Tények
Monacóban euró van és demokrácia. A törvényhozásért a huszonnégy fős parlament felel, ellenzékben összesen három képviselő tartózkodik.
A mindössze két négyzetkilométer alapterületű városállam egy meredek sziklás tengeröbölben épült a francia-olasz határ csücskébe. A határoknak azonban Monaco esetében valószínűleg kizárólag szimbolikus jelentőségük van, ha van egyáltalán, minthogy úgysem tudná megvédeni őket; fegyverekkel, reguláris hadsereggel, de még katonákkal sem rendelkezik. A romantikus állapotokat azonban sietek gyorsan eloszlatni: katonaság és katona jóllehet nincs, rendőr annál több.
Akik ráadásul nem is lopják a napot, nem billegnek naphosszat sarkukon, hanem – úgy tűnik – előszeretettel mondják meg a turistának mit, hogyan, magyarázatot sem fűzve hozzá. Az egyik út menti pihenőből például minden további kommentár nélkül elkergettek minket, és csak sejteni engedték, hogy mi bajuk lehetett velünk: az autóban reggeliztünk, és ezzel feltehetőleg rontottuk a felső-középosztálybeli városképet. A várnegyedben pedig egy, a budai várhoz hasonló keskeny, egyirányú, egyébként teljesen kihalt és forgalommentes utcában tiltották meg az úttesten való sétát. Indoklás itt sem volt.
A bankszámlazúzó
Arra, hogy autónkban és nem egy tengerparti kiülős kávéházban reggeliztünk, egyébként jó okunk volt, a monacói nyaralás ugyanis egy nehézfegyverekkel elkövetett merénylet az ember pénztárcája és bankszámlája ellen. A legolcsóbb és legalacsonyabb osztályozású hotel is kétcsillagos, és egy koporsónál csak kicsit szélesebb franciaágyas szobáért száz eurót lelkiismeret-furdalás és pirulás nélkül elkérnek egy éjszakáért. A bruttó összeg azonban magasabb egy százasnál, mert a szoba árához hozzá kell számolni a parkolási költséget, hiszen Monacóban a parkolásért fizetni kell éjjel is és nappal is, hétköznap és hétvégén egyaránt. Ez egyrészt valamennyire érthető, végül is az egész város belváros, másfelől viszont ez nem vígasztal senkit. Parkolni egyébként a magas tarifák ellenére is szinte lehetetlen, de nemcsak leállni alig lehet, közlekedni is: a szurdokba épült állam területén az utak látszólag kizárólag kényszerből léteznek.
Ami van, az vagy a sziklák között, a hajtűt is leiskolázó szögben kanyarog meredeken lefelé, vagy frusztrálóan keskeny, esetleg mindkettő. Nyomasztó élmény a volán mögé ülni, és aki a szellősebb elrendezésű élettérhez szokott, az az egész várost kicsinek fogja érezni. Hiszen alig van tér, minden talpalatnyi területet kihasználnak, egy konyhányi szabad földet azonnal parkosítanak, bevetik fűvel, bokrot telepítenek bele. A magyarázat: Monaco a föld legnagyobb népsűrűségű pontja, két négyzetkilométeren több, mint harminckét ezer ember osztozik – a turisták nélkül. Akik pedig jönnek szép számmal, hiszen a városállamnak nagy a híre, és legyünk őszinték, akad itt azért látnivaló.
Vár, mézeskalácsvillák, sikátorok
Fő látványosságként a várat kell megemlíteni. Itt található a nagyhercegi palota, melynek egy része elektromos idegenvezető segítségével végigjárható. A szalonokon, fogadó-, vendég-, tükör-, japán-, kék-, vörös-, hálószobákon keresztül bepillanthatunk a világ egyik legkisebb államának történelmébe, mely gyakorlatilag a fennmaradásért folytatott küzdelemben merül ki. Megismerhetjük a vár egyik legregényesebb visszafoglalását, mely szerint a vallás praktikus oldalát is látó katonák szerzetescsuhában szivárogtak be a kőfalakon belülre, így tévesztve meg a várban tanyázó ellenséget, hogy azután a darócgúnya alól előkapják hatalmas pallosukat, és lekaszabolják a betolakodókat. Aki rajong az akadémikus kastély- és palotabelsőkért, távol-keleti vázákért, régi fegyverekért, selyemtapétákért, parókás mellképekért, cizellált órákért, az nem fog csalódni. Még valami kapocs is lehet Magyarország és a nagyhercegség között, hiszen a monacói nagyherceg és családja – mindenekelőtt szépnek mondott leánya – valamilyen homályos okból kifolyólag még a magyar bulvárlapokba is beküzdötte magát.
A palota előtt modernebb egyenruhás, kamáslis őrök strázsálnak, akik nagy csinnadrattával, váltják egymást, mely eseményt turisták tömegei kísérik figyelemmel – sosem fogom megtudni, miért olyan kiemelkedő történés ez mindenütt a világban.
Nem a méret a lényeg
Polgáribb az élet a palotán kívül. A várnegyed reneszánsz stílusban épült sikátoraiban falatnyi terek kúttal, váratlanul előbukkanó templomok, gyönyörű épületek, éttermek és boltok kötik le az embert. Hangulatos éttermek mindenütt vannak, ahol a francia és olasz konyha egyszerre van jelen – már csak a város elhelyezkedése miatt is. A két nép habitusa közötti különbség az ételeken is tetten érhető, hogy ki mire használja a konyhát és a főzést. Az olasz ételek ízletesek, harmonikus ízűek, ismerősek, az olasz ételekkel jól lehet lakni, ha viszont a francia konyha mellett döntünk, készüljünk fel a meglepetésekre, az ismeretlen ízekre és kombinációkra, hogy a szakács öncélú kísérletező kedvének alanyai leszünk, és az idehaza, a magyar éttermekben és háztartásokban megszokott, a magyar táplálkozási kultúrának megfelelő teli has állapotát úgysem érjük el. Még akkor sem, ha elő-, fő és utóételt is rendelünk. Szemünk viszont megtelik látvánnyal, mert a feltálalt ételek egy haladó szemléletű művészettörténeti könyvben is helyet kapnának – zsebünk meg kiürül.
A sikátorok után a villanegyed következik, melyet a túlgondozott kerteknek és túldíszített villáknak köszönhetően sikerült Disneylandé alakítani. Ebbe a hibába a város több része is beleesik, a piactér például olyan rózsaszín és habos, hogy a helyszínen azonnal, minden átalakítás nélkül lehetne Csipkerózsikát forgatni. A kaszinó kertje és maga a kaszinó is egészen díszletszerű. A kaszinónak, melyet Monte Carlónak hívnak, itt sikerült az emberek kifosztását valamiféle megbecsült, elit társadalmi eseménnyé emelnie. A pórnép és pórturista nem is látogathatja a játéktermeket, csak elegáns ruhában, belépti díj ellenében hallható a faitez vos jeux felszólítás azok számára, akiknek a pénz tulajdonképpen csak paraméter, vagyis semmi tétje nincs, merre gördül a roulette-golyó.
A jó sáfár
A város újabb részeire pedig az egyre inkább elszaporodó modern toronyházak nyomják rá bélyegüket. Említést érdemel, mert tanulságokkal szolgál, hogy az egész várost ellepik a Forma 1-es verseny köré épült tárgyak. Tucatnyi bolt kereskedik a renault-s, ferraris pólókkal, ingekkel, sapkákkal, kulcstartókkal, fali- és karórákkal, fürdőlepedőkkel, pulóverekkel. Ez azért is figyelemre méltó, mert Magyarországon is megáll az autós vándorcirkusz, de én még a városban ilyen tematikájú boltot, mi több, tárgyat sem láttam. Autószeretetben egyébként valószínűleg a herceg vezet, aki több mint száz autóval rendelkezik, melyek néhány euróért megtekinthetőek egy múzeumban. De ne legyünk egyoldalúak: nem csak az autókat szeretik a monacóiak. Elég lesétálni a kikötőbe, és rögtön látható, hogy a jachtokért éppen úgy rajonganak, mint a sportkocsikért.
