Mintha egy lerobbant Párizsban sétálnánk reggel hatkor, olyan a kairói utca 11 óra körül. A tüntetések epicentrumától, a Midan Tahrír tértől egy kilométerre még halott a város, egyedül a helikopterzúgás zavar be egy kicsit. Közel-keleti metropoliszhoz képest – Kairó 20 milliós nagyváros – gyanús a csend. A tér felé közeledve aztán felbukkannak az utóbbi napok közvetítéseiből ismerős képsorok, egyelőre csak matiné jelleggel.
A könnyed hangulat a téren azonnal véget ér. Önkéntesen szerveződött védelmi bizottságok háromszoros védősávján kell átvágni magunkat, mindegyiknél útlevél bemutatásával és egy-két motozással. A tüntetők nagyon komolyan veszik a rendet, és ismerik Hoszni Mubarak módszereit is. „Ha egyedül lévő hangoskodó nőket látsz, azok provokátorok. Azért kapnak pénzt, hogy itt hangoskodjanak és éltessék Mubarakot. És abban is biztos lehetsz, hogy a téren rengeteg civil ruhás titkosrendőr figyel” – vezet be a tüntetésbe Bita, a 27 éves könyvelő. Ő annak a pár tízmillió fiatalnak az egyik generációja, akik születésüktől fogva Mubarak rendszerében nőttek fel. Más vezetőt, más rendszert nem ismernek. „Törvényes és tiszta választást akarunk, leváltható elnökkel. A mostani már 83 éves, mit akar még?” – értetlenkedik. Bita igencsak szolidnak tűnik ezzel a véleményével, amikor felbukkan egy komolyabb, Mubarak távozását követelő menet.
Mubarak távozását követelő fiatalok a Tahrir téren, Képgaléria! (fotó: Belényi Dániel)
A „tűnjön el” csak a visszafogottabb jelszavak egyike, a tér túlsó felén a felakasztott elnököt ábrázoló bábukat bámulja a tömeg. Egy néni közben vizet árul, egy kisgyerek csokit oszt, van egyiptomi zászlós arcfestés, transzparensrajzolás, utcazene, már csak a perec meg a bohóc hiányzik, de itt véresen komoly dologról van szó. Egy férfi táblát tart a kezében, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy agyonlőttek egy fiatal ügyvédet a belügyminisztérium tetejéről.
A mérsékeltek haragja
Hani negyvenes üzletember, jól menő cégnek az ügyvezetője, abszolút nem tartozik a társadalom vesztesei közé. Óvatosan fogalmaz, nehéz eldönteni, ki ellen vagy mellett demonstrál. „Ne csak ezt az oldalt kérdezd, hanem azokat is, akik a tér túlsó felén vannak” – figyelmeztet, hogy Mubaraknak is vannak támogatói, nem is kevesen. „Mi csak biztonságos és stabil Egyiptomot akarunk. Szerintem nem így kell rendszert váltani. Mert mi is változtatni szeretnénk, de nem ezzel a módszerrel. Én tartanám magam a kedd esti beszédéhez, amelyben megígéri, hogy nem indul a szeptemberi választásokon. Több időre van szükségünk a változtatáshoz.”
Éppen ezt kifogásolja Madzs Kalaf, a fiatal riporterlány. „Fél év alatt semmi nem fog változni. Mubaraknak harminc éve volt megtenni ezeket a lépéseket, de nem tette. Mi már nem hiszünk neki. Egyszerűen túl sok ideje volt. Az emberei szétlopták az országot, vagyonokat menekítettek az Egyesült Államokba. Ha tudott ezekről, miért hagyta, ha meg nem, az hogyan fordulhatott elő?” A férje pedig hozzáteszi: „Egyiptom főnixmadár. Harminc évig hamu volt, de most föltámad. Mubarak a legrosszabb, ami történhetett ezzel a kultúrával.”
Transparensekkel vonulnak az utcán, Képgaléria! (fotó: Belényi Dániel)
A jelenlegi elnök támogatóinak egyetlen érve van a szegénységet, az infrastruktúra leromlott állapotát vagy a munkanélküliséget hangoztatók vádjaira: Egyiptom volt a Közel-Kelet egyik legstabilabb országa – többek között békét kötött Izraellel. Ezért skandálták többen, hogy „Mubarak, fuss Tel Avivba”, és hangoznak el azok a vélemények, hogy Izrael pont emiatt a stabilitás miatt nem támogatja az ellenzéket.
Azonnal eltüntetnék Mubarakot
Az egészen nyilvánvaló, hogy mindenki frusztrált. Az ellenzéki dzsemboriba az elnök halálát kívánó felkiáltások kerülnek, kora estére pedig elszabadulnak az indulatok. A Mubarak-párti tömeg éppen boltok rácsait feszegeti le, hogy azzal rendszabályozza a szembeszegülőket. Az utcákat harckocsik és tankok zárják le, amiket ellenzéki tömeg vesz körbe, hogy még biztosabban lezárják az utcákat a rendszerpárti tömegtől. Köztük meg a katonák, akiknek szerencsére mindkét fél a szimpatizánsuk: minden férfi volt katona, és mindenkinek van valakije, aki katona éppen. (Egyiptomban egyébként csak annak nem kell bevonulnia, akinek az édesapja 60 évnél idősebb, vagy aki az egyetlen fiúgyermek a családban. Így garantálják, hogy minden családban megmarad a családfenntartó.)
A labda mindenesetre fel van dobva Mubarak kedd esti beszédével, amelyben szabad választásokat ígért szeptemberre. Ezt a lépését először sokan megtapsolták, de még a taps visszhangja sem halkult el, amikor már lehervadtak a mosolyok. Első, nagyon kis lépésnek megteszi, de ez már túl kevés, és túl későn. A tüntető tömegek nem kíváncsiak többé az apró finomságokra, csak arra, hogy az elnök azonnal tűnjön el a hatalomból. Az alapvetés tehát nem változott, a beszéd drámaisága nem hatott. Hogy mi lesz ebből, azt majd az utca megmutatja. Többen is megjegyezték: „Ha most engedünk, csak még erősebb lesz a nyomás rajtunk, még keményebb az elnyomás. Nem szabad engednünk.”
