Tudomány
Piotr Naskrecki Guyanában tett egy éjszakai sétát, amikor valami elmászott a lábánál. Ráfordította a zseblámpát, a látványra azonban nem számított.
2014. 10. 20. 21:22
Ami az aktus élvezeti részét illte, valószínűleg sokat köszönhetünk a 385 millió évvel ezelőtt a mai Skócia területén élő páncélos halaknak.
Az utolsó magyar királyt fegyverrel kellett "lebeszélni" arról, hogy ismét elfoglalja trónját. Ha ez megtörténik, a szomszédos országok azonnal Magyarországnak estek volna.
2014. 10. 20. 13:00
A Szovjetunió nem tudott elszámolni az elhurcolt emberekkel, de a hazai kommunista vezetés nem is nagyon firtatta. Belenyugodtak 200 ezer magyar „eltűnésébe”.
2014. 10. 19. 18:00
Egy harmincnégy éves hím pénteken pusztult el. A tülkéért vadászták, míg csaknem teljesen kipusztult az alfaj.
Vasárnap egy üstökös súrolja a vörös bolygót – ha becsapódna, gyökeresen megváltoztatná a Mars viszonyait.
Október van, barcognak a dámszarvasok, bikák borítanak tehenet. A nemzeti hírügynökség a lábodi vadászerdészetben dokumentálta az izgalmakat.
2014. 10. 18. 15:11
Egyelőre rejtély, hogyan érzékelik Namíbia elefántjai a tőlük több száz kilométerre hulló csapadékot.
Az első függőségi esetet jelentették orvosok az Egyesült Államokban, a Google szemüvegével kapcsolatban.
Magyarország még sokáig képes lett volna a szívós védekezésre, de győzelemre már nem - hangzottak Tisza István történelmi szavai 1918. október 19-én.
2014. 10. 17. 13:00
A kormányzó antiszemita volt, különbséget tett jó és rossz zsidó között, de semmi esetre sem akarta kiirtani őket.
2014. 10. 16. 16:00
A porosz király őrjöngött: egy magyar huszárcsapat elfoglalta és megsarcolta fővárosát. Csak úgy, virtusból.
2014. 10. 16. 13:00
Egy méhecskének semmi esélye egy japán óriás lódarázzsal szemben. A japán méhek azonban kifejlesztettek egy meglepő fegyvert ellenük.
Horthy bejelentette a németeknek, hogy hátba fogja őket támadni, majd órákon belül kudarcba fulladt a kiugrási kísérlet.
2014. 10. 15. 12:30
Meteoriteső követte a szétszakadását, de húsz éven át nem találtak belőle egy darabot sem. Aztán elkezdték egy kicsit arrébb keresni.
2014. 10. 14. 19:20
Ez új tanulmány szerint több mint 20 évig lappanghat atüdőrák, ezután ölthet hirtelen agresszív formát.
"Megparancsoltam a fegyveres erőknek, hogy indítsanak támadást és pusztítsák el a kubai nukleáris fegyvereket" - hangzott volna a III. világháborút kirobbantó mondat 1962-ben.
2014. 10. 14. 16:00
Nagy körültekintéssel hantolták el eleink a vámpírgyanús személyeket, hisz tudták jól: pestises halottak húsát fogyasztva elég erőt nyerhetnek az élők elleni támadáshoz.
2014. 10. 14. 13:00
Egyelőre még csak az egyházfő androidos híveinek fejlesztette le a magyar katolikus hírportál azt a mobilos programot, amivel magyarul is követhetik Ferenc pápa online megnyilatkozásait.
Két évig volt Föld körüli pályán, de nem árulják el, hogy mi volt a küldetése.
2014. 10. 14. 08:26
Egymillió font értékű leletre bukkant egy kincskereső Skóciában egy templom kertjében. Szakemberek szerint szenzációs a felfedezés.
- 11:00 „Úgy nem lehet építeni, ha nincs minden eltakarítva” – elemzőket kérdeztünk Sulyok Tamás elmozdításáról
- 10:55 Bomló állattetemek és ürülék Nagykátán – videó
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 10:41 Megfosztotta díjától az egykor a Szőlő utcában is dolgozó pedofil papot Szentendre
- 10:34 Lengyel Tamás az Eszenyi-ügyről: A főváros pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg
- 10:34 Vilmos herceg öklét rázva ünnepelte a Villa kupagyőzelmét
- 10:32 Bébiételekben talált mikroműanyagokat a Greenpeace a két legnagyobb gyártó műanyagtasakos termékeiben
- 10:22 Megvertek egy taxist Kecskeméten, több autós is lazán elhajtott mellette, végül egy fiatal nő mentette meg
- 10:17 Egri Viktor: Csúszdán a kéziválogatott, és egészen a szabadkártya reményéig ereszkedett
- 10:15 Lemond az adómentességéről az egyik tiszás képviselő
- 10:03 Havasi Bertalan több keménységet várna Sulyok Tamástól
- 09:59 A Meta, a TikTok és a Google felelősségre vonását sürgetik, mert nem fékezik meg a pénzügyi csalásokat
- 09:59 „10 hónappal a császármetszésem után” – Ráthonyi-Palácsik Tímea megmutatta szülés utáni alakját
- 09:54 Meghalt Csák Gyula József Attila-díjas író és szociográfus
- 09:35 1300 éves kardot talált az osztálykiránduláson egy kisfiú
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 09:31 Előállt az üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
- 07:55 Varga Judit és Windisch László az Ave Mariát játszották a diósgyőri templomban
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 07:23 Az új belügyminiszter bemutatta az államtitkárát
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 09:10 Berángatott egy 16 éves fiú egy 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház vécéjébe, és minősített szexuális erőszakot követett el rajta
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
