Belföld

Orbán “kettős gyilkossága”

hallgatói tüntetés (hallgatói hálózat tüntetés)
hallgatói tüntetés (hallgatói hálózat tüntetés)

Orbán Viktor elérte, hogy a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK tökéletesen egyetértsen valamiben. A virtuális „nagykoalíciót” a tandíj hozta össze.

Az Orbán Viktor álma, az önfenntartó felsőoktatás felé vezető drasztikus lépés közös platformra kényszerítette az összes ellenzéki pártot. Sorra lépnek fel az ellen, hogy a kormány négy évvel a tandíj eltörlését eredményező szociális népszavazás után jövőre az elsős hallgatók 80 százalékát kényszeríti tandíjfizetésre.

DK: kettős gyilkosság

2008-ban Gyurcsány Ferenc kormánya akarta bevezetni a fejlesztési részhozzájárulás (fer) nevű tandíjat. A volt kormányfő továbbra is úgy véli, helyes volt az akkori felsőoktatási politika, most pedig az Orbán-kormány az akkor eltörölt tandíjnál minden elemében kedvezőtlenebb konstrukciót hoz létre.  A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke „kettős gyilkossághoz” hasonlította a felsőoktatás átalakításának orbáni tervét, mondván, az a magyar felsőoktatás és a fiatalok jövőjének „erőszakos halálához” vezet.

Emlékeztetett, hogy 2008-ban több mint 200 milliárd forintot költött az állam a felsőoktatásra, míg jövőre ez az összeg reálértéken a felére, nagyjából 115 milliárdra csökken. „A magyar felsőoktatás iszonyatos bajba fog kerülni. Egyetemek sora fog bezárni, hallgatók tízezrei nem lesznek képesek eljutni a diplomáig” – mondta, megjegyezve: ennek elkerülésére párbeszédet kell indítani az intézmények, a diákok és a kormány között.

MSZP: hadüzenet a fiataloknak

Gyurcsány oktatási minisztere a felsőoktatásnak és a fiataloknak címzett hadüzenetként értékeli a kormány terveit. Hiller István elmondta: mivel jövőre mindössze 10 500 elsőéves hallgató tanulhat ingyen, a 2010-es 53 500-hoz képest 80 százalékkal csökken a tandíjmentes felsőoktatási helyek száma. A felsőoktatáshoz való hozzáférés ilyen szűkítése 1947 óta példátlan – jelentette ki.

Az MSZP-s politikus érthetetlennek tartja a részösztöndíjas helyek számának növelését. Szerinte ez a képzési forma már tavaly megbukott: miután a diákok nem választották, még a rendelkezésre álló helyeket sem tudták betölteni. Hiller István arra szólította fel a kormányt, hogy a részösztöndíjas férőhelyekre szánt pénzt a 100 százalékban állami finanszírozású helyekre fordítsa inkább. Véleménye szerint a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt a hallgatói létszám csökkenni, a tandíj, illetve az önköltség összege emelkedni fog. Folytatódik a radikális pénzkivonás, ami – a hallgatói létszám csökkenésével együtt – az oktatók egy részének elbocsátásához vezet majd. Az átalakítás további következménye az lesz, hogy még több fiatal hagyja el az országot, megy külföldre tanulni.

A szocialista képviselő megismételte: az MSZP, ha kormányra jut, megszünteti a hallgatói szerződéseket, a diákok röghöz kötését, valamint a Diákhitel 2-t is, miközben az évek óta jól működő diákhitel-rendszert megtartanák. Arra is ígéretet tett, hogy a szocialisták megszüntetik a részösztöndíjas képzést, és 2015-től két éven belül újra a 2011-es szintre emelik a tisztán állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát. Ugyanakkor – emlékeztetett – az MSZP olyan megoldást javasol, amelyben az első év a felsőoktatásba bekerülők mindegyikének ingyenes, és a „bizonyítási év” alapján dől el, hogy kinek kell tandíjat fizetnie, és ki kap azt meghaladó ösztöndíjat.

LMP: fejezzék be a süketelést

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul fejezze be a süketelést, és valljon színt, mi a valódi oka a felsőoktatás bedöntésének. Tudatosan akarják-e bezárni a diákok elől a továbbtanulás, ezáltal a társadalmi felemelkedés lehetőségét? Vagy esetleg a közoktatási rendszer bedőlését akarják elkerülni olyan áron, hogy súlyos tízmilliárdokat vonnak ki újra a felsőoktatásból?

Bármi is legyen a kormány szándéka, az LMP azt követeli, hogy állítsák vissza legalább a két évvel ezelőtti szintre a felsőoktatás finanszírozását és a hallgatói keretszámokat. Hosszabb távon pedig még tovább kell bővíteni a hozzáférést.

Együtt 2014: Hoffmann álruhás tandíja

Az Együtt 2014 szerint „a Hoffmann Rózsa-féle álruhás tandíj” ésszerűtlenül sokba kerül a hallgatóknak, és szembefordítja a tehetőseket azokkal, akik szegényebb sorba születtek. Szerintük az Orbán-kormány felsőoktatási rendszere olyan Magyarország képét vázolja fel, ahol a szegény, de tehetséges fiatalnak alig lesz esélye arra, hogy tanulással törjön ki öröklött helyzetéből, hiszen az egyetemek versenyképes szakjait csak a felső százezer engedheti majd meg magának.

A Bajnai-féle választói mozgalom szerint az újabb forráskivonás a felsőoktatásból nem szolgálja a méltányos és fejlődő Magyarország jövőjét, ugyanakkor „leleplezi a rezsim kormányzóképtelenségét”. A hallgatói szerződésekről úgy foglalnak állást: a fiatalokat nem röghöz kötéssel, fenyegetéssel, lehetőségeik korlátozásával kell itthon tartani, hanem tervezhető és kiszámítható jövőképet kell nyújtani nekik.

Jobbik: tragikus a kormány döntése

A Jobbik szintén úgy véli, hogy a fiatalokra és az ország jövőjére nézve is tragikus döntést hozott a kormány a jövő évtől érvényes felsőoktatási keretszámok szerdai elfogadásával. Farkas Gergely elítélte, hogy a kormány kizárólag gazdaságpolitikai szempontok alapján hoz oktatáspolitikai döntéseket, és csak a megszorítások végrehajtását vette figyelembe a keretszámok kialakításánál – hangzott el.

Farkas Gergely úgy fogalmazott: ha Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem mond le, és nem tiltakozik a most bejelentett változtatások ellen, akkor ez az ő alkalmatlanságát is bizonyítja, hiszen nem tudja érvényesíteni az oktatás érdekeit a kormányzaton belül. Hozzátette: a keretszámoknak a felvételi határidő lejárta előtt két hónappal való nyilvánosságra hozásával a kormány „több tízezer fiatal jövőjét törte derékba”, és a Jobbik szerint ennek hatására fel fog gyorsulni a már most is túl magas kivándorlás. Kiemelte: már a tavalyi keretszám-csökkentés hatására is 30 ezerrel kevesebb jelentkező volt a felsőoktatásban, ez a mostani bejelentés után tovább csökkenhet.

Farkas Gergely bejelentette: a Jobbik támogatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) népszavazási kezdeményezését, és bár tiszteletben tartja a HÖOK pártoktól való függetlenségét, de minden segítséget megadnak a kezdeményezés sikerességéhez.

10 480

A kormány összesen 74 110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát; jövőre 10 480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik