Megesett, hogy egy Belgiumban élő japán diplomatafeleség Magyarországon járva betért egy benzinkút boltjába, s összecsapva a kezét, felkiáltott: Szamos marcipán! Brüsszelben ugyanis befizetett egy marcipánkészítő kurzusra, s az előadó azzal kezdte az első foglalkozást, hogy Európában az egyik legjobb marcipánkészítő üzem a pilisvörösvári Szamos.
SZAMOS MÁTYÁS 
83 éves, 1934-ben szabadult cukrászként. Különböző cukrászdákban dolgozott – köztük az Augusztnál és a Gerbeaud-nál is -, majd nem sokkal a háború után a Dél-Budai Vendéglátó Vállalat “Roham Termelőüzemében” helyezkedett el. 1971-ben kilépett munkahelyéről, s kisiparosként folytatta a szakmáját. E vállalkozás nőtt ki a mai Szamos Marcipán Kft.-vé. Aktív korában kedvelte a játékokat, főként sakkozott és kártyázott. Gyermekei közül Miklós közgazdász, banki, pénzügyi szakember, aki a Pénzügyminisztériumban is dolgozott, s jelenleg vállalkozóként három cukrászdát üzemeltet. Kelényi Szamos Gabriella – eredetileg matematika-fizika szakos tanár – a Szamos Kft. és termékeinek arculatáért, László pedig a szakmai munkáért felelős.
REGGELTŐL ESTIG. A cégalapító Szamos Mátyás 1971-ben hozta létre vállalkozását, amikor a nyugdíjig már csupán hét éve volt hátra. Az akkori időkben szó sem lehetett arról, hogy magánszemély mai értelemben vett társaságot indítson: a “cégalapítás” annyit jelentett, hogy kiváltotta az ipart, s felvett három alkalmazottat, amennyit egy kisiparos foglalkoztathatott. Az önállósulásra az késztette, hogy díszítőmarcipánjaival számos versenyt nyert, így komoly hírnévre tett szert a szakmában, rengeteg helyre hívták, hogy tanítsa be az embereket, s ilyenkor arra is megkérték, hogy készítsen marcipánvirágokat. “A munkám során gyakran gondoltam arra, hogy a készítményeimmel feldíszített tortákat családok ülik körbe, s inspirált, hogy a látvánnyal örömet szerzek nekik” – meséli a vállalkozás életre keltője. Egyre több megrendelést kapott, amelyeknek “fusiban”, otthon tett eleget. Hajnali 4-kor kelt, 5 órakor már az asztalnál állt a munkahelyén a Dél-Budai Vendéglátó Vállalatnál, s amikor délután 2-re hazatért, folytathatta a munkát akár este 10-ig. Felmerült, hogy ebből “maszekban” is meg lehetne élni. Gyermekei is unszolták, hogy hagyja ott a munkahelyét, csak a felesége ellenezte a tervet, mert túlzottan kockázatosnak tartotta, hogy egy háromgyerekes családapa lemondjon a biztos fizetéséről. Végül a lánya írta meg édesapja felmondólevelét; amikor Matyi bácsi azt átadta, fizetésemelést ígértek neki, ha a vállalatnál marad, ekkor azonban már nem lehetett eltántorítani tervétől.
MEGÉLHETÉS. Ám a lakóhelyük szerint illetékes VIII. kerületi tanács hivatalnoka – arra hivatkozva, hogy nem létezik marcipán-tortadísz készítő szakma – nem adta ki az iparengedélyt. A szerencse azonban megsegítette: előbb a Pilisszántón élő egyik barátja ajánlotta fel, hogy az ő neve alatt kiválthatja az engedélyt, majd egy vacsorán véletlenül a pilisvörösvári tanácselnök mellé került, s anélkül, hogy ismerte volna asztalszomszédja kilétét, elpanaszolta a gondját, mire az illető megígérte, hogy egy hét alatt kiadja a hivatalos iratot. Állta is a szavát, ennek köszönhető, hogy a cég központja és termelőüzeme ma is ebben a helységben található. Szamos úr persze először csak egy kétszobás házat vásárolt, s ott kezdték meg a termelést. “Kezdetben az volt a célunk, hogy megéljünk belőle, s mivel a feleségemmel gyerekkorunkban sokat nélkülöztünk, de felnőttként egyre javult a sorsunk, bíztam benne, hogy ez a folyamat nem szakad meg” – emlékszik vissza a vállalkozással szemben támasztott elvárásaira Szamos Mátyás. A létszámbővítést úgy oldották meg, hogy a cukrászmesterséget ugyancsak kitanult kisebbik fia, László, szintén kiváltotta az ipart, így ő is felvehetett három embert. A repertoárt is szélesítették. Amikor például Auguszt úr, a híres cukrász megkérdezte, hogy a virágok mellett tudnának-e figurákat is készíteni, elfogadták az erre szóló megbízást.
Az akkori állapotokra jellemző, hogy nem találtak olyan vállalatot, amely a magánszférától is elfogadott volna megrendelést csomagolóanyagok gyártására. Ezért édességboltoktól vásároltak kiürült dobozokat, fillérekért. Ám amikor lehetőség nyílt rá, Szamos úr azonnal átállt a jóval költségesebb saját csomagolásra, mivel felismerte ennek fontosságát.
Egyik oldalon a termékekkel elért sikerek, másik oldalon a vállalkozások fejlődését gátló jogszabályi környezet jellemezték a Szamos-féle kisipar életét, s nyilván utóbbi is szerepet játszott abban, hogy az alapító 1979-ben megkapta első szívinfarktusát. Ekkor felvetődött, hogy az addig állami munkahelyen mérnökként dolgozó veje, Kelényi Gyula vegye át a vállalkozás irányítását. Ez 1981-ben meg is történt; a “cég” ismertsége és az állami fizetésnél kedvezőbb megélhetést nyújtó lehetőség egyaránt vonzotta a fiatalembert. A váltás azért sem meglepő, mert a Szamos-család többi tagja is kivette a részét a vállalkozás felépítéséből. Szamos Mátyást felesége – vele megismerkedésük óta folyamatosan együtt dolgozott -, a lánya és a kisebbik fia is segítette.
KELÉNYI GYULA 53 éves, a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának járműgépész szakán szerzett 1972-ben diplomát, s hat esztendőn át a Csepel Autógyárban dolgozott tervezőmérnökként. Ezt követően három évet töltött műszaki vezetőként a Belkereskedelmi Szállítási Vállalatnál; 1981-től a családi vállalkozást irányítja. Szeret olvasni és kerékpározni. Két huszonéves fia van – egyikük közgazdász, a másikuk élelmiszer-gépészetet és -technológiát tanult -, ők is a cégnél dolgoznak.
NAGY A CSALÁD. “Bár ezt követően én is kitanultam a cukrászmesterséget, a vállalkozásban mindig is az apósom és a fiatalabbik sógorom képviselték a család cukrász hagyományait” – szögezi le Kelényi Gyula, aki a kézműves technológia egy részét saját tervezésű, illetve külföldön vásárolt szerszámokkal és gépekkel korszerűsítette, s mindemellett a létszám további bővítésével alaposan felfuttatta a termelést. Ekkor már nem korlátozták kisiparosonként három főre az alkalmazottak számát, így az is lehetővé vált, hogy 1985-ben ezer négyzetméteres üzemet építsenek Pilisvörösváron. Egy évtized múltán, 1996-ban pedig a település és Pilisszentiván határán lévő közös iskolát vásárolták meg és alakították át gyártórészleggé, többek között a falak áttörésével – ez 4 ezer négyzetméterrel növelte meg a területüket. Közben – 1987-ben – megnyílt az első Szamos Marcipán bonbonüzlet a Párizsi utcában, ezt újabb cukrászdák és kávéházak kialakítása követte; a folyamat ma is tart. 1991-ben pedig megalakult a Szamos Marcipán Édesipari Termelő és Kereskedelmi Kft., amely ma már több mint 210 főt foglalkoztat. A cég méretének növekedése dacára az eredeti, családias légkör részben ma is él. Ezt erősíti meg Berki Ádám ügyvéd, a társaság jogásza is. “Kelényi Gyula annyira családcentrikus, hogy még a céget is családnak tekinti. Minden alkalmazottat személyesen ismer – a felvételre jelentkezőkkel is maga tárgyal -, bármilyen problémával megkereshető, s évente kétszer családi partit is rendez a munkatársaknak.”
A jó légkör mellett az üzletről sem feledkeztek meg a tulajdonosok. A kínálatot bővítették: a tortadíszek mellett a nyolcvanas évek közepétől desszert marcipánokat is készítenek, három esztendeje pedig a cukrászatot is beindították. Mindkét terméktípust Szamos Mátyás régi receptjei alapján állítják elő. A cég ma már 25-30 százalékban exportra termel, ugyanakkor idehaza a multinacionális vállalatok nagy része – például a Metro, a Cora, a Csemege, a Kaisers, benzinkúthálózatok shopjai – és más minőségi édesipari termékeket forgalmazó cégek is rendelnek tőlük árut, sőt jó néhány szálloda és légitársaság úgyszintén. Külföldre a Haderer megbízásából kezdtek szállítani; az osztrák cég azelőtt maga is nagy marcipángyártó volt, ám amikor a kézműves munka kezdett megfizethetetlenné válni, kelet felé orientálódtak, s így találtak rá a Szamosra. Azóta – mindamellett, hogy megrendelője lett a magyar társaságnak – az osztrák cég látja el Európában a Szamos Marcipán kizárólagos képviseletét a tortadíszek terén. Többi termékét viszont közvetlenül szállítja a vörösvári cég repülőtéri vámmentes üzletekbe, Kanadába vagy az Egyesült Államokba. “Egyre inkább vissza kell állni a kézművességre, még ha napról napra meg is kell vívnunk a küzdelmet, hogy megfizethetők legyenek a manufakturálisan készített termékeink” – mondja Kelényi Gyula, aki a cég méretének növekedése miatt az utóbbi évek során felállított egy vezetői csapatot. Az operatív ügyek irányítója Hartung György, tagjai pedig kivétel nélkül a cég régi munkatársai. Ennek köszönhetően Kelényinek a napi irányítói feladatok nagy részével már nem kell foglalkoznia. Szerinte a cégnél végzett tevékenysége abban feltétlenül hasonlít a mérnöki tervezőmunkához, hogy itt is létre kell hozni valamit, ezért kedve is van hozzá, mert az alkotás lehetősége mindig is motiválta. “Matyi bácsi szókimondó, Kelényi úr viszont megfontolt, mások véleményét is kikéri, mielőtt megszólalna” – meséli Ungár Nándor, a Szamosnak csomagolóanyagot szállító Tárgy Kft. tulajdonosa.
A Szamos Kft.-t nemzetközi szinten is jegyzik. A tulajdonosok arra a legbüszkébbek, hogy társaságuk is szerepelt azon 12 cég között, amelytől a marcipán feltalálásáról nevezetes Lübeck városa kiállítási anyagot kért marcipánmúzeuma számára.
