(MTI-eco) Az osztrák OMV olajipari csoport érdekelt a magyar Mol Rt.-vel és a lengyel PKN Orlennel kötendő szövetségben, amely messze a legnagyobb energiaipari konglomerátumot hozná létre Közép-Európában - mondta kedden az OMV vezérigazgatója a Reutersnek. A hírügynökség szerint az OMV vezetője gondosan kerülte az "egyesülés" szót. Richard Schenz azt mondta, hogy a felek rendszeresen tárgyalnak, s a fő kérdés e tárgyalásokon az: a cégek miként állhatnak össze úgy, hogy mindegyikük megtarthassa önazonosságát, s mégis kihasználhassa a szinergiaelőnyöket. Az osztrák olajcég vezérigazgatója szerint a tárgyalások már túljutottak "a puszta kézrázásokon és azon, hogy a felek örök barátságot ígérnek egymásnak". Schenz elmondta azt is, hogy a Mollal és a PKN-nel folytatott több évi tárgyalás után a kezdeti teljes elutasítás helyett most már jelentős módosulást lát a két cég hozzáállásában a más cégekkel folytatandó együttműködéshez. A Reuters szerint a tárgyalások nehezek, korai szakaszban tartanak és még mindig csak kétoldalú alapon, és nem a három vállalat közös részvételével folynak. Lehetséges azonban, hogy még az év vége előtt megszületik valamely együttműködési egyezség az OMV és a másik két cég valamelyike között - írta a hírügynökség. Az OMV papírja kedd délután 19 eurócentes, 0,19 százalékos veszteséggel 99,00 euró volt a bécsi értéktőzsdén. Előző nap 99,19 eurón zárt, 2,75 százalékos esés után.
Ajánlott videó
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 20:45 Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
