Kárász Róbert tavaly nyáron vette feleségül Baska Barbara operatőr-rendezőt, akivel néhány hónappal később szülői örömök elé néztek: kislányuk, Lelle novemberben született meg.
A házaspár most a hot! magazinnak adott interjút, melyben elárulták, hogy bár jelenleg remekül működik a mozaikcsaládjuk, Baskának annak idején nagyon nem volt szimpatikus a tévés. Több mint tíz évvel ezelőtt történt az első találkozásuk, ekkor Kárász megszólította őt.
Én pedig figyelmen kívül hagytam. Mert úgy ült a kávézóban, mintha az övé lett volna. Mondtam is, hogy én ide soha többé nem teszem be a lábam. Kissé nyeglén odaszólt, de nem igazán tudtam ezzel mit kezdeni, így válasz nélkül tovább sétáltam. Legközelebb – tizenegy évvel később – egy meetingen ültem, és egy férfi a szüleiről, a lányairól és a szeretet erejéről mesélt. Odafordultam, hogy ki az az ember, aki ennyire tud szeretni, akinek kint van az asztalon a szíve
– idézte a Blikk a feleséget, akinek mondandójához a tévés annyit tett hozzá:
Jelenleg hat gyermeket nevelnek, közös kislányukon kívül ugyanis mindkettejüknek vannak már gyermekeik korábbi kapcsolataikból.
Viszont Lelle esetében mégis minden teljesen más. Most nem nekem kell mindennel foglalkoznom, és amikor Robi elsétál a szoba előtt, akkor nemcsak beköszön, és szalad tovább, hanem együtt oldunk meg mindent. Mindketten itt vagyunk neki, sőt a fiaim is körberajongják a kicsit. Az anyák napi üzeneten, amit a kisebbik fiamtól kaptam, a következő állt: »Azt szeretem anyában, hogy simogathatom Lellét«
– osztotta meg a lappal Baska, és mint kiderült, az ő fiaihoz hasonlóan Kárász felnőtt lányai is hamar megszerették a kis Lellét, aki az egész család kedvence lett.
A tévés számára bevallása szerint most egész más élményt jelent az apaság, mint fiatalabb korában. 26 éves volt első gyermeke születésénél, ám ekkor még nem érezte magát igazán felnőttnek. Most, 30 évvel később érettebb, megfontoltabb emberként éli meg az apaságot, és tudatosan törekszik arra, hogy minőségi időt töltsön a kislányával.

