Gazdaság

GKI: nincs bérfelzárkózás, a magyar bérszínvonal és a minimálbér is az európai uniós rangsor végén kullog

Nem tudtak felzárkózni a magyar bérek az európai mezőnyben.
Varga Jennifer / 24.hu
Nem tudtak felzárkózni a magyar bérek az európai mezőnyben.
Nem tudtak felzárkózni a magyar bérek az európai mezőnyben.
Varga Jennifer / 24.hu
Nem tudtak felzárkózni a magyar bérek az európai mezőnyben.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. az új magyar kormány előtt álló rövid- és hosszútávú gazdasági kihívásokat bemutató sorozatában most a magyarországi bérszínvonallal foglalkozott, európai összevetésben. Megállapították, hogy jelentősen nőttek ugyan a magyar bérek, de a bérfelzárkózáshoz ez sem volt elég. A szakértők szerint van még egy nagy probléma.

A statisztikai adatok alapján

  • 2010 és 2019 között dinamikus felzárkózás jellemezte a hazai béreket: a bruttó átlagkereset reálértéke 55 százalékkal, a minimálbéré 67 százalékkal, a garantált bérminimumé (szakmunkás minimálbér) pedig közel 79 százalékkal emelkedett 2010-hez képest.
  • Ezt követően a 2020-as évek elején a kedvezőtlen makrogazdasági környezet – a koronavírus-válság, majd a geopolitikai feszültségek és az inflációs sokk – megtörte ezt a trendet: a reálbérek növekedése érdemben lelassult, és a korábban elért szint is csökkent.
  • 2024-ben egyértelmű fordulat rajzolódott ki: az infláció mérséklődése mellett a nominális béremelések ismét reálbér-növekedést eredményeztek, majd 2025-ben ez folytatódott, de már lassuló ütemben.
  • 2026. január 1-jétől a minimálbér 11 százalékkal, 322.800 forintra, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal, 373.200 forintra emelkedett.

Az alábbi ábrán a minimálbér, a garantált bérminimum és az átlagkereset reálértékének változása látható, 2010 és 2026 között (2010=100%, bruttó értékek).

A minimálbér, a garantált bérminimum és az átlagkereset reálértékének változása, 2010-2026 (2010=100%, bruttó értékek)
Forrás: KSH.

Összességében 2026-ban a várható 4% körüli reálkereset-emelkedés hatására

  • 2010-hez képest a bruttó átlagbér reálértéke 95 százalékkal lesz magasabb,
  • miközben a minimálbér (+130%) és
  • a garantált bérminimum (+115%) reálértéke gyorsabban emelkedik,
  • így a bérszintek összébb torlódnak.

A gyorsan emelkedő minimálbér és garantált bérminimum a legalsó kereseti sávokban növeli a fogyasztást, ugyanakkor ez a vállalatok oldalán érdemi alkalmazkodást kíván. Ezért a költségvetési és foglalkoztatási hatás végső soron attól függ, hogy mennyire tudják a cégek kigazdálkodni a magasabb bérköltséget. A jelenlegi gazdasági környezetben a bérek kigazdálkodása sok esetben nehézséget jelent, ami a foglalkoztatás visszafogásán (elbocsátásokon) keresztül mérsékli a béremelések pozitív hatásait. Bár a munkaerőpiac még feszes, a minimálbéren és a garantált bérminimumon dolgozók továbbra is sérülékenyebbek, és képzettségi, illetve földrajzi okok miatt nehezebben találnak állást. Ezért a GKI szerint a kérdés nem az, hogy van-e értelme a kétfajta minimálbér-emelésének, hanem az, hogy mekkora emelés mellett marad az gazdaságilag fenntartható.

A szakértők szerint érdemes összevetni a hazai helyzetet a közép-európai és az uniós munkaerőpiaci adatokkal is. A következő ábrán az látható, hogy mennyi volt az éves bruttó átlagbér és minimálbér az EU országaiban, 2025-ben (euróban).

Éves bruttó átlagbér és minimálbér az EU-s országokban, 2025 (euró)
Forrás: Eurostat, OECD.

A 2025-ös adatok alapján

  • a magyar éves bruttó átlagbér 21,3 ezer euró volt, amivel Szlovákiát megelőztük, de elmaradtunk Csehországtól és Lengyelországtól.
  • A vizsgált országok között a minimálbér szintje a második,
  • az átlagos bérszint pedig a 3. legalacsonyabb érték az Unióban.

Ez azt jelenti, hogy a magyar bérszint az uniós országokhoz képest jelentős lemaradást mutat, vagyis lenne tér a felzárkózásra.

A GKI összességében azt írja, hogya 2010 és 2026 közötti reálbér-emelkedés nem volt elég a bérfelzárkóztatáshoz, ugyanakkor a további folytatás előtt jelentős akadályok állnak. A következő időszak fő kérdése ezért az lesz, hogy a béremelések tudják-e úgy támogatni a bérfelzárkózást, hogy közben ne terheljék túl a vállalatokat és ne veszélyeztessék a foglalkoztatás stabilitását. A megoldás szerintük a vállalati termelékenység növelése, mert ez alapozza meg a bérszínvonal uniós átlagnál gyorsabb emelkedését.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik