Tudomány
Hatszor jelent meg a Szent Szűz Fátimában, három titkot bízott három pásztorgyerekre. A napcsodának 70 ezer ember volt tanúja 1917. október 13-án.
2014. 10. 13. 16:00
Tízszer nagyobb sebességgel szippantja be a gázokat, mint bármely más ismert "fajtársa".
2014. 10. 13. 13:43
Péntek 13. minden babonaság legszilárdabb pontja, máig ható eleme - minden 1307. október 13-án kezdődött.
A malajziai ugrópók lehet az új fegyver a legmakacsabb emberi betegség ellen - állapította meg egy nemzetközi kutatás.
Lélegzetelállító felvétel a világ tetejéről.
A legnagyobb szerencséjük a hadifoglyoknak volt, velük bántak a legemberségesebben. Kétszázezer magyar soha nem tért haza a szovjet munkatáborokból.
2014. 10. 12. 10:00
Állítólag erős hatással bírt ránk a vérhold annak ellenére, hogy ilyen nincs is. A holdfogyatkozás viszont tényleg szép volt.
2014. 10. 10. 13:00
Csúcstechnológiával kutatnak át újra egy görög partoknál fekvő ókori római hajóroncsot
A slubicei Collegium Polonicum igazgatója le akar borulni a Wikipédia előtt, ezért találta ki, hogy a világon elsőként emlékművet emelnek neki az alig húszezres kisvárosban.
2014. 10. 09. 18:47
Véres merénylet sokkolta a világot 1934-ben: szitává lőtték a szerb királyt, a francia külügyminisztert és még három embert. A szálak Magyarországra vezettek.
2014. 10. 09. 16:00
A machiavellisták, a szadisták és a pszichopaták személyiségjegyei állnak a legközelebb a trollokhoz.
Mi lesz, ha német vagy orosz páncélosok végigsétálnak a kimerült, lelkét vesztett szerencsétlen magyar katonákon?
2014. 10. 09. 13:00
Az 1914 óta zárva tartott időkapszulát egy gondnok találta meg, és igazából 1974-ben kellett volna kinyitni. Most Lady Gaga-jegyet tettek el a jövőkonzervbe.
2014. 10. 09. 10:42
Minden harmadik amerikai gyereknek már azelőtt van digitális személyisége, mielőtt megszületik. Ehhez elég, ha a szülők regisztrálják egy közösségi oldalon.
Csökken a folyó vízhozama, a hőmérséklete pedig nő - egyre nehezebb lesz az erőmű hűtésére használni a Dunát. Paks II. tovább bonyolítja a helyzetet.
Több ponton is kérdéses a biztonság, az elhasznált fűtőanyagok jövője is megoldatlan - Paks bővítése kapcsán csak a bizonytalanság biztos.
Nanoszkópiáért két amerikai és egy német tudós, Eric Betzig, William E. Moerner és Stefan Hell kapta megosztva az idei kémiai Nobel-díjat - jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
Az emberkülsejű, arckifejezéseket is mutató gépet azért tervezték, hogy idős embereken segítsen.
2014. 10. 07. 17:13
A Vaseda Egyetem kedden megfenyegette Obokata Harukót, hogy visszavonja a doktorátusát, ha a tudós nem javítja ki disszertációját.
Fénytanért három japán kutató kapja az idei fizikai Nobel-díjat - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
Az alaszkai Mount Churchill tűzhányó 1200 évvel ezelőtt terítette be Nyugat-Európát - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit a Geology című folyóiratban ismertette.
Gondolt már arra, hogy gyermekei valamelyik expasijára hasonlítanak? Legyeknél van ilyen.
A Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Egyetem szerepel a feltörekvő államok egyetemeinek százas rangsorában.
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 10:41 Megfosztotta díjától az egykor a Szőlő utcában is dolgozó pedofil papot Szentendre
- 10:34 Lengyel Tamás az Eszenyi-ügyről: A főváros pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg
- 10:34 Vilmos herceg öklét rázva ünnepelte a Villa kupagyőzelmét
- 10:32 Bébiételekben talált mikroműanyagokat a Greenpeace a két legnagyobb gyártó műanyagtasakos termékeiben
- 10:22 Megvertek egy taxist Kecskeméten, több autós is lazán elhajtott mellette, végül egy fiatal nő mentette meg
- 10:17 Egri Viktor: Csúszdán a kéziválogatott, és egészen a szabadkártya reményéig ereszkedett
- 10:15 Lemond az adómentességéről az egyik tiszás képviselő
- 10:03 Havasi Bertalan több keménységet várna Sulyok Tamástól
- 09:59 A Meta, a TikTok és a Google felelősségre vonását sürgetik, mert nem fékezik meg a pénzügyi csalásokat
- 09:59 „10 hónappal a császármetszésem után” – Ráthonyi-Palácsik Tímea megmutatta szülés utáni alakját
- 09:54 Meghalt Csák Gyula József Attila-díjas író és szociográfus
- 09:35 1300 éves kardot talált az osztálykiránduláson egy kisfiú
- 09:31 Előállt az üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
- 09:28 Unai Emerynél nincs jobb futballedző jelenleg a világon?
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 07:55 Varga Judit és Windisch László az Ave Mariát játszották a diósgyőri templomban
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 07:23 Az új belügyminiszter bemutatta az államtitkárát
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 05:30 Mit hova dobsz? Jól szelektálsz? Tudod, melyik hulladékot hova kell rakni? – kvíz
