Kultúra

Meghalt a fiatal énekesnő, Pete Zsófi

A Soffi zenekar énekesnőjének méhnyakrákja volt, mindössze 33 évet élt.

Soffi, azaz Pete Zsófi (illetve házasságkötése óta Urbán Zsófi) jó ideje keményen harcolt a méhnyakrákkal, de akármennyire is kemény és végtelenül pozitív személyiségű lány volt, sajnos ezt a küzdelmet nem tudta megnyerni. Blogot is vezetet, “Márpedig én ebbe nem halok bele!” címmel. Bevezetőjében ezt írta: “33 éves vagyok, és méhnyakrákom van. Amikor az első orvos közölte velem, hogy nincs tovább, elhatároztam hogy nem fogok ebbe belehalni. Tartson velem kedves Olvasó ezen az úton, amíg én felkenem az arcomra a harci festéket, és megküzdök a rákkal!”

Mint a Zene.hu írta, a punk rockos Soffi zenekart még 2004-ben alapította Erdélyi Frici gitáros, a jazz énekesnőnek tanult Soffi, Doba Dani basszusgitáros (MÁK, Kretens), valamint Urbán Laca dobos (CAFB, Rituális Rémtettek).

Egyetlen lemezük, a Sugarpunk 2008-ban jött ki az EMI gondozásában, a zenekarral egy rövid játékfilm is készült, a Vigyázz Zsófi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik