Kultúra
Hetvenhét évesen elhunyt Enzo Jannacci olasz énekes-dalszerző, aki az 1960-as években Adriano Celentanóval együtt az olasz rock and roll egyik úttörője volt.
Április 6-án két helyszínen várják a szűrővizsgálatra és tanácsadásra érkezőket, ezúttal a fiatalabb korosztály figyelmét szeretnék a megelőzésre irányítani a szervezők.
Április 5-én Győrszentivánon koncertezik Sztevanovity Zorán. Tikettek még kaphatók az ismert jegypénztárakban!
A kortárs költészet képviselői, az underground zenét játszó Akkezdet Phiai koncertezik a szegedi JATE Klubban április 8-án, hétfőn.
2013. 03. 30. 11:20
Március 18-án kezdődtek a Vaskakas Bábszínház új felnőttelőadása, a Leányálom próbái. A rendező nyilatkozott a darabról!
2013. 03. 30. 10:00
Különböző húsvéti programokkal várják a vendégeket vasárnap és hétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Március 31-én vasárnap és április 1-én hétfőn, a változékony időjárás ellenére, 9 és délután 4 óra között, mindenképpen megrendezik a Vadaspark mára már hagyományossá vált programját, a „Húsvéti tojásvadászatot”.
Kevés olyan filmes van a világon, aki filmjeiben már bármit megengedhet magának. Pedro Almodóvar ezek közé tartozik. Csak nem tud mit kezdeni kivételes szabadságával.
Harcsa Veronika jazz-énekesnő a szegedi IH Rendezvényközpontban koncertezik Gyémánt Bálint gitárossal április 3-án, szerdán.
2013. 03. 28. 19:11
Porcelánból készült Jézus-szobrot avattak.
Meghalt az amerikai filmakadémia korábbi elnöke, Fay Kanin. A forgatókönyvíró 95 éves korában halt meg Santa Monica-i otthonában.
2013. 03. 28. 15:18
„Senki más nem fejezi ki úgy Prágát mint Bohumil Hrabal. Csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával ötvözni” – mondta Milan Kundera.
60 méteres óriáskerékkel, dunai stranddal, cirkusszal és rengeteg zenével várják a Sziget fesztivál látogatóit idén a szervezők.
A Fehérvár24 új kezdeményezése,hogy városunk prominens személyiségeivel beszélgetünk a Novotel Hotelben havi rendszerességgel. Április 4-én Kubik Anna lesz a vendégünk.
2013. 03. 27. 08:54
- 11:03 Dessewffy Tibor: Ki jön át a hídon? Bűn és bűnbocsánat egy szétroncsolt országban
- 11:02 Erre költi nyereményét az Exatlon férfi nyertese, Koplányi Gábor
- 10:58 Így változik a boltok nyitvatartása a pünkösdi hosszú hétvégén
- 10:55 Így halt meg Kolumbusz Kristóf
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 10:44 Cser-Palkovics türelemre inti a csalódott polgármestertársait
- 10:40 Kicsavarja a kormány a jogköröket a végrehajtók és a közjegyzők kezéből
- 10:34 Ezért nem állították ki az Arsenal támadóját, miután hátulról becsúszva letalpalta ellenfelét
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 10:22 Zamárdiban ne várjon segítséget az önkormányzattól, aki nyilvánosan bírálja a városvezetést
- 10:19 „Terhes” – írták Agárdi Szilviának, a kommentre az énekesnő is reagált
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
- 09:58 Mire volt az elmúlt tizenhat év? – A Facebookon veszett össze L. Simon László és Orbán Balázs
- 09:55 Másfélmilliárdos nyereség maradt a Fidesz pártkasszájában
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
