Nagyvilág
Bernard Bey szüleit okolja jelenlegi élethelyzete és hajléktalansága miatt. A bajból csak egy kiutat látott: beperelte szüleit azzal az indokkal, hogy nem szerették eléggé. A férfi csak egy kis törődésre vágyik, vagy így, vagy úgy.
2013. 02. 25. 13:00
Hétfőn délután háromig várják az urnákhoz a szavazásra jogosult csaknem 50 millió olaszt.
2013. 02. 25. 12:25
Ohioban egy anyuka elég furcsa játékot játszott gyerekeivel. Betekerte fejüket ragasztószalaggal, majd küldött egy képet az apjuknak. A férfi nem találta szórakoztatónak az esetet és a rendőrség közbenjárását kérte.
2013. 02. 25. 11:37
Több mint ezren azért haltak meg a brit kórházakban, mert a költséghatékony működésre hivatkozva a betegek érdekeit nem vették figyelembe.
Az azonosítatlan repülő tárgy villogott, mozgott, jött-ment, aztán eltűnt. Egy párocska látta.
Mianmarból Kínába indulók kígyók összesen négy tonnát nyomtak.
Nicholas Gonzales, pornós művésznevén Donny Wright részegen betört a Louisville Tűzoltóság épületébe csak azért, hogy maszturbáljon. A rendőrök egyből letartóztatták.
Igen, nyájas olvasóink, jól olvasták a címet. Csodák márpedig úton-útfélen vannak.
Újraválasztotta Raúl Castrót Kuba elnökévé vasárnap a szigetország parlamentje.
Börtönőrök meghiúsítottak egy helikopteres rabszöktetést a görögországi Trikala városban - közölték vasárnap hivatalos források. A szökni próbáló foglyok közül, akik legalább négyen voltak, az egyiket meglőtték.
Észak-Karolinában negyedik és ötödik osztályos gyerekek cukorból csináltak cigit maguknak.
Négy évszázad után megoldódott egy átszúrt koponyájú magyar nemest ábrázoló tiroli festmény rejtélye - számolt be honlapján az osztrák rádió (ORF). Most az orvostudomány is alátámasztotta, amit eddig sokan legendának tartottak: a középkori nemes akár egy évig is élhetett egy lándzsadarabbal a fejében.
Arab fegyveresek megöltek a nyugat-szudáni tartományban több mint félszáz civilt.
- 11:08 Orbán Viktor: Ráérek májustól gondolkodni azon, hogy miből fogok megélni
- 11:03 „Akinek egy csöpp esze volt, tudta, hogy csalás” – Magyar Péter névrokona dönthette el a választást Sárváron
- 11:03 ÁFA-csökkentés, a könyvtárak vásárlási keretének növelése – Így kellene megújulnia a magyar könyvpiacnak az Open Books szerint
- 10:58 Fejbe lőtte kétgyermekes barátját tűzijátékkal, de nem érzi felelősnek magát a haláláért
- 10:54 Magyar Péter a szlovákiai magyar párt elnökének: Elvárjuk, hogy az anyaországi támogatásból ne Fidesz-propagandát közvetítsenek
- 10:47 Benzinkútra lógatták fel Mussolini hulláját
- 10:47 Feljelentés indult a választás előtt kiosztott kulturális támogatások miatt, csalás és hivatali visszaélés gyanúja a vád
- 10:42 Szijjártó helyett Vitályos Esztert jelöli a Fidesz parlamenti alelnöknek
- 10:32 Rekordgyanús: 48 másodperc alatt szedte össze a két sárgát a spanyol focista
- 10:27 „Háborúztam eleget az életemben” – Bárdosi Sándor már nem akar tartalékos katona lenni a kormányváltás után
- 10:21 Ezt a tizenkilenc dolgot kéri az új kormánytól a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának magyar szervezete
- 10:16 Meggyilkolták az eltűntént keresett döbröközi nőt, egy kútban találták meg a holttestét
- 10:05 Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli
- 10:03 CNBC: Az Európai Parlamentig jutott az embertelen körülmények között dolgoztatott BYD-munkások ügye
- 10:03 Magyarok tömegeit érintheti ez a rejtőzködő betegség
- 06:44 Alakuló ülés: Sulyok Tamás alulmaradt
- 06:34 Több mint 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
- 08:40 Magyar Péter: Nem szavazzuk meg Szijjártót alelnöknek
- 05:58 Olyan pénzeső érkezhet Budapestre, amivel eddig nem számoltak Karácsony Gergelyék
- 05:15 Kvíz: megadunk pár fontos összetevőt, neked csak azt kell kitalálnod, melyik magyar ételről van szó
- 18:19 „Kurva anyád, Németh Balázs!” – kiáltották oda az utcán Németh Balázsnak, mikor épp bejelentette, hogy ő lesz a Fidesz-frakció egyik szóvivője
- 05:30 Honnan a név: majonéz? – Te képben vagy a szavaink eredetével?
- 05:45 Mekkora egy rőf? – régi mértékegységek kvíz
- 07:50 Milliárdokat szórt ki a választás előtt a Szerencsejáték Zrt.
- 07:00 Százmilliárdokba kerül a családi kedvezmény duplázása és az anyák szja-mentessége
