(FN) A Fed 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. Az idei ötödik kamatvágást azzal indokolta Alan Greenspan Fed-elnök, hogy az amerikai gazdaságnak további támogatásra van szüksége. A piacot meglepte Greenspan azon kijelentése, miszerint a mostani, immár 4 százalékos kamatlábak mellett sem biztos, hogy a világ legnagyobb gazdasága elkerülheti a recessziót. Mindez azt jelenti, hogy a Fed nyitott az esetleges további lépések irányába is
(FN) Hétfőhöz viszonyítva csekély csökkenéssel, 6860 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. A gyorsjelentést közzétevő vállalatok közül a várakozásoknak megfelelő eredményről beszámoló OTP 355 pontos növekedést könyvelhetett el. Jól szerepelt a Richter (+190 pont) és az Antenna Hungária (+130)is. A kiábrándító számokat közzétevő Pick 255 pontos csökkenéssel zárta a napot. A nap vesztese azonban a Zwack volt, amely a tegnapi záróárhoz
(FN) A Dow Jones 0,19, az S&P-500 pedig 0,10 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,07 százalékkal emelkedik. A mai kereskedés valószínűleg a délutáni FED döntésre való várakozás lázában fog telni. A 20.15-ös döntés előtt nem várható jelentősebb elmozdulás a tengerentúli piacon, de némi pozitív hangulatot adhat a kereskedésnek a Wal-Mart és a Home Depot kedvező első negyedéves eredménye. Egy 50 bázispontos kamatvágás újabb lendületet adhat a p
(MTI-eco) Az osztrák OMV olajipari csoport érdekelt a magyar Mol Rt.-vel és a lengyel PKN Orlennel kötendő szövetségben, amely messze a legnagyobb energiaipari konglomerátumot hozná létre Közép-Európában – mondta kedden az OMV vezérigazgatója a Reutersnek. A hírügynökség szerint az OMV vezetője gondosan kerülte az „egyesülés” szót. Richard Schenz azt mondta, hogy a felek rendszeresen tárgyalnak, s a fő kérdés e tárgyalásokon az: a cégek miként
(eBroker) A Citigroup elbocsát 1200 dolgozót, nagyrészt a vállalati ügyfelekkel foglalkozó, valamint a beruházási bankok állományából. A leépítéseket a cég vezetői racionális költségcsökkentésnek tartják, s így kívánják fenntartani versenyképességüket a pangó pénzügyi piacon. Az elbocsátások jelentős része (1000 fő) az amerikai piacokhoz kötődik.
A tavalyi évben a Citigroup 7400 főt bocsátott el, mivel a 2000-ben végrehajtott akvizíciókkal az á
(Mti-eco) A Fitch európai hitelminősítő kedden nagyrészt semlegesnek nevezte Silvio Berlusconi választási győzelmét Olaszország hitelbesorolása szempontjából, de figyelmeztetett néhány kockázatra , nem utolsó sorban arra, hogy esetleg ellentmondás keletkezhet Berlusconi üzletemberi érdekei és miniszterelnöki szerepe között, ami alkalmasint aláaknázhatja a további deregulációt és liberalizációt azokban a gazdasági ágazatokban, amelyekben a hivatal
(MTI-eco) A szigorított ellenőrzést Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka rendelte el hétfőn. A fokozott ellenőrzés okaként említette, hogy megszaporodott a hamis hardver eszközök behozatala, és számtalan esetben a VPOP munkatársai nem tudják kideríteni, hogy melyik országból származik az elvámolásra bemutatott termék. Az altábornagy előadásában elsősorban az EU-csatlakozással járó feladatokról beszélt. Elmondás
(Mti) A Kékkúti Ásványvíz Rt. tőzsdei kivezetését kezdeményező főtulajdonos, a Perrier Vittel S.A. részvényenként 2780 forintos vételi ajánlatot tett a 100 forint névértékű Kékkúti részvényekre. A vételi ajánlat érvényessége május 15-től július 13-ig tart, a tranzakció lebonyolítója az ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. A Perrier a Kékkúti jegyzett tőkéjének 68,15 százalékát birtokolja, és ajánlata a társaság valamennyi részvényének megsze
(FN) A Healey & Baker nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég által világszerte végzett felmérés azt mutatja, hogy a budapesti irodai és ipari ingatlanok bérleti díjai a legkifizetődőbbek közé tartoznak. A hazai piacon a bérlők igényei az elmúlt két évben megnőttek, a nagyobb ügyletek (5,000 négyzetméter fölött) egyre magasabb hányadban vannak jelen. Az üzleti parkok a külvárosokban is egyre népszerűbbek, ahol a bérlő cégek számára a rugalmas terjeszk
(FN, MTI) Élénk forgalom mellet a forint kismértékben gyengült a devizapiacon. A forintpiacon árnyalatnyival lejjebb mentek az overnight kamatok. A jegybank az euróval szembeni árfolyam-ingadozási sávcentrumot 273,61 forinton adta meg, a sáv erős széle 232,57 forint, a gyenge széle pedig 314,65 forint. Az euró adásvétele a bankközi devizapiacon 257,50/70 forinton indult, 20 fillérrel drágábban a hétfői zárásnál. Az euró a kereslet hatására erősö
(FN) Az immár két hónapja a napilappiacon lévő Színes Mai Lap értékesítési adatai szerint a lap példányszáma már most megközelítette a Mai Nap tavaly év végi auditált számait. A rendszerváltás első független bulvár újságjának, a Mai Napnak „szellemi örökségét” folytató és újságíróinak zömét foglalkoztató lap március 9-ei indulása óta a tabloid-piac történetében egyedülálló eredményt mutathat fel.
(Mti) Az ipari termelés a végleges, szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazított adatok szerint 6,8 százalékkal csökkent márciusban az előző hónaphoz képest és 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A végleges éves-, illetve havi adatok megegyeznek a KSH által korábban közölt előzetes adatokkal, változás csak az első három hónap termelésének az előző év azonos időszakához viszonyított növekedésében volt. Az előzetes adatok szerint
(NSZ) A Cisco Systems és az Oktatási Minisztérium között létrejött megállapodás értelmében évente összesen 2500 közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező számítógépes hálózati szakember kerül majd ki az iskolapadokból. A Periszkóp Média Piac-, Vélemény- és Médiakutató Kft. februári felmérése szerint ugyanis Magyarországon több mint 6,3 ezer hálózati szakemberre lenne szükség, miközben számuk alig háromezerre tehető. Az arány jövőre – a képzés
(MH) Óriási felzúdulást váltott ki a kereskedők körében a gazdasági miniszter legújabb rendelete, amely kötelezővé teszi, hogy a jövőben minden terméken két árat kell feltüntetni: a fogyasztóit és az egységárat. A rendelet valamennyi termékre vonatkozik, bárhol is árusítják, amennyiben az említett két ár nem esik egybe. Az eset felettébb gyakori, hiszen nem pont egy kilogramm (az egységár pedig erre vonatkozik, vagy éppen literre, méterre, stb.)
(Mti) A Pick Szeged Rt. az első negyedévben 83,6 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el. Az eredmény alig több, mint tizede az egy évvel korábbi adatnak.
(Mti) Az OTP Bank konszolidált adózott eredménye 11,2 milliárd forintot tett ki az idei év első három hónapjában. A magyar számviteli szabályok (HAS) szerint készült gyorsjelentésben kimutatott nyereség csaknem 14 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában kimutatott profitot. A csoport mérlegfőösszege március végén 2101 milliárd forint volt, ami 6,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. A nem konszolidált adatok szerin
(Mti) A Matáv Rt. első negyedéves nettó eredménye meghaladta a 15 milliárd forintot. A távközlési társaság profitja így csaknem 25 százalékkal marad el a tavalyi év hasonló időszakában realizált eredménytől. Az elemzők a Matáv első negyedévi nettó eredményét 20,5 milliárd forintra várták.
(Mti) A Mol-csoport 11,5 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el az idén az első negyedévben. A tetemes veszteség igencsak rossz eredménynek tűnik, különösen az egy évvel korábbi 25,5 milliárd forintnyi nyereség tükrében. A Mol így az elemzői becsléseknél is rosszabb három hónapot zárt, a szakértői konszenzus ugyanis 3 milliárd forintos negatív eredményt valószínűsített. Az egy részvényre jutó veszteség 118 forint volt, míg egy é
(Mti) A Mol-csoport 11,5 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el az idén az első negyedévben. A tetemes veszteség igencsak rossz eredménynek tűnik, különösen az egy évvel korábbi 25,5 milliárd forintnyi nyereség tükrében. A Mol így az elemzői becsléseknél is rosszabb három hónapot zárt, a szakértői konszenzus ugyanis 3 milliárd forintos negatív eredményt valószínűsített. Az egy részvényre jutó veszteség 118 forint volt, míg egy é
(MH) Az RTL Klub vezetősége meghatározatlan időre felfüggeszti a Riporter: Frei Tamás című műsor adásainak sugárzását. A döntésről Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató tájékoztatta a távirati irodát, indoklásában az április 23-i műsor körül kialakult visszhangra és a sajtóban keringő hírekre történő reakciót említette meg. Részletek a Magyar Hí
(FN) Az S&P-500 negyed, a Dow Jones fél százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite viszont 1,2 százalékkal csökkent. Az elemzők a befektetők amerikai idő szerint ma délutáni Fed-döntés miatti bizonytalanságával magyarázták az árfolyamok alakulását.
(FN) A világ vezető tőzsdéin uralkodó trendet követve több mint egy százalékkal gyengült a BUX, és 6875 ponton zárt. Eséssel kezdték a hetet a tőzsdék szerte Európában, így Magyarországon is. Itthon holnap ér véget a gyorsjelentési szezon. A forgalom a vállalati hírek (Mol, Matáv) hatására a mainál – mely alig haladta meg a 4 milliárd forintot – magasabb lehet. A nap nyertese egyértelműen a Synergon (+7,2%) volt. Az IT cég múlt pénteken jelentet
(FN) A koradélután napvilágot látott amerikai makradatok megítélése nem egyértelmű, a tőzsdeindexek mérsékelt gyengülést jeleznek. A Dow Jones 0,1, a Nasdaq Composite 0,8 százalékkal mérséklődött a nyitást követő percekben. A közétett, egymásnak némileg ellentmondó gazdasági adatok (csökkenő vállalati készletállomány, visszeső ipari termelés, nagyobb kapacitáskihasználtság) az elemzőket is elbizonytalanította. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hog
(FN) A jövőben ketten látják el a felső szintű cégvezetési feladatokat a PanTel Rt.-nél. Horváth Pál – aki az 1998-as alapítás óta a vállalat vezérigazgatója – felel ezentúl a stratégiai és a vállalati szintű kérdésekért, valamint képviseli a céget. Az új operatív vezérigazgató, Törő Csaba a belső ügyekre koncentrál, ő felügyeli az éves terv teljesítését, illetve irányítja az üzletfejlesztést. Törő Csaba a közelmúltban került a társasághoz, korá