Belföld

Államérdekből vertük el Európát

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2012. 03. 04. 07:34

Ma kalandozások korának csúfoljuk az időszakot, amikor a magyar állam tevékenyen, kezdeményező félként vett részt az európai „nagypolitika” irányításában. Őseinket nem a fosztogatás vágya vezette Boszporusztól az Atlanti óceánig: államérdekből vívtak háborúkat.

Kemény besenyő támadás kényszerítette a magyar népet Etelköz elhagyására és Kárpát-medencei honfoglalásra 895–896-ban. Álmos fejedelmet az új haza határán feláldozták, Árpád megverte a bolgárokat, megfizette, majd elverte a szláv Szvatoplukot is, ezzel birtokba vette a medence területét. A X. században őseink kalandozásoknak nevezett rablóhadjáratokat vezettek a szélrózsa minden irányába, de a németektől elszenvedett két sorsdöntő vereség után még Bizáncban is kikaptak, otthon nyalogatták a sebeiket, mígnem Szent István megszervezte a keresztény magyar államot.

Kissé leegyszerűsítve, de nagyjából fenti kép él a köztudatban a Magyar Királyság megszületése előtti történelmünkről. Ez a kép viszont nemcsak részletszegény, de hamis is. Bár kevés a korszakba bepillantást nyújtó forrás, sorozatunk korábbi részeiben kimerítően foglalkoztunk azzal, hogy az első magyar államot Álmos nagyfejedelem szervezte meg Etelközben , ő vezette a Kárpát-medencébe történő átköltözés hosszú folyamatát , ami nem menekülés, hanem jól előkészített, tudatos stratégiai döntés volt. Nem kétséget kizáróan bizonyos, hogy Álmost megölték volna, de a terület teljes birtokbavételét már Árpád irányította.

A 907 nyarán megvívott pozsonyi csatában a magyarság „letörve a németek kevélységét” bebizonyította létjogosultságát Európa közepén. Őseink tehát nem elszenvedői, hanem tudatos alakítói voltak a térség történelmének. Épp ezért indokolatlan, sőt lekicsinylő az erős központi hatalom által irányított X. századi hadjáratokat a magyarok kalandozásainak nevezni, amint az a XIX. század óta szokás.

Csak rablás és fosztogatás?

Kezdjük azzal, mit is jelent maga az, hogy „kalandozás”: ötletszerűen indított, szervezetlen rablóhadjáratokat, amelynek egyetlen célja a zsákmányszerzés. Korántsem erről volt szó, de nézzük az elejétől.

Honfoglalás ()

Munkácsy Mihály: Honfoglalás Forrás: Wikipédia

A X. századi Nyugat-Európát megosztottság jellemezte. Hispánia nagy részét arabok szállták meg, Itália ura és a frank királyok pedig bár egyenként is gazdag és hatalmas tartományokat birtokoltak, örökös harcban álltak egymással a területek egyesítéséért, a Nagy Károly-i frank birodalom felélesztéséért. Ebbe kapcsolódott be saját érdekei mentén a kor ugyancsak jelentős európai hatalma, a Magyar Nagyfejedelemség – magyarázza az FN24-nek Szabados György történész, sorozatunk állandó szakértője.

Állhatatlanság – tudatosság?

Miként a németek 907-es támadását az váltotta ki, hogy IV. Lajos keleti frank király nem nézhette tétlenül a szomszédos magyar állam megerősödését, úgy a magyarok sem tűrhették az egységes német birodalom összekovácsolódását. Tettek hát róla, hogy a megosztottság minél tartósabb maradjon. Másutt azonban a központi hatalom tartós szövetségesei voltak.

899-ben még I. Berengár itáliai király ellen harcoltak, de Berengár tanult brentai vereségéből, s miután a maga oldalára állította a magyarokat, megbízható támaszra lelt bennük, s 915-ben itáliai császárrá koronázták. A Magyar Nagyfejedelemségtől tehát igaztalan lenne elvitatni a politikai tudatosságot.

