Kultúra

Dr. Tébollyal erősít a köztévé

köztévé (köztévé, mtv, tv, kamera)
köztévé (köztévé, mtv, tv, kamera)

Új gyerekműsor indul áprilisban az M2-n.

Dr. Téboly varázsműhelye címmel új saját gyártású gyerekműsort láthat a közönség áprilistól az M2 Gyerekcsatornán – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel. A négy részes műsort áprilisban minden vasárnap 16.30-tól láthatják a gyerekek.

A sorozat minden részében egy gyerekszínházi előadást vezetnek fel a kerettörténettel, amelyben Dr. Téboly, az őrült professzor és segédei mutatják be a színfalak mögötti birodalmat. A humorral fűszerezett tárlatvezetésen a műsor nézői felfedezhetik, hogy hol készülnek az előadáshoz szükséges kellékek.

“Dr. Téboly professzor többek között a pattogó tej, a végtelen csokoládé és az egy órán át tartó ötperces szünet megálmodója. Csupa olyan dolgot talál fel, ami a gyerekek életéhez elengedhetetlen” – olvasható a műsor ismertetőjében.
Dr. Téboly műhelyében félkész találmányok, megvalósításra váró megrendelések között dolgozik barátaival: Nimuval, a nílusi múmiával és Vilivel, a visszabeszélő linzerkarikával, aki egy félresikerült kísérlet eredményeként maradt a professzornál és képtelen csendben maradni.

A kerettörténet szerint mivel a bábszínházak és gyerekszínházak kivétel nélkül tőlük rendelik a varázslatos eszközeiket, temérdek dolguk akad: a varázsműhelyben mindig éppen a következő előadás kellékei készülnek.

Sokak szerint az első adásnak a németekről kellene szólnia, miután a minap az ottani köztévé gyerekhíradója „Piros lap Magyarországnak” címmel olyan rajzfilmet adott le, amely számos ponton bírálta Magyarországot, azt állította, hogy a  magyar politikusok nem tartják magukat az EU közös szabályaihoz. Kumin Ferenc azt mondta: Magyarország megbízásából egy szakértőkből álló jogászcsapat vizsgálja Berlinben, hogy a német médiaszabályozás alapján milyen lehetőségei vannak a panaszos magyar félnek jogai érvényesítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik