Belföld

Szűk volt a keret az Iskola-háló programon

Csongrád megyéből senki, a Dél-Alföldről, Békés és Bács-Kiskun megyéből is csak egy intézmény nyert a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő Iskola-háló programon.

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására kiírt, 275 és fél millió forintos pályázatról döntött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága. Az „Iskola-háló” néven is ismert programra száztizennégy érvényes pályázat érkezett be, melyből összesen huszonhatot részesített támogatásban az államtitkárság – tudatta a Szeged24-el az államtitkárság sajtóirodája.

Az Útravaló–MACIKA Ösztöndíjprogram részeként meghirdetett pályázat célja az volt, hogy az államtitkárság olyan módszerek, szolgáltatások, oktatás-szervezési formák, jó gyakorlatok megvalósítását támogassa, amelyek növelik a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai sikerességét, és hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a diákok az iskolában befogadó közösségre leljenek, tanulmányi előmenetelükhöz megfelelő szakmai segítséget kapjanak. A program alapeleme  egyébként a diákok családjának megszólítása és bevonása az iskolai közösségbe. Így az államtitkárság szerint  a szülő bizalma megnő az intézmény iránt, gyermekét egyre jobban támogatja a tanulásban való részvételben, a program tehát az iskolából való kimaradás, lemorzsolódás hatékony megelőzésében játszik nagy szerepet.

A most nyertes pályázatok ott valósulhatnak meg, ahol a leghátrányosabb helyzetű gyerekek aránya felülreprezentált, azaz   arányuk meghaladja a negyven százalékot. Az államtitkárság felhívásra összesen 126 pályázat érkezett be, melyből 114 volt érvényes. Az igényelt összeg azonban több mint egymilliárd nyolcszázezer forintra rúgott, amely majdnem hétszerese volt az erre a programra rendelkezésre álló keretnek. Így az államtitkárság csak huszonhat jelentkező intézményt tudott támogatni, amely az összes beérkezett pályázat egyötöde. Kevés kivételtől eltekintve a pályázatok nagy részét forráshiány miatt kellett elutasítania az államtitkárságnak – közölték a hivatalban. Ezért Balog Zoltán államtitkár úgy döntött, hogy a tervezettnél fél évvel korábban, várhatóan még márciusban kiírnak egy több milliárd forintos uniós forrású felhívást, amelyben lehetőség van az Iskola-háló projekttel ismét pályázni.

Ezzel a most forráshiány miatt elutasított intézmények újból lehetőséget kapnak. Így a dél-alföldi intézmények is, amelyek egy kivételével most sikertelenül szerepeltek. Csongrád megyéből a makói Szikszai György Református Általános Iskola nyújtott be egy majd ötmillió hatszázezer forintos igényt a hátrányos helyzetű gyerekeket célzó programjára, de nem kaptak támogatást. Így járt a Bács-Kiskun megyei, jánoshalmi Felső-Bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány is, amely hatmilliós és a sükösdi Szent Anna Tanoda, amely hétmilliós pályázatot adott be. Egyedüliként sikerrel járt viszont a Békés megyei Vésztő Bartók Béla Nevelési és Általános Művelődési Központja, amely harminc milliós benyújtott igényéből majd tizenhárom és fél millió forintot nyert a hátrányos helyzetű diákokat segítő programjára. Fejér és Győr-Sopron megye már jobban szerepelt a pályázaton. Utóbbi megyéből a pannonhalmi Szent Benedek Gimnázium és Szakközépiskola nyert több mint nyolc millió forintot,  Fejér megyéből pedig Ercsi egyik óvodája kapott tizennyolcmillió forintot. Az államtitkárságnak a Szeged24-nek elküldött dokumentumából az is kiderül: a most nyertes pályázók általában öt és harminc millió forintig terjedő összeget kaptak. A legtöbb pénz főleg a leszakadó, legszegényebb térségekbe jutott, Borsod, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyékbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik