Már önmagában jókora önbizalomra vall, ha valaki a XVI. században orvosdoktor létére a Paracelsus nevet veszi fel. Celsus az első században élt orvos, író volt, tudománya, megállapításai a középkori kollégák szemében dogmának minősültek. A para előtag pedig az eltérést jelenti, valami olyasmit, hogy Celsus felett álló.
A vándorló polihisztor
Theophrastus Bombastus von Hohenheim néven született 1493. november 11-én egy tehetős svájci családban. Paracelsusként pedig a kor Európájának egyik leghíresebb polihisztorává vált, az orvostudomány mellett az alkímiában, a csillagászatban, a botanikában és az ezotéria terén is forradalmi újításokat hozott. Egyetemi tanulmányait követően hosszú vándorútra indult, nyolc év alatt több kontinenst bejárt, miközben a gyakorlatban mélyítette el tudását.
Kiforrott tudományos világképpel, meglehetősen unortodox nézetekkel rendelkezett, ami gőgös természetével párosítva igencsak szúrta a kortársak szemét. Szokatlan, modern módszerei miatt gyakran nevezték kuruzslónak, sikerei pedig irigységgel töltötték el a kollégákat. Állítólag latinul sem tudott, ami újabb gúny forrása lehetett a korabeli tudóstársadalomban, és valóban tény, hogy németül írt és egyetemi előadásait is ezen a nyelven tartotta. A magának való Paracelsus nem vette fel a kritikát, sőt, lenézte az őt bírálókat. Különc volt, egy igazi csodabogár, de nagy koponya.
Folyton vándorolt, azt vallotta, “a természetet országról országra kutatjuk. Ahány ország, annyi lap. Ez a természet kódexe, amelynek lapjait forgatni kell”. Büszke volt rá, hogy tudását egyszerű emberektől, bábáktól, javasasszonyoktól, borbélyoktól szerezte, a klasszikus doktorokat – Hippokratész kivételével – egyszerűen szamaraknak nevezte. Átlagon felüli vegyészeti ismereteit feltehetően “otthonról hozta”, édesapja a Fuggerek bányaorvosa volt, bőven nyílt alkalma megismerkedni a bányászattal, kohászattal. És ez volt bonyolult orvosi filozófiájának egyik pillére.
Az ő kezében orvosság volt a méreg
A betegségeket a környezeti hatások, a csillagok befolyása, a testi és a lelki alkat és az isteni gondviselés szövevényes kapcsolatával magyarázta. Bár mai tudásunkkal teljesen tévesen magyarázta, de felismerte a szervezetben folyó kémiai átalakulásokat. Felfedezett három vegytani alapelemet, a higanyt, a ként és a sót, a betegségeket pedig részben ezek keveredési zavaraival, aránytalanságával magyarázta. Ezzel a vegytani spekulációval alapozta meg azt a tapasztalati, célszerű gyógykezelési módszert, ami tudományának egyik jellemzője volt.
Tudatosan és eredményesen használt fémeket a gyógyításhoz. Sikerrel alkalmazott vasat és arzént a vérszegénység ellen, ő vezette be jód használatát, amit a golyva ellen vetett be sikerrel. Ha úgy vesszük, mérgekkel dolgozott, amelyek túladagolása akár halállal is végződhet. „Minden méreg és semmi nincs méreg nélkül, csupán a mennyiségtől függ, hogy valami mérgező-e, vagy sem” – vallotta. Tudatlan utánzói gyakran bele is estek ebbe a hibába, de Paracelsus nem.
Hálás betegei számának növekedésével hírneve is egyre nőtt. Helyesen ismerte fel, hogy az egyes testüregekben megjelenő kövek, az erek és az ízületek meszesedése vegyi folyamatok végterméke. Amit pedig a tudomány köszönhet a különc doktornak, hogy először vetette be a kémiát a gyógyításban, bár a kibontakozáshoz persze évszázadokra volt szükség. Paracelsus halála sem volt átlagos: úgy tudjuk, egy verekedés során vesztette életét 48 évesen, 1541-ben.