Szörnyetegek vagy vidám fickók?

Milyen emberek voltak ezek a harcosok? Nyilvánvalóan kemény, edzett katonák. De maradt ránk emberközeli ábrázolás is. 926 tavaszán egy magyar csapat bevette Sankt Gallen monostorát, és ezt az esetet Ekkehard megörökítette. Tudni való, hogy egy félkegyelmű barát nem menekült a többiekkel, hanem megvárta a félelmetes ellenséget.

Az együgyű Heribald így emlékezett rájuk: „Bizony, igen tetszettek, nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a kolostorunkban… amikor egyszer intettem nekik, hogy az Istenre gondolva legalább a templomban viselkedjenek csendesebben, súlyos ütéseket mértek a nyakamra, de tüstént borral kínáltak, így tévén jóvá, amit ellenem vétettek; ezt egyikőtök se tette volna velem.”

Miért a nehezebb utat választották?

A politikai haszon mellett természetesen jelentős zsákmányra is szert tettek, sőt szolgálataikat az alkalmi szövetséges, azaz megbízójuk is busásan megfizette. Ebben nincs semmi különös, a kor szokása szerint a legyőzöttek javai joggal szálltak a legyőzőre. „Érdekes”, de azt nem szokták hánytorgatni, amikor a IX. század elején a győztes frankok kifosztották az avar kagáni kincstárat. Ezért sem kell fenntartani a történelmi kettős mércét, s csak a magyaroknál emlegetni a fosztogatást. Már csak azért sem, mert a lényeg nem is ez volt.

Ha ugyanis elsődleges cél a préda lett volna, el sem lehetett volna képzelni könnyebb célpontot, jelesül az északi karavánutak fosztogatását. Jókora haszon és nincs kockázat. Csakhogy észak felé a magyarok egyetlen portyát sem indítottak, arrafelé kereskedtek. Ez egyben bizonyíték arra is, hogy nem helyi vezetők ötletszerű és egyéni akcióiról volt szó, hanem a központi hatalom akarata szerinti államérdekű hadjáratokról. Az erős államot pedig az is mutatja, hogy többször több irányban is indultak támadások – fogalmaz a történész.

Szintén ezt támasztja alá, hogy szemben a vikingekkel és az arabokkal, magyar egységek soha nem támadtak egymásra. Magyarul nem lehetett őket egymás ellen felbérelni, mint holmi verőlegényeket. Ide tartozik az is, hogy egyedül a rablás, fosztogatás kedvéért miért tettek volna meg többezer kilométert ellenséges területen, az Alpok és a Pireneusok hágóin átverekedve magukat? – sorolja Szabados György.

Bizánctól az Atlanti-óceánig

Mai ismereteink szerint a Magyar Nagyfejedelemség 47 hadjáratot indított határain kívülre a X. század folyamán, ebből 38-at nyugat, kilencet kelet, délkelet felé. Általában folyók mellett haladtak, és a korabeli beszámolókból tudjuk, hogy minden lovas egy-két vezetéklovat vitt magával a harcba. Ezek egyrészt a felszerelést szállították, másrészt a „pszichológiai hadviselést” segítették: a had így jóval nagyobb tömegnek tűnt.

A hadsereg hierarchiáját, hadba hívásának módját, pontos felszerelését nem ismerjük. A gyakran hónapokig, akár egy évig tartó hadjáratok azonban megkövetelték, hogy a katonák mindenre fel legyenek készülve. Magas hegyeken való átkelésre, zord telekre. Ellátmányuk egy részét otthonról vitték magukkal, ellenséges területen pedig egyszerűen megszerezhették, amire szükség volt.

