek ellenére akár a kormány megkerülésével is tárgyalásokat kezdeményez a hazai autóipari szereplőkkel, hogy kössenek egymással együttműködési megállapodást a magyar fémalapanyag-gyártás megmentése és fellendítése érdekében.

Fotó: MTI

Volner János felidézte a kormánypártok által leszavazott javaslatukat is. E szerint a fémalapanyag-gyártó vállalkozások esetében a munkaadókat terhelő járulékok legmagasabb összege legfeljebb a bruttó munkabér 15 százaléka lehetne, illetve az ilyen vállalatok mentességet kaphatnának a szociális hozzájárulási adó és az iparűzési adó alól. Ezen kívül a

Jobbik azt is szeretné, ha a kormány egyeztetéseket kezdene a hazai járműgyártókkal a Dunaferr termékeinek minél magasabb arányú felhasználásáról.

November 8-án az ISD Dunaferr Zrt. vezetése megerősítette a hírt, hogy a korábban bejelentett 1500 fő helyett, 400 fős elbocsátást tervez.

Gyorstalpaló: Mi történt korábban?

A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.

Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztettek, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én, Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az orosz tulajdonban lévő ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett. Emellett jelezte, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik