Pénzügy

Lakásvásárlás: 4,6 millió forintot is legombolhat az államról

Bár az emberek egyre tudatosabban vesznek fel lakáshitelt, továbbra is kevesen élnek az állami támogatások lehetőségével, pedig egy hétköznapi esetben is el lehet érni velük majdnem 5 millió forint megtakarítást. A banki szakértő olyan kombinált megoldást javasol, amit minden hitelfelvevőnek érdemes megfontolnia.

Milyen lehetőségei vannak ma egy átlagos családnak egy átlagos lakás megvásárlásakor, ha maximálisan ki akarja használni a kínálkozó állami támogatási lehetőségeket? Első ránézésre talán meglepőnek tűnhet az eredmény: majdnem 5 millió forintra rúghat az állami támogatás.

Érdemes tehát alaposabban utánajárni a lehetőségeknek, hívta fel a figyelmet az OTP Bank Lakáshitelek Főosztályának igazgatója, Kormos Zoltán. Mint példájuk is mutatja, állami támogatások bevonásával jelentősen csökkenthető a visszafizetendő összeg.

Átlagos család átlagos lakást vásárolna

Zalaegerszegen egy 14,4 millió forintos, 89 négyzetméteres, alacsony („C” energetikai besorolású), 3 szobás, belvárosi ingatlant venne egy négyfős (kétgyermekes) család, ahol az anya és az apa is dolgozik, mindketten kapnak cafeteriát, rendelkeznek önerővel, és 10 millió forint hitelre lenne szükségük.

A könnyebb számolás kedvéért feltételezzünk egy évi 6 százalékos kamatú és 20 éves futamidejű hitelt.

Ha semmilyen támogatást nem vesznek igénybe

Amennyiben tisztán piaci alapon vásárolják a lakást, és 20 évre veszik fel a 10 millió forintos hitelt, havi törlesztőrészletük 71 643 forint lesz. Így összesen 17,19 forintot kell visszafizetniük, a 6 százalékos kamat mellett. Ez azt jelenti, hogy a 14,4 millió forintos lakás 21,59 millió forintba fog nekik kerülni, mire kifizetik a kölcsönt.

Vagyis plusz 7,19 millió forint kamatot kénytelenek leszurkolni a 20 év alatt ahhoz, hogy övék legyen a vágyott otthon. Nem feltétlenül kell azonban hogy ennyit kifizetniük.

A népszerű családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mellé érdemes a hitelhez lakástakarékot (LTP) is nyitni. A rendszeresen befizetett megtakarítás után ugyanis az állam évente 30 százalékos támogatást nyújt. Megéri továbbá kamattámogatott hitelt választani, és mellette igénybe venni az – egyelőre kevesek által kihasznált – adómentes lakáshitel cafeteria-juttatást is, javasolja Kormos Zoltán.

A négyféle állami támogatás ennyit jelenthet

  • A két gyermekre a példában említett lakáshoz igénybe vehetnek 1,3 millió forint családi otthonteremtési kedvezményt (amivel csökkenthető a szükséges önerő).
  • Amennyiben kamattámogatott hitelt igényelnek, akkor az első öt évben elérhető kedvezmény 287 ezer forint, a mostani állampapír-piaci hozamokkal számolva. (Ha időközben emelkednek a hozamok, akkor több is lehet ez a megtakarítás.)
  • Célszerű lehet mindkét szülőre vállalni az LTP-t, mondjuk 10 évre, fejenként havi 20 ezer forintos befizetéssel. Ehhez az állami támogatás összesen 1,44 millió forint. És megfelezhető a futamidő.

Igaz, az LTP jár némi áldozattal, mert így a havi fizetendő 40 ezer forinttal több lesz (majdnem 112 ezer forint), viszont sokat nyerhetnek vele: 20 év helyett 10 évre csökkenthetik a futamidőt.

Ez úgy lehetséges, hogy a tizedik év végére a tartozásuk pont olyan összegűre csökken, mint amennyi a két lejáró LTP-ből összegyűlő megtakarítási és támogatási összeg együtt, azaz összesen 6,4 millió forint. Ha ezt egy az egyben a hitel végtörlesztésére fordítják, ki is fizethetik belőle a kölcsönt. (Lakástakarékot egyébként bármikor indíthatnak, akár a hitel felvétele utáni években is.)

  • A negyedik lehetőség az adómentes lakáshitel-cafeteria, amit a munkaadó biztosíthat. A példában szereplő családnál ez 1,58 millió forintos adóelőnnyel járhat.

A munkáltatói lakáshitel-támogatás tavaly óta él (idén enyhítettek a feltételeken), és még felfutás előtt áll, eddig 40 nagy és 4 ezer kisebb cég vezette be. Egyébként a 4 millió munkavállalóból 2,5 milliónak van SZÉP-kártyája, tehát ennyien biztosan kapnak cafeteriát. Ami akár lehet lakáscafeteria is, mondta a szakember. Igaz, ha a munkáltató még nem vezette be ezt a juttatást, szükség lehet egy kis dolgozói lobbizásra az adómentes támogatásért. (Sajnos a közszolgák nem tudják igénybe venni.)

Feltételezték, hogy a példában szereplő mindkét szülő munkahelyén él a lehetőség, és átlagos összegű béren kívüli juttatást kapnak, azaz fejenként évi bruttó 300 ezer forintnyit. (A cafeteriát a dolgozók nagyobbik hányadának bruttóban adják, vagyis az adót, fő szabályként most 35,7 százalékot tőle vonják le. Így csak nettó értékben kapja meg például az étkezési jegyet, vagy SZÉP-kártyát, stb.)

A munkáltatói lakáshitel-támogatás viszont adómentes, így 10 év alatt 1 578 482 forint adóelőnyt tud a két szülő elérni.

Összesen 4,6 millió forintot spórolhatnak

Ha mindezt összeadjuk, a négy lehetőséget kihasználva a konkrét példában szereplő család összesen 4,6 millió forint állami támogatást, illetve adóelőnyt érvényesíthet. Igaz, a törlesztésen kívül az LTP-t is fizetniük kell, de cserébe fele idő alatt szabadulhatnak meg a hiteltől.

Az elérhető maximális támogatás, mint az ábra is mutatja, ennél több is lehet. Feltéve, hogy a lakás nagyobb, „A” energiaosztályú, 4 gyerek van, és legalább 4 LTP-t köt a család, amivel még tovább rövidíthető a futamidő:

Tablazat_OTP

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik