Tudomány

Elvonóra kellett mennie Google Glass függősége miatt

Az első függőségi esetet jelentették orvosok az Egyesült Államokban, a Google szemüvegével kapcsolatban.

Korábban a témában:

A 31 éves amerikai tengerész az NBC beszámolója szerint eredetileg alkoholfüggősége miatt jelentkezett a haditengerészet függőségkezelő programjára (SARP). Az erős elvonási tüneteket mutató férfit kezelő orvosok azonban egy idő után megállapították, hogy nem csak az ital jelent számára problémát. A kezelés alatt ugyanis elvették tőle az egyébként folyamatosan a fején lévő Google Glasst, és egyértelmű elvonási tünetek jelentkeztek nála, amik rosszabbak voltak, mint amit az alkohol hiánya okozott nála.

A meg nem nevezett férfit kezelő orvosok elmondása szerint a férfi a függősége miatt memóriazavaroktól szenvedett, álmait is a szemüvegen keresztül látta, és amikor nem volt a fején az eszköz, ideges és türelmetlen lett. Az esetről szóló beszámolók szerint a 31 éves férfi szinte csak alvás közben vette le a szemüveget, valamint zuhanyzáshoz, és munka közben is használta, hogy javítsa teljesítményét.

Miután elvégezte a több mint egy hónapig tartó kezelést, elvonási tünetei csökkentek – közölte orvosa. Arról nem írtak, hogy végleg le kellett-e mondania az eszközről. A Google az esettel kapcsolatban nem nyilatkozott sem a Guardiannek, sem az NBC Newsnak. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73893497, A H·zon kÌv¸l cim˚ m˚sor kÈszÌtıivel beszÈlgett¸nk, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.