Bolygónk erőforrásainak mindössze 20 százalékából részesedik a Föld lakosainak 80 százaléka. Európa, az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és a kelet-ázsiai “kistigrisek” mintegy 1 milliárd lakosának kivételével 5 milliárd ember gyakorlatilag nincstelen, állandó létbizonytalanságban él. Ezen akar változtatni a héten elkezdődött johannesburgi Világtalálkozó a Fenntartható Fejlődésért, a “Föld-csúcs”, amelynek legfőbb célja a szegénység felszámolása, mégpedig elsősorban az afrikai kontinensen.
RIO, KIOTÓ ÉS BONN UTÁN. Az ehhez szükséges irányelveket a fejlett ipari államok és a fejlődő országok együtt próbálják kialakítani úgy, hogy környezetbarát fejlődési pályára állítják a világ gazdaságát. Hogy van-e erre esély, egyelőre kétséges. Kofi Annan ENSZ-főtitkár felhívta a résztvevők figyelmét, hogy ajánlásaikban a vízgazdálkodás, az energiatermelés, az egészségügy, a mezőgazdaság és a biodiverzitás problémáira koncentráljanak, a dél-afrikai csúcstalálkozó így ezúttal inkább a gazdasági, mintsem a környezetvédelemi tennivalókra összpontosít.
Pedig a találkozót azért időzítették az ENSZ 1992-ben megrendezett Rio de Janeiró-i “Föld-csúcs” konferenciájának 10. évfordulójára, hogy azt is áttekintsék, mi történt a bolygó erőforrásainak védelmében az azóta eltelt időszakban. Nem sok. Rióban sikerült lefektetni a fenntartható fejlődés koncepciójának alapelveit, továbbá rögzíteni a biodiverzitás megőrzésének és a klímavédelemnek a legfontosabb szempontjait, ám kérdés, mit is érnek ezek a gyakorlatban. Rio az ellentmondásos kiotói egyezmény megfogalmazásához, majd végül 2001-ben Bonnban annak elfogadásához vezetett, a globális felmelegedés megállítására tett kísérlet eredménye azonban egyelőre várat magára. Az akkor kitűzött célok ugyanis – például az, hogy az ipari államok 2010-ig széndioxid-kibocsátásukat az 1990-es szinthez képest mintegy 5 százalékkal csökkentik – a környezetvédők szerint vajmi kevés hatással lesznek a klímaváltozásra. A 178 tagállam által elfogadott – de a világ legnagyobb szennyezője, az Egyesült Államok által elutasított – kiotói egyezményben vállalt “önmérséklet” alig több a semminél, mert a szén-dioxid okozta felmelegedés biztos elkerülése érdekében az abban foglaltaknál jóval drasztikusabb lépésekre volna szükség. Ha ugyanis valóban a kibocsátás csökkentése a cél, akkor környezetvédők – elsősorban a Greenpeace – szerint az elkövetkező 30 évben 70 százalékkal kell visszafogni az üvegházhatást fokozó gáz termelését. Ez pedig a Kiotóban megfogalmazott 5,2 százalékhoz képest irtózatosan nagy különbség. A Greenpeace ezért is kampányol Johannesburgban: tagjai a megújuló energiák használatára akarják felhívni a figyelmet.
Erre már csak azért is szükség lesz, mert jelenleg a világ népességének kétharmada él napi 2 dollárnál kevesebből, és pontosan ezen országok népessége gyarapszik rohamosan. A Világbanknak a johannesburgi találkozóra időzített jelentéséből kiderül, hogy a Föld erőforrásait ma az emberiség 20 százalékkal gyorsabban fogyasztja, mint amilyen sebességgel azok megújulni képesek, és e fogyasztás 44 százalékából a bolygó népességének mindössze 1 százaléka részesedik. Ha pedig a ma tapasztalható tendenciák folytatódnak, akkor ez az arány 2050-re sem változik, pedig akkor a mai 6 milliárd helyett már 9 milliárd ember él majd Földön, és ebből nagyjából 8 milliárd a fejlődő országokban.
Ez utóbbi milliárdok életéről szól az 55 millió dollárba kerülő, 40 ezer résztvevővel zajló kéthetes johannesburgi tanácskozás, amelyen tehát környezetvédelem helyett segélyekről, támogatásokról és azok elosztásáról van szó. Ezek rövid távon is hatékonyan képesek csökkenteni a harmadik világban eluralkodó szegénységet, és legalábbis a jólét ígéretét elvinni a ma még szenvedők közé. Nem véletlen, hogy a konferencia dél-afrikai szervezői Tony Blair brit kormányfőt egy mozambiki faluba, az Egyesült Államokat képviselő Colin Powell amerikai külügyminisztert pedig egy angolai kirándulásra kísérték el. Az afrikai vezetők célja ugyanis, hogy elérjék: a fejlett államok a mai 0,3 százalék helyett GDP-jük 0,7 százalékát adják a fejlődő világnak. Az elmaradott országok fejlődésének kulcsa szerintük ez, valamint a befektetők által meghonosított hatékony technológiák, a modernizáció és nem utolsósorban a kétirányú kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, a piacteremtés lehet (mely utóbbi valószínűleg alapjaiban rengethetné meg a protekcionista európai és amerikai mezőgazdaságot). A csúcson szó esik a dél-afrikai New Partnership for Africa’s Development (Nepad) nevű befektető-felhajtó projektről, az Equator Initiative fejlesztési programról és a hasonló kezdeményezésekről, amelyek életképességét és lehetőségeit félszáz meghívott multinacionális vállalat vezetői vizsgálják meg. A botswanai küldöttség javaslatára – ebben az országban az előjelzések szerint az elkövetkező 15 évben felére csökken a gazdasági növekedés az AIDS miatt – kiemelt jelentőséget kap az AIDS problémája, illetve általában az egészségügyi ellátás korszerűsítése.
NÉMETORSZÁG: POLITIKAI HOZAM. Európából nézve Afrika persze gyakran igencsak “messze van”, a globális problémákra azonban csakis globális összefogás jelenthet megoldást. Az öreg kontinens lakóit erre drámaian figyelmeztették az elmúlt hetek pusztító áradásai, amelyek óhatatlanul fölvetik a kérdést: vajon a katasztrofális anyagi károkat okozó – és Európa-szerte legalább 100 emberéletet követelő – özönvízért mennyire hibáztatható az a magatartás, hogy a fejlett világ a környezeti szempontokat egyre inkább a gazdasági növekedésnek rendeli alá.
A Közép-Európában dúló árvíz alighanem Németországra mérte a legsúlyosabb csapást. Az Elba és mellékfolyóinak pusztítási mérlege: 20 halálos ádozat, összedőlt házak tízezrei, megrongálódott út- és vasúthálózat. Az ár a már amúgy is gazdasági nehézségekkel és nagy munkanélküliséggel küzdő keletnémet tartományban, Szászország-Anhaltban okozta a legnagyobb károkat. Az Elba középső szakaszán a víz még az elmúlt napokban is csak nagyon lassan apadt, egyelőre nincs lehetőség a védekezés csökkentésére. A Duna mentén, Bajorországban és Baden-Württemberg tartományban az árvíz miatt emberek százezrei kényszerültek otthonuk elhagyására, a gátakon még mindig önkéntesek és katonák tízezrei dolgoznak, az infrastrukturális károk óriásiak. Az árvíz egyetlen pozitív eredménye, hogy az emberek újra öszszefogtak, együtt dolgoznak a közös célért.
“A választások előtti időszakban mindennek politikai jelentősége van” – nyilatkozta Joschka Fischer alkancellár és külügyminiszter az árvíz kezdetekor. Igaza lett: a természeti katasztrófa a szeptember 22-i németországi parlamenti választások előtt alig egy hónappal lehetőséget biztosított a kormányzó szociáldemokrata-zöld koalíciónak arra, hogy javítsa népszerűségi mutatóit. Nemcsak Schröder kancellár kiváló – az “Eljött a cselekvés ideje” jelszót a zászlajára tűző – válságmenedzsmentje nyerte el az emberek tetszését, de a zöldek korábbi környezetvédelmi aggályai is megerősítést nyertek. A kutatók még vitáznak arról, hogy az árvíz klímaváltozás hatására, vagy a folyók hajózási céllal történt túlszabályozása miatt következett-e be, a zöldek környezetvédelmi érvei azonban pozícióik, és ezzel a mostani vezetés esélyeinek erősödését hozták. A közvélemény-kutatási eredmények – amelyekre már Schröder és Stoiber vasárnapi televíziós vitája is hatással volt – azt mutatják, hogy szorossá vált a választási élmezőny, a jelenlegi kancellár esélyei határozottan javultak. Az árvíz és a vita után a megkérdezettek 47 százaléka látná szívesen újra a kormány élén a szociáldemokrata Schrödert, ezzel szemben a jobboldal jelöltjét, Stoibert mindössze 33 százalékuk választaná. Az SPD viszont 38 százalékos támogatottságával továbbra is elmarad a kereszténydemokrata/keresztényszocialista (CDU/CSU) uniópártok 40 százalék körüli eredményétől. Ebben a helyzetben sorsdöntő lehet az SPD koalíciós partnere, a 7 százalékon álló zöldek pozíciójavítása.
ZÚGOTT A MOLDVA. A csehországi helyzet annyiban különbözik a németországitól, hogy ott nem válhatott kampánytémává az árvíz, hiszen a cseh választások már júniusban lezajlottak, a pusztítás azonban a németországihoz mérhető. A prágai kormányzat 60-90 milliárd koronára (2-3 milliárd euró) becsüli a károkat, de ez sokak szerint – az 1997-es áradás tapasztalatai alapján, amikor 63 milliárdot költöttek a helyreállításra – meglehetősen óvatos becslés. Mindenesetre országszerte megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, s a szakértői prognózisok alapján Prága infrastruktúrájának a kijavítása akár decemberig is eltarthat.
A Nemzeti Színház 1881-es leégése és a Moldva 1890 szeptemberi áradása óta nem sújtotta ilyen katasztrófa Csehországot – vélik az illetékesek. Országszerte 220 ezer embert kellet evakuálni, egyedül Prágában 50 ezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát. Mintegy 70 ezren még mindig nem térhettek vissza a lakóhelyükre, és a többségük számára a költözés végleges, hiszen országszerte több száz épület omlott össze a Moldva és az Elba áradásakor. Vladimír Spidla miniszterelnök szavai szerint az evakuálások 2 ezer ember életét mentették meg – ám a katasztrófának így is 13 halálos áldozata van.
Kiborult a teknőA New Scientist magazin szerint a napjainkban zajló európai árvizek egyértelműen a földhasználat elhibázott gyakorlatára vezethetők vissza. Ma gátak, épületek, utak és művelés alatt álló földek vannak ott, ahol korábban folyók kanyarogtak. Az idén megáradt folyók jórészt nem eredeti, kiterjedt medrükben folynak, hanem gyakorlatilag gátakkal magasított csatornákban haladnak, mert árterüket évtizedekkel, vagy akár évszázadokkal ezelőtt beépítették, művelés alá vonták. A hajózás, az energiatermelés és a mezőgazdaság érdekében a folyóvizek mára elvesztették eredeti regenerációs képességüket. A természetrombolás az idei szélsőséges időjárással párosulva okozta a mostani özönvizet: a sokéves átlagnál jóval melegebb nyár és az Európát néhány nap alatt elárasztó csapadékmennyiség pecsételte meg a kontinens sorsát.
Az osztrák Alpoktól a Csehországig húzódó területen 36 óra alatt annyi eső esett, amennyi általában egy hónap alatt szokott. Azok az esőt hordozó anticiklonok, amelyek ilyenkor nyáron általában Észak-Európa felé veszik az irányt, most inkább délnek tartottak és az Alpokat áztatták el. A hegyoldalakat borító jéggé fagyott tavalyi hó nem volt képes felszívni a vizet, amely lezúdult a völgyekbe. A helyzetet súlyosbította a nagy nyári meleg, amely felolvasztotta az alpesi gleccsereket, az alacsonyabb régiók szabályozott folyómedrei pedig képtelenek voltak megbirkózni ezzel a terheléssel. Azok az árhullámok, amelyek korábban – amikor még léteztek kiterjedt árterek – napok, vagy hetek alatt érték volna el a városokat, most órák alatt a településekre zúdultak, védekezésre pedig már nem volt idő. Egyébként is: az európaiak 10 százaléka ma egykori ártereken él, sőt, Magyarországon ez az arány 25 (!) százalék. Ez az oka annak, hogy az elmúlt öt évben Közép-Európában tucatnyi alkalommal kellett nagyvárosok lakóit evakuálni, és hogy az árvizek okozta kár ma már euró tízmilliárdokban mérhető. A kormányok és az árvízvédelem az elszabadított természeti erők ilyen mértékű összejátszása ellen semmit sem tehetnek. A Világ Természetvédelmi Alapnak (WWF) az árvizek kapcsán kiadott sajtóközleménye megállapítja: az árterek megfelelő kezelésével gyógyíthatók a bajok. A szervezet olyan kormányok közötti együttműködést sürget, amely az egyes folyók mentén érintett országok vízi ökoszisztémáinak és az árvízvédelem érdekében a helyreállítaná a természetes rendszereket.
A természeti csapás Prága mellett olyan nagyvárosokat sújtott, mint az Elba menti Decín, Ústi nad Labem, Litomerice, Terezín, vagy a dél-csehországi Cesky Krumlov és Ceské Budejovice. Komoly aggodalmat okozott a vegyiüzem megsérülése Spolana Neratovicében. A szakértők azonban egy kisebb mértékű klórszivárgástól eltekintve – amelyet időben sikerült megszüntetni – nagyobb ökológiai katasztrófáról nem tudnak. Prágában történelmi városrészek váltak az ár áldozatává. Víz alá került Kampa, a Mala Strana egy része, az Óváros néhány történelmi tere, utcája, Liben és Karlin. Ez utóbbit érte a legnagyobb csapás: egyedül innen 25 ezer embert kellett evakuálni, és a prágai nyolcadik kerületnek ez a része a mai napig lezárt, szigorúan őrzött terület.
Súlyos károk keletkeztek a közlekedési infrastruktúrában. A repülőforgalom zavartalan maradt ugyan, és a vasúti közlekedés is üzemelt, az autóutak egy része azonban járhatatlanná vált. Le kellett zárni a Németország felé vezető cinoveci, moldavai és hrenskói határátkelőt. Prágában gyakorlatilag megbénult a metróhálózat. A három vonal nem egy helyen, hanem két-két vonal találkozásánál összesen három ponton metszi egymást, és a víz éppen azt a belső részt öntötte el, ahol e csomópontok találhatók. Víz alá került több olyan állomás is – Smichov, Holesovice, Vltavská, Invalidovna, Florenc -, amelyek vasúti vagy autóbusz-csomópontot is kiszolgálnak, tovább nehezítve az infrastruktúra működését. Az ötvenből huszonöt metróállomás bénult meg, ebből tizenhetet teljesen elöntött a víz. A tűzoltóság emberei az ár levonultával azonnal megkezdték az állomások kitisztítását, de a szakértők szerint decemberig is eltarthat a teljes rekonstrukció. E károkat 2 milliárd koronára becsülik.
A mentésben országosan 22,5 ezer mentős, tűzoltó, katona, rendőr és önkéntes vett részt, és az ár tetőzésekor a munkába bekapcsolódott 18 ország 20 mentőalakulata is. Az egyik legdrámaibb helyszín a prágai állatkert volt, ahol szintén komoly küzdelem folyt az árral. A mentőalakulatoknak mintegy 400 állatot sikerült idejében kimenekíteniük, de számos kedvenc elpusztult. Köztük a Kadir névre hallgató indiai elefánt, amely 1968 óta él a prágai állatkertben, és több cseh filmben is szerepelt. Nyoma veszett egy hím gorillának, egy időre eltűnt az egyik víziló is. Az állatkert “hőse” azonban kétségkívül a Gaston névre hallgató 12 éves hím oroszlánfóka, amely miután kiszabadult, lefelé kezdett úszni a Moldván, majd az Elbán. “Átlépte” a határt is, és a területet figyelő helikopterek 120 kilométerrel északra, Drezdánál bukkantak rá. Azóta már épségben sikerült visszaszállítani a cseh fővárosba.
A természeti csapás súlyos kárt okozott a gazdaságnak és az idegenforgalomnak. A korona az áradás idején 1 százalékot esett az euróhoz képest, az európai és tengerentúli turisták pedig sorra mondták le a repülőjegy- és szállásfoglalásukat. Az adatok szerint a forgalom mintegy 30 százalékkal zuhant vissza az augusztusban megszokotthoz képest, és ezt a kritikus napokban meginduló “katasztrófaturizmus” sem tudta – tudja – ellensúlyozni.
A veszteség tetemes, hiszen – az épületekben okozott kár és az elektromos hálózat sérülése miatt – számos ismert óvárosi és Mala Strana-i üzlet kényszerült bezárni, köztük olyan nevezetességek is, mint a Prága egyik emblematikus vendéglátó helyének számító Arany Tigris söröző. Ez volt Bohumil Hrabal törzshelye, és a városba látogató politikusok protokollprogramjának egyik állomáshelye – halála előtt nem sokkal az író itt találkozott Clinton amerikai elnökkel is. Miként az árvíz sújtotta többi ország, Csehország sem maradt magára a bajban. Az Európai Bizottság 48 millió koronás öszszeget utalt át az Ispa-alapból, és további 9,75 millió folyósítását ígéri a Phare-keretből.
SZERENCSÉSEBB AUSZTRIA ÉS SZLOVÁKIA. Ausztriát sem kerülte el a régióra zúduló özönvíz: az osztrák illetékesek szerint több mint 100 éve a mostani volt a legpusztítóbb áradás az országban. Mindazonáltal Salzburg történelmi városközpontját, ha csupán centimétereken múlott is, nem öntötte el a víz, és Bécset is megvédte az úgynevezett Új Duna áradásszabályozó létesítmény. Ennek ellenére napokon át szünetelt a forgalom a Duna osztrák szakaszán, országszerte több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, és az ár Ausztriában is féltucat emberéletet követelt.
Katasztrófaalap készülEgy 500 millió eurós közös uniós katasztrófavédelmi alap létrehozásának gondolatát vetette fel Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke Berlinben azon a rendkívüli csúcstalálkozóan, amelyre Gerhard Schröder kancellár hívta meg őt, illetve az elmúlt hetek árvizei által leginkább sújtott Ausztria, Csehország és Szlovákia vezetőit, hogy a kárenyhítő lépésekről egyeztessenek. Prodi egyúttal ígértet tett arra, hogy az Európai Unió (EU) szegényebb régiói számára fenntartott alapokból pénzeket csoportosítanak át az újjáépítésre. A tervezett katasztrófaalapot 2003-tól hívnák életre, és – mint arról a berlini találkozó másnapján Gerhard Schröder telefonon tájékoztatta Medgyessy Péter magyar kormányfőt – ebbe az összefogásba és az árvíz elleni nemzetközi együttműködésbe egyaránt bevonják a magyar kormányt is. Hasonló alap egyébként már létezett az EU-ban, ám azt az Európai Parlament felszámolta, mondván: az túl csekély összeg fölött rendelkezik, és a bizottság amúgy is igen ritkán folyamodik ehhez a pénzforráshoz. Ezúttal viszont valamennyi tagállam azt hangoztatja, hogy sürgősen lépéseket kell tenni az árvizek sújtotta országok megsegítésére, és a kérdés a külügyminiszteri tanács augusztus 30-31-én Helsingörben tartandó informális ülésének napirendjén is szerepel majd.
Szlovákiában szerencsére nem volt szükség a fentiekhez hasonló válságintézkedésekre, a károk is sokkal kisebbek voltak, az évszázados vízállásrekordok azonban ott is nagy riadalmat okoztak. Pozsonyban augusztus 16-án hajnali 3 órakor, 500 éves rekordértékkel, a normál vízmagasság háromszorosát jelentő 991 centiméterrel tetőzött a Duna. Ugyanaznap délelőttre a vízállásmérce már csak 978 centimétert mutatott, és az ár gyors levonulásának köszönhetően már délután helyreállt a rend a szlovák fővárosban. A tetőzés idején Pozsony elővárosában mért másodpercenkénti 11 ezer 860 köbméteres vízhozam 1200 köbméterrel nagyobb érték, mint az 1954-es árvíz idején feljegyzett csúcs. A fővárosban több százan nézték a gátakról, amint a Duna elárasztja a Comenius Egyetem körüli mélyebben fekvő területeket. A Pozsonytól nyugatra fekvő Dévényt szintén elöntötte a víz, ott a házak összeomlásától tartva az áramszolgáltatást is fel kellett függeszteni. A veszélyeztetett körzetben lévő épületekből ideiglenesen kiköltöztetették a lakókat.
A helyzet különösen kritikus volt a csallóközi Medvén és térségében, mivel itt találkozik a Dunacsúnnál kettéosztott vízhozam, vagyis az Öreg-Duna vize a bősi alvízcsatornáéval. Ezen a részen a gátak mögötti területekre beáramló belvizek okozzák a legtöbb gondot. Komárom keleti részében a folyóba torkolló, megáradt Vág vize okozott gondot, itt a szakemberek 740 centiméteres tetőzést jeleztek. A leginkább veszélyeztetett települések a várostól délkeletre fekvő Dunamocs és Dunaradvány voltak.
Az évszázados vízhozam-rekord mindennél élesebben rávilágított a bősi erőmű tervezésekor és a kivitelezésekor ejtett hibákra. Az üzemvízcsatorna medergátján számos helyen tapasztaltak szivárgásokat, mivel azt nem megfelelően építették meg, ráadásul sok helyen sódert használtak építőanyag gyanánt.
BINDER ÜZENT. Szlovákia azonban Németországhoz hasonlóan szeptemberben szintén választásokra készül, és a Vladimír Meciar ex-kormányfő vezette Demokratikus