Kultúra
Büfék és őrök sincsenek, csak zene, barátságos emberek és kreativitás. Jó példa Lettországból.
Mutatjuk a belvárosi „borfeszt” mai műsorkínálatát.
2014. 08. 18. 13:18
Both Miklósék heteken keresztül járták az országot, hogy tehetséges zenészekre leljenek. Végül tíz fiatalt válogattak be a zenekarukba.
Az olasz születésű amerikai szopránénekesnő egyebek közt Puccini Pillangókisasszonyának Cso-Cso-Szánjaként és Verdi Traviatájának Violettájaként kápráztatta el a közönséget.
410 és 420 ezer között lesz a végső látogatószám. Külföldről a legtöbben Hollandiából érkeztek.
Itt a vásárhelyi filmszínház e heti kínálata
2014. 08. 18. 05:30
Magyar származású fiú nyerte meg vasárnap az egy hétig tartó Rubik-kocka kirakó bajnokságot a 2014-es Sziget fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Rubik szigeten.
Az esetek között volt csigolyatörés, szívinfarktus és tüdőembólia is. Idén egyébként kevesebb volt az ellátandók száma, és a bűncselekmény is.
A Soffi zenekar énekesnőjének méhnyakrákja volt, mindössze 33 évet élt.
2014. 08. 17. 21:13
Tíz alkotónak adományozott Népművészet Mestere-díjat a magyar kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten.
2014. 08. 17. 16:32
Meg a legjobb Winnetoukat. Meg a legtabánabb Tabánt. Emlékeznek Zórád Ernőre? Itt az ideje. Kiskonyak rendel!
2014. 08. 17. 13:50
Dührohamot kaptak, üvöltöttek, székeket dobáltak a nézők közé az alkalmi páciensek. Popper Péter indiai kötete ma a Matiné.
Több mint 400 millió forintnyi támogatást ad a kormány a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound és a Nagyon Balaton fesztiváloknak.
Egy maratoni, fekete-fehér Fülöp-szigeteki film vitte el 67. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot.
2014. 08. 16. 17:38
Augusztus 16-án ünnepelték a Csillagok háborúja magyarországi premierjének 35. évfordulóját. A film eredeti premierjének helyszínén, a Corvin mozi előtt tartottak a rajongók egy rendhagyó megemlékezést.
2014. 08. 16. 17:02
Zsebből lopni menőbb, mint sátorból. Droggal lebukni pedig sanszosabb most, mint pár éve.
2014. 08. 16. 09:49
A Nemzeti Színház az előadások számával érvel a látogatottsági adatokról szóló cikkünkre.
2014. 08. 15. 21:09
Segítünk a kedves szigetelőknek és megmutatjuk, mennyiből lehet szétcsapni, azaz... jól érezni magunkat Magyarország legnagyobb nyári fesztiválján.
Tegnap este volt kezelhetetlen tömeg az A38 sátornál. A hivatalos tájékoztatás szerint 20-an sérültek meg, de senki sem súlyosan.
Összesen 415 millió forint plusztámogatásban részesíti a kormány a Sziget, a Volt, a Balaton Sound és a Nagyon Balaton fesztiválokat.
Botrány volt a Tokaji Írótáborban - arcon ütötték a volt képviselőt.
2014. 08. 15. 10:56
Kábítószerkereskedő, körözött bűnöző, sátortolvaj bilincsben. 33 ember került eddig rendőrkézre a Szigeten. Több az intézkedés, mint tavaly.
2014. 08. 15. 10:34
Honvédokkal, térzenével, harcművészekkel és a Beatricével indul a borfeszt. Mutatjuk a pénteki menetrendet.
2014. 08. 15. 09:29
- 09:12 K. Endrét már speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
- 07:58 „Nem szeretnénk nagy felhajtást” – Joshi Bharaték elárulták, milyen esküvőre vágynak
- 07:55 GKI: nincs bérfelzárkózás, a magyar bérszínvonal és a minimálbér is az európai uniós rangsor végén kullog
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 07:27 Drónbázis és föld alatti komplexum is épülne Trump báltermében
- 07:23 „Pikírt, nagyképű pöcsnek” tartotta Kárász Róbertet a felesége, amikor először találkoztak
- 07:01 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:53 Ma is teszünk egy nagy lépést a nyár felé
- 06:49 Egyre csak nő az osztalék mértéke a rekord negyedévet záró Shopper Park Plusnál
- 06:44 Szja-bevallás: kinek van még teendője?
- 07:00 Fokozatosan indul a strandszezon: így nyitnak a fürdők
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
