Tudomány
Miután eleinte nem sikerült megfelelően rögzíteni a felszínhez a Rozetta űrszonda Philae-leszállóegységét, végül sikerült megfelelően stabilizálni – írja a BBC.
Októberben a meteorológiai rendszereket támadták, a repülésre és hajózásra vonatkozó adatszolgáltatást egy időre fel is kellett függeszteni.
Véget ért tíz évnyi hihetetlen utazás. Ember alkotta tárgyat juttattunk egy félmilliárd kilométerre lévő üstökösre.
A Rosetta űrszonda sikerrel landolt az üstökös felszínén, ezzel újabb tudományos mérföldkövet hagyott maga mögött az emberiség.
2014. 11. 12. 17:10
Bár a leszállóegység, a Philae a tervek szerint levált már a Rosetta űrszondáról, egy műszaki hiba miatt a tudósok 50 százalék esélyt látnak a sikeres landolásra.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Lufthansa Technik szereli majd a Norwegian gépeit a lufihangárban.
2014. 11. 12. 13:03
Rendben levált a leszállóegység a Rosetta űrszondáról, és megkezdte útját az üstökösmag felé. A landolás a kora esti órákban várható. Kövesse velünk élőben!
A mai napon Európa történelmet ír: 9:35-kor kezdi meg a leszállást a Rosetta űrszonda egy 40 ezer km/órával száguldó üstökösön. Nézze élőben!
2014. 11. 12. 06:40
A csodabogárnak tartott Paracelsus nem volt népszerű kollégái körében, betegei viszont csodás gyógyulásokról beszéltek. Ő fogta a kémiát az orvostudomány szolgálatára a középkor végén.
2014. 11. 11. 16:00
Tűzhányóból bújnak elő a fenevad csápjai, ha együtt gyújtunk meg némi higany-tiocianátot és egy maréknyiammónium-kromátot – videó.
Politikusaink nem vállalták a II. világháború kirobbantását, az etnikai revízió így is megvalósult a Felvidéken. A honvédeket kitörő örömmel és virágesővel fogadták Kassán 1938. november 11-én.
2014. 11. 11. 13:00
Fizess elő a GameStar magazinra, hogy havonta az utcai megjelenés előtt megkapd.
A legnagyobb pénzbeli elismeréssel, fejenként hárommilló dollárral járó Breaktrough-díjat vasárnap adták át.
A magyar rendek 1687. november 10-én mondtak le jogukról, miszerint az uralkodót akár erővel is az ország törvényeinek betartására kényszeríthetik, és maguk választhatják meg királyukat.
2014. 11. 10. 16:00
A vincellér megette a lányát ahelyett, hogy gyógyította volna, a pápai kisdiák pedig elbujdosott, mert nem lett kitűnő. Volt azért örömteli hír is a sajtóban 1901 nyarán
2014. 11. 10. 13:00
Tétován elmondott, átgondolatlan két szó 1989. november 9-én: "igen, azonnal" - és a berliniek mindkét oldalról két kezükkel szedték szét a világot elválasztó falat.
2014. 11. 09. 12:25
Van aki tankkal, más alagúton vagy sorompó alatt: a szabadságvágy kreativitása.
2014. 11. 09. 10:07
Életükkel fizettek nagy találmányukért egykor sokan.
A Téli Palota ostroma cseppet sem volt olyan véres, mint ahogy később kiszínezték, de tény: 1917. november 7-én a bolsevikok átvették az uralmat Oroszország felett.
2014. 11. 07. 15:00
Egy utas sem úszta meg sérülések nélkül, amikor a turistabusz vezetője felborította a járművet, miközben előrehajolt a telefonjáért.
Harminchat hordó puskaport halmoztak az angol parlament alatti pincébe, hogy 1605. november 5-én levegőbe repítsék a királyt és a képviselőket.
2014. 11. 05. 17:50
Utcai razziák, megfélemlítés, zsarolás, gyilkosságok, testi és lelki kínok pincék mélyén - a megtorlás már 1956. november 4-én megkezdődött.
- 11:23 Egy rab felgyújtotta a matracát a Gyorskocsi utcában, többeket kórházba szállítottak
- 11:23 Veszprémbe költözött Samu, a kiselefánt
- 11:22 Emberölést feldolgozó riportok miatt indított eljárást a HírTV ellen a Médiatanács
- 11:11 Flamingófiókák jöttek világra a Fővárosi Állatkertben
- 11:00 „Úgy nem lehet építeni, ha nincs minden eltakarítva” – elemzőket kérdeztünk Sulyok Tamás elmozdításáról
- 10:55 Bomló állattetemek és ürülék Nagykátán – videó
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 10:41 Megfosztotta díjától az egykor a Szőlő utcában is dolgozó pedofil papot Szentendre
- 10:34 Lengyel Tamás az Eszenyi-ügyről: A főváros pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg
- 10:34 Vilmos herceg öklét rázva ünnepelte a Villa kupagyőzelmét
- 10:32 Bébiételekben talált mikroműanyagokat a Greenpeace a két legnagyobb gyártó műanyagtasakos termékeiben
- 10:22 Megvertek egy taxist Kecskeméten, több autós is lazán elhajtott mellette, végül egy fiatal nő mentette meg
- 10:17 Egri Viktor: Csúszdán a kéziválogatott, és egészen a szabadkártya reményéig ereszkedett
- 10:15 Lemond az adómentességéről az egyik tiszás képviselő
- 10:03 Havasi Bertalan több keménységet várna Sulyok Tamástól
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 09:31 Előállt az üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
- 07:55 Varga Judit és Windisch László az Ave Mariát játszották a diósgyőri templomban
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 07:23 Az új belügyminiszter bemutatta az államtitkárát
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 09:10 Berángatott egy 16 éves fiú egy 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház vécéjébe, és minősített szexuális erőszakot követett el rajta
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
