Kultúra

Bocsánatot kértek Kukorelly Endrétől

Botrány volt a Tokaji Írótáborban - arcon ütötték a volt képviselőt.

“Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom” – írta Csender Levente az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Nyolc napon túl gyógyul

A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után összeszólalkozott, majd Csender Levente megütötte Kukorelly Endrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

 

Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek az esettel kapcsolatban csütörtökön elmondta: tudomása szerint mind Csender Levente, mind pedig Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél, ittasak voltak.

Súlyos testi sértés a gyanú

Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezt követően ütötte meg Csender – vélhetően dühében – Kukorellyt, akit kórházba szállítottak. A két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt – tette hozzá Szentmártoni János.

Az elnök elmondta azt is: az ügyben pénteken őt is meghallgatják a rendőrségen. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

Kukorelly nem haragszik

Kukorelly Endre a Litera irodalmi portálon írta le a történteket. Azt mondta, nem kocsmában volt a konfliktus, hanem egy irodalmi rendezvény után beszélgetett a barátaival és ittas sem volt, két deci borának a felénél tartott. “Átszóltam egy általam ismeretlen, üvöltöző fiatalembernek, hogy hamisan énekel” – írta, erre válaszul Csender Levente “oldalról-hátulról, teljes erőből” ököllel arcon ütötte. Kukorelly azt írja, nem haragszik, de nem tetszik neki, ha valaki “lerabolja mások életidejét, -energiáját és -kedvét”.

„A sajtó szokásos túlkapásai ellen”

E címmel írt is Szentmártoni János. Tanulságos. Szerinte ez történt azt követően, hogy Csender Kukorellyt ököllel arcul ütötte. “Levente ezután a szállásra távozott, Endréhez mentőt hívtunk, amely a nyíregyházi kórházba szállította kivizsgálásra és ápolásra. Endre korán reggel érthető módon elhagyta a tábort, sms-ben arra kért, hogy az aznapi blogját, amit ő írt volna a Literára, adjam ki másnak, de erről az incidensről ne írjunk. A sajtó, természeténél fogva, mégis felkapta a hírt, amit azóta már többféleképpen el is ferdített.”

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik