Nagyvilág

Ausztrália nem kér az “importált bajkeverőkből”

Az ausztrál kormány meg fogja akadályozni, hogy az ország területére léphessenek "a gyűlölet igéjét hirdető" radikális muzulmán hitszónokok, "importált bajkeverők" - közölte szerdán Tony Abbott kormányfő.

Abbott újságírók előtt azt ígérte: a szélsőséges nézeteket terjesztők a jövőben “piros lapot” fognak kapni vízumigénylés esetén. Ausztráliának nincs szüksége rájuk, mert felkavarják a helyi közösségeket és “kampányt folytatnak az ausztrál értékek ellen” – fogalmazott a konzervatív kormányfő.

A kérdés azután került előtérbe Ausztráliában, hogy a Hizb ut-Tahrir (Felszabadítási Párt) nevű szélsőséges iszlamista szervezet nyílt előadást akar tartani pénteken Sydneyben a Háború a szent forradalom ellen címmel, amelyen a szíriai szélsőséges iszlamisták elleni nyugati katonai fellépést bírálná.

Abbott azt mondta, osztja a tervezett eseménnyel kapcsolatos “felháborodást és dühöt”, bár vélhetően nem fogják tudni jogi eszközökkel megakadályozni az iszlamisták rendezvényét. Azt ígérte, olyan törvényt nyújtanak be az év végéig, amely súlyosan büntetni fogja a terrorizmus elősegítését. Jelenleg csak a terrorizmus maga büntetendő Ausztráliában.

Az ausztrál kormányfő néhány hete arról számolt be, hogy politikusok és kormányzati épületek megtámadására és véletlenszerűen kiválasztott emberek lefejezésére készültek Ausztráliában az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezethez köthető terroristák. Szeptember közepén az ország történetének legnagyobb méretű terrorellenes razziáját tartották Ausztráliában.

A hatóságok becslése szerint mintegy 160 ausztrál állampolgár harcol az Iszlám Állam és egy másik szélsőséges szervezet, az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó an-Nuszra Front soraiban a Közel-Keleten. Húsz radikális ausztrál a közelmúltban hazatért, őket a rendőrség veszélyforrásként kezeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik