A horvát válogatott első hivatalos mérkőzését az Egyesült Államok ellen játszotta 1990. október 17-én (2-1), szűk két hónappal később már a sztárjait is felvonultató nemzeti csapat szerepelt a „félhivatalos” keretek közötti románok elleni találkozón (a rijekai találkozón a házigazdák nyertek 2-0-ra).
A szövetség hivatalos elismertséget – 1992 – követően a horvátok csak az 1994-ben kezdődő Eb-selejtezőkön csatlakozhattak az európai „selejtezőélethez”, s már elsőre sikerült a kijutás: az olaszok elleni palermói bravúr (2-1, Suker duplázott) után legnagyobb riválisukkal Splitben 1-1-es döntetlent játszottak (Albertini találatára Suker válaszolt büntetőből), és végül első helyen végeztek a 4. csoportban.
Suker a sztár
Angliában a lelkes török válogatott csak elodázni tudta a horvát sikert. A mezőnyben a labdát okosan megbecsülő Sükürék gyakorlatilag veszélytelenek voltak Ladic kapujára; a fölényben játszó horvátok azonban legjobb helyzeteiket is elpuskázták, s csak a csereként beálló Vlaovicnak köszönhetően harcolták ki a győzelmet. A címvédő dánok ellen összekapták magukat Miroslav Blazevic játékosai, hisz Rieper faultja nyomán megadott büntetőt Suker bevágta, s az onnantól – fejetlenül – rohamozó dánok felkínálták a szabad területet ellenfelüknek. A 81. percben Boban toldotta meg az előnyt, a 88. percben pedig bohózatba illő módon született meg a végeredmény. A kapus létére szöglethez igyekvő Schmeichel elöl ragadt, a horvát ellentámadásra lóhalálában ért vissza, s így Suker a visszafele igyekvő kapus fölött ívelve át a labdát szerezte meg második találatát.
A horvát labdarúgás legnagyobb csillaga: Davor Suker (BBC)
Blazevic ugyan fogadkozott, hogy a legjobb csapatával áll ki a portugálok ellen – ám nem úgy tett. A dánok elleni Ladic – Bilic, Jerkan, Stimac, Stanic – Asanovic, Boban (Soldo), Prosinecki (Mladenovic), Jarni – Suker, Vlaovic (Jurcevic) csapat helyett a Mrmic – Bilic, Pavlicic, Soldo, Simic – Mladenovic (Boban), Prosinecki (Asanovic), Jurcevic, Jarni – Pamic (46’ Suker), Vlaovic együttes vette fel a harcot Figóékkal, s kapott ki úgy 3-0-ra, hogy a portugálok már a 33. percben kettővel vezettek. A dánok így hiába porolták el a törököket 3-0-ra, kiestek, ellenben a horvátok több emberüket is pihentetni tudták az Eb-esélyes németek elleni nyolcaddöntőre.
A horvát együttes játékkal kivívott szimpátiatőkéjét szövetségi kapitányának – amúgy érthető – taktikázása csökkentette, s a németekkel szembeni rokonszenvvel aligha vádolható manchesteri közönség előtt végképp felélte. A csapat ugyanis a játék helyett a német futballisták megfélemlítésével törődött az első percekben, s így rövid időn belül lökdösődésekre és vitákra korlátozódott a két többre hivatott együttes találkozója. Jerkan kezezése után Klinsmann szerzett vezetést büntetőből, ám a félidő hajrájában a horvát bekkek alaposan odatartottak a támadónak, akit sérülés miatt le kellett cserélni. A szünet után már futballoztak is a felek, egy míves támadás nyomán Suker találta meg a rést a német falban, befordult, s Köpke hálójába talált. Hét perccel később az előrehúzódó Sammer – egy kényszerítő közben – ellökte Asanovicot (a jókorát vétő svéd Sundell játékvezető a közelben állt, mégsem avatkozott közbe), s a visszakapott labdát a hálóba vágta. A folytatásban nem változott az eredmény, az elborult Stimac Möller palánkra döngölése után pirosat kapott, ám a tényeken ez mit sem változtatott – az első két találkozóján remek teljesítményt nyújtó, ám a feszültséget kevésbé bíró Horvátország kiesett.
Vb-bronz és kudarcok
A horvát csapat később az 1998-as vb-n állt bosszút a németeken, s elvárható lett volna, hogy a bronzzal zárt világbajnokságot követően a 2000-es Európa-bajnokságon is a favoritok között jegyezzék. Nem így történt, csak a harmadikok lettek a 8. selejtezőcsoportban, s a kiesés fájdalmát növelte, hogy a rivális Jugoszlávia az első helyen lépett tovább (a két csapat Belgrádban 0-0-ra, míg Zágrábban a szerb Mirkovics kiállítása ellenére 2-2-re végzett). Két évvel később a horvát csapat vb-szerepléssel vigasztalódott, majd a 2004-es kontinensbajnokságon a szlovének elleni pótselejtezőt megnyerve biztosította szereplését.
Az 50. perctől tíz emberrel játszó Svájc elleni meglepetésízű 0-0 után megcsappantak a horvát remények, hisz a franciák és az angolok következtek úgy, hogy a 2004-es horvát legénység lényegesen kisebb játékerőt képviselt, mint a nyolc vagy hat esztendővel korábbi. A címvédő franciák ellen ugyan összekapták magukat, ám Anglia ellen győzni kellett volna. A Butina – Simic (Srna), R. Kovac (Mornar), Zivkovic, Simunic – Rosso, Tudor, N. Kovac, Rapaic (Olic) – Prso, Sokota csapat azonban csak a 40. percig tudta megvalósítani az elvártakat. Ekkor Scholes egy remek lövéssel egyenlítette ki Niko Kovac második percben született gólját, majd a később megsérülő Rooney lőtt egyet a szünet előtt, s egyet utána, a horvátok ezt követően lélekben feladták. Tudor szépített ugyan, de Lampard a 78. percben beállította a végeredményt, s így a legutóbbi Európa-bajnokságáról a horvát nemzeti csapat győzelem nélkül távozott.
