Belföld

„Nem színésznek szegődtem!”

Könyvet írt Molnár Lajos, volt egészségügyi miniszter. 2007 áprilisáig, összesen 10 hónapig ült a bársonyszékben. 3 éve senkinek nem adott interjút.

Molnár Lajos nevéhez fűződik többi közt a vizitdíj, a kórház-átalakítások, a több-biztosítós reform kidolgozása és a gyógyszertörvények. Szerinte az embereknek joguk van tudni, mi történt a zárt ajtók mögött, és miért bukott meg a Gyurcsány-kormány egészségügyi politikája.

A könyv az utolsó parlamenti ülésnap után jelent meg. A politikus a Hírszerzőnek adott interjúban azt mondta, lezárult egy szakasz az életéből, amely a magyar történelem szempontjából is meghatározó volt. Úgy gondolja, fontos, hogy az emberek mit gondolnak erről az időszakról, ezért is ragadott tollat.

A miniszter leírja, milyen konfliktusokat kellett felvállalnia – mind a kormánypártokkal, mind az ellenzékkel – azért, hogy az öt csomagból álló egészségügyi reformját átküzdje a parlamenten.

A beszélgetésből pedig kiderül, hogyan viselte, hogy ő lett minden idők egyik legnépszerűtlenebb minisztere, és hogy mit gondol az egészségügy mostani állapotáról.

Ajánlott link:

“Ott tart az egészségügy, ahol 30 éve” – interjú Molnár Lajos exminiszterrel (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik