Nagyvilág
A nyugat-nílusi vírusnak idén már nyolc halálos áldozata van Szerbiában.
Rendőrnek öltözve esküvői menetet raboltak ki, és erőszakolták meg a nőket – ötöt felakasztottak ketten 20 évet kaptak.
2014. 10. 08. 15:53
A cseh kormány ukrán válsággal kapcsolatos állítólagos oroszbarát politikája ellen tiltakozott két ismeretlen férfi a miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén Prágában.
Sierra Leonéban sztrájkolnak a halottszállítók, mert a hatóságok nem fizették ki a munkabérüket.
"Miért nem élhet úgy mindenki, ahogy szeretne?" - tette fel a kérdést az énekes.
2014. 10. 08. 12:34
Az EUObserver információi szerint az eredetileg a szlovák Maros Sefcovicnak szánt biztosi pozíciót kaphatja meg a magyar jelölt.
2014. 10. 08. 12:00
Az eset olyan furcsa volt, hogy még a bíró sem tudta, milyen büntetést is kéne kiszabnia.
Az Európai Bizottság alapjogokért felelős első alelnökének meghallgatásán többször előkerült hazánk.
2014. 10. 08. 11:31
Reynaldo Benito Bignonét ezúttal 23 évre ítélték 21 gyári munkás elraboltatásáért és megkínoztatásáért.
Nagy András újságíró a Greenpeace-szel jutott el a cseljabinszki térségbe, ahol szakértők szerint 20 ezer négyzetkilométeres zónában még a csernobilinál is sokkal magasabb a sugárzás.
A mikroblog-szolgáltatásokat kínáló cég azt kifogásolja, hogy nem tájékoztathatja a felhasználóit arról, pontosan milyen adatokat kell kiadnia az állami szerveknek.
2014. 10. 08. 09:26
A kormány meg fogja akadályozni, hogy az ország területére léphessenek "a gyűlölet igéjét hirdető" radikális muzulmán hitszónokok.
2014. 10. 08. 08:06
A kijevi kormány páncélosok százait és jól kiképzett katonák ezreit küldte a "terrorellenes műveletek" térségébe a kelet-ukrajnai tűzszünet egy hónappal ezelőtti életbe lépése óta.
Bár a létezésüket elismerő Phenjan képviselője azt állította, ezek nem börtönök, hanem "javítóközpontok".
A tisztet 1951-52-es tetteiért ítélték el a lengyel fővárosban.
Az Európai Unió légihidat hoz létre, hogy könnyebben eljuttathassa segélyeit Nyugat-Afrikába, az Ebola-járvánnyal küzdő országok számára.
2014. 10. 07. 22:00
Az ENSZ szíriai különmegbízottja és a török elnök is azt kéri, hogy segítsenek megvédeni Kobanit, de vélhetően a város sorsa már megpecsételődött.
2014. 10. 07. 21:26
A közösségi hálón arra mozgósítanak, hogy azonosítsák be a fegyveres erőkben szolgálók családtagjait, kutassák fel otthonaikat és mészárolják le őket.
2014. 10. 07. 20:53
Az energiaunióért felelős európai bizottsági alelnöknek jelölt Alenka Bratusek helyett valaki mást delegálhat majd Szlovénia – tudta meg az MTI meg nem nevezett brüsszeli bennfentesektől.
2014. 10. 07. 20:00
Hamenei ajatollah szerint az országnak 150 milliós lakossága kellene, hogy legyen a mostani 77 millió helyett.
Az ATM-et az ország fővárosának egyik felsőkategóriás hoteljében állították fel, most még csak amerikai dollárt lehet belőle felvenni.
Az Egészségügyi Világszervezet ezt annak kapcsán közölte, hogy egy ápolónő megfertőződött Spanyolországban.
2014. 10. 07. 17:30
Erős, 6,6 fokos földrengés rázta meg kedden a délnyugat-kínai Jünnan tartományt, áldozatokról és károkról egyelőre nincs jelentés.
- 03:33 Neymar előre lelőtte a poént a brazil vb-kerethirdetés előtt
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 21:46 Letolta a gatyáját a teniszező az elvesztett labdamenet után
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 21:32 Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.18.
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 19:02 Ezzel a filléres módszerrel végleg eltűnnek a levéltetvek
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
