Ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak július 9-én Miskolcon, a Várhegy utca erdős területen. Úgy tudjuk, hogy az elhunyt személynek a csontjait találták meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatos közleményében azt írta, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel az ügyben. Az elhunyt személynél nem voltak személyes okmányok, ezért eddig még nem sikerült beazonosítani.
Az elhunyt piros és kék színű, „Aerotex” feliratú kabátot viselt, környezetében többek között egy fekete „ in Extenso” márkájú hátizsák, egy „Alcatel” nyomógombos mobiltelefon, egy „Academy, Commitment, Expertise, Passion” feliratú nyakpánton 5 db kulcs, egy fémtokos, kék számlapos, kisméretű karóra, illetve egyéb személyes tárgyak voltak.
A rendőrség kéri, hogy aki a fotókon látható ruházat, illetve tárgyak alapján az elhunyt személyt felismeri, vagy az üggyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrségen, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot, illetve a Telefontanú ingyenes zöldszámát, a 06-80-555-111-et.
