Az idei július 26-a méltán érdemelné ki a fekete csütörtök elnevezést, ha a szókapcsolat 1929. október 24-e óta nem lenne foglalt. Akkor kezdődött a Nagy Világgazdasági Válság. Csaknem 72 évvel később tízezrek vesztették el az állásukat – ezt tudatták közleményeikben a világgal a multinacionális cégek.
|
A legnagyobb európai
elbocsátások július 26-áig |
||||||
|
Cég
|
Iparág
|
Elbocsátások
|
||||
|
Alcatel
|
Telekom
|
14000
|
||||
|
ABB
|
Gépipar
|
12000
|
||||
|
Ericsson
|
Telekom
|
12000
|
||||
|
British Telecom
|
Telekom
|
6000
|
||||
|
Philips
|
Elektronika
|
5500
|
||||
|
Infineon
|
Félvezetõgyártás
|
5000
|
||||
|
Marconi
|
Telekom
|
4000
|
||||
|
Invensys
|
IT tanácsadás
|
2500
|
||||
|
NTL
|
Telekom
|
2000 +
|
||||
Az Alcatel 14 ezer dolgozójától vált meg, ám az év végéig a menedzsment terveiben további hatezer munkavállaló elbocsátása szerepel. A svájci-svéd ABB és a mobiltelefonos Ericsson 12-12 ezer dolgozójától vesz búcsút. A Fujitsu bejelentette, hogy 9 ezer munkavállalójának ajánlja fel a korengedményes nyugdíj lehetőségét. Az Egyesült Államokban a problémáival küszködő Lucent Technologies újabb 20 ezer embert bocsát el, a JDS Uniphase 16 ezer dolgozóját ereszti szélnek. A Hewlett-Packard árbevételének csökkenésére reagálva tudatta a közvéleménnyel, hogy feleslegesnek tartja hatezer munkavállalóját.
A globalizáció hatásaiA tengerentúli székhelyű cégek leépítő bejelentései több mint 25 százalékban az Államokon kívüli szervezeti egységeket érintik – szerepel a Forbes.com és a Financial Times közös tanulmányában. A globalizáció tehát kétélű kard: általa nemcsak a gazdasági prosperitás, hanem a lassulás is gyorsabban, kisebb ellenállással jut át az egyik országból, illetve az egyik kontinensről a másikra.
Félmillió, egymillió
Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa: a Forbes.com Body Count Update szolgáltatása szerint a legnagyobb amerikai vállalatok mintegy félmillió dolgozójuktól szabadultak meg az idén. A Challanger, Gray & Christmas elemzői szélesebb vállalati kört vizsgáltak. Számításaik azt mutatják, hogy az amerikai cégek 770 ezer elbocsátást jelentettek be 2001 első hat hónapjában. Ekkora számok tavaly vagy éppen a kilencvenes években az éves statisztikákban szerepeltek.
Az elbocsátások oka az amerikai vállalatok visszaesést jelző értékesítési adataiban keresendő. Az USA-ban ugyanis az 1990-es évek elején tapasztalt recesszió óta a legsilányabb eredmények a mostani gyorsjelentési időszakban láttak napvilágot a tőzsdecégekről. A csökkenő kereslet és a növekvő készletek láttán a cégvezetők abban látták hosszú távú versenyképességük megőrzésének titkát, hogy radikálisan csökkentik a működési költségeket. A munkaerővel kapcsolatos kiadások visszafogása, az elbocsátások azonban öngerjesztővé válhatnak: az ellátási láncban visszafelé valamennyi beszállítónak alkalmazkodnia kell a megváltozott helyzethez.
Stratégia vagy kapkodás?Az elbocsátásokat tanulmányozva a cégek két csoportra oszthatók: az egyik hosszú távú stratégiájának részeként, megfontoltan építi le munkaerő-állományát; a másik a tőkepiac előtt akar tetszelegni a drákói intézkedések meghozatalával. Geoffrey Love és Nitin Nohria a Fortune-100 vállalatainak 1977 és 1993 közötti teljesítményét vizsgálva megállapította, hogy az első csoport esetében a leépítéseket az átlagot jóval meghaladó árfolyam-emelkedéssel díjazták a befektetők. A második csoportnál a költségcsökkentésért kapott piros pont hatását elnyomta a befektetőknek az értékes munkaerő szélnek eresztése miatt érzett fájdalma: ezért a részvények jegyzése csökkent.
Tanultak a hibákból
A leépítő bejelentések újabb, nagyobb hulláma azt jelzi, hogy a vállalatok kivártak: hátha a lassulás csak átmeneti jellegű, amit könnyű szerrel át lehet vészelni. Ez a remény mára elillant.
A cégvezetők azonban óvatosak. Emlékezetükben élénken élnek még a legutóbbi komolyabb elbocsátási hullám (1990-1991) tapasztalatai. Akik ugyanis túl gyakran csaptak le a szimbolikus baltával, a gazdasági ciklus fordultával hamar azon kapták magukat, hogy roppant drágán tudják csak újra beszerezni a cég “legértékesebb termelési tényezőjét”.
A tőkeköltségek visszafogása, a beruházások csökkentése racionálisabb döntésnek tűnik, mint a nehezen pótolható dolgozók indokolatlan leépítése. Manapság a legtöbb cégnél elterjedt a félig-meddig külsős átmeneti munkaerő alkalmazása, attól pedig elbocsátások nélkül is könnyen meg lehet szabadulni. Az efféle lemorzsolódás a létszámstoppal párosulva már-már normának számít.
A megszorító intézkedéseket pedig magára is alkalmazhatja a vezetés. A menedzserek vegyenek csak példát John Chambersről, a Cisco Systems első emberéről. Mr Chambers egy dollár jelképes fizetésért (na meg a jóval kevésbé jelképes részvényopciókért) végzi vezetői tevékenységét.
Hol hibáztak az előrejelzések?1.
Az USA gazdasági növekedésének megtorpanása jóval erőteljesebb, mint sokan gondolták volna
2.Mégsem indult be a japán gazdasági növekedés
3. Nyugat-Európa nem volt képes átvenni az USA-tól a világgazdaság motorjának szerepét
Lassulóban a világgazdaság
A világgazdaság növekedési üteme az elmúlt háromnegyed év során jelentősen lelassult. Az Egyesült Államokban a korábban szokásos öt százalék körüli növekedéssel szemben az idén a második negyedévben stagnál, esetleg csökken a GDP. Európában az a kérdés, hogy a tavalyi 3,4 százalék után az idén 2 százalék fölött marad-e az Unió növekedése. Japán azért küzd, hogy egyáltalán legyen növekedés.
Inotai András a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy az USA hatása a világgazdaság növekedési kilátásaira jóval erősebb, mint azt Európában sokan hangoztatják. A globalizáció miatt ugyanis manapság már más összefüggések érvényesek, mint a nemzetállamok fénykorában megszokhattuk. A multinacionális ellátási hálózatok kialakulásával termelési telephelyek versenyeznek egymással; mindent áthat a multik versenystratégiája.
A jövőről szólva Inotai András kifejtette, hogy az év vége felé ismét meglódulhat a világgazdaság; ebben a jelek szerint továbbra is az Egyesült Államoké lesz a vezető szerep. Európa aligha lesz már mozdonya ennek a vonatnak. Mindez nem utolsó sorban azzal magyarázható, hogy az Európai Központi Banknak (ECB) igencsak korlátozott játéktér áll rendelkezésre a konjunktúraélénkítő gazdaságpolitika támogatására. Az euró bevezetésének utolsó fázisában ugyanis abszolút prioritást élvez az árszínvonal stabilitása.