Bár kevés az ismert részlet, a hadjáratokat mindenképp óriási katonai teljesítménynek kell tekintenünk. Hannibál átkelését az Alpokon hadászati bravúrként szokás számon tartani, míg a magyarok hasonló teljesítményéről nem sok szó esik. Lehet, hogy azért, mert ők nem vittek magukkal elefántot? – jegyzi meg Szabados György. Több ezer kilométert megtéve 926-ban például elérték az Atlanti-óceánt, 942-ben átjutottak a Pireneusok hágóin, és Katalóniában hadakoztak. Jártak a Boszporusznál, az „olasz csizma sarkában”, az Északi-tengernél és a mai Franciaország legnyugatibb csücskeiben.

Véget ért egy korszak

Bármilyen sikeresek is voltak a katonai akciók, semmi nem tarthat örökké. Bár a német egység ellen dolgoztak, a magyaroktól való rettegés hosszabb távon inkább katalizálta a folyamatot. I. (Madarász) Henrik német király 924-ben kilencéves békét vásárolt, és a belső nyugalmat kihasználva hadserege fejlesztésébe fogott. 933-ban már nem volt hajlandó megújítani a békét, vállalta az összecsapást: Merseburgnál győzött, de katonai értelemben a magyarok itt nem vereséget szenvedtek, hanem megfutottak.

Ottó ()
Ottó megkoronázása. Forrás: Wikipédia

Fia, I. (Nagy) Ottó leszámolt belső ellenfeleivel, 955-ben Augsburgnál valóságos győzelmet aratott, és 962-ben megszerezte a Német-Római Császárság koronáját. A nyugat felé indított hadjáratok a X. század közepén véget értek. Ám lényeges, a németek védekező pozícióból győztek, és nem gondoltak arra, hogy birodalmi bosszúhadjáratot vezessenek a Kárpát-medencébe.

A Magyar Nagyfejedelemség ugyanakkor belátta, hogy Ottóval megszületett az az erős hatalom, amely lezárta a nyugati hadjáratok korszakát. Dél, délkelet irányában ugyanakkor változatlan aktivitást mutattak a magyar hadak, amelynek Bizánc 970-es, a szövetséges bolgár, magyar és kijevi rusz sereg felett aratott győzelme vetett véget. Ezzel lezárult a X. századi államérdekű hadjáratok sora.

Nem egy megvert ország „szállt magába”, hanem véget ért egy kor – nyomatékosítja a történész. Itthon is változások indultak, a század közepén Taksonnyal, Árpád legkisebb fiának, Zolta ágának kezébe került a hatalom, majd Gézával egy merőben új politikai irányvonal vált meghatározóvá.

Sikeresen merünk kicsik lenni

Kérdés, hogy fentiek tudatában mégis miért degradáljuk történelmünk azon szakaszát, amikor a magyar állam túlzás nélkül Európa egyik politika- és történelemformáló szereplője volt? Szabados szerint az okok többrétűek. Először is a X. századi magyar történelmet túlnyomó részt külföldi forrásokból ismerjük, azoknak a tolmácsolásában, akik esténként a „magyarok nyilaitól ments meg Uram minket” imádsággal tértek nyugovóra. Érthető módon igyekeztek a lehető legsötétebb képet festeni félelmük tárgyáról.

A XIX. századot – amikor is a kalandozások szó megszületett – ugyan nemzeti hév lelkesítette, de nem látott a mélybe, nem firtatta a tények hátterét. Különben sem lett volna tanácsos a Habsburg uralom évtizedeiben épp azt hangsúlyozni, hogy bizony fél évszázadig eleink rendszeresen megverték a németeket. A szovjet megszállás és a kommunista uralom évtizedeiben a múlt maga került indexre, főleg azok a fejezetek, amelyek némi nemzeti büszkeségre adhattak okot.

A rendszerváltás után pedig sokan a „merjünk kicsik lenni” elve mentén tagadják meg és teszik nevetségessé múltunkat. Ma kalandozások korának csúfoljuk az időszakot, amikor a magyar állam tevékenyen, kezdeményező félként vett részt az európai „nagypolitika” irányításában. Holott őseinket nem a fosztogatás vágya vezette Boszporusztól az Atlanti-óceánig, hanem államérdekből vívtak háborúkat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.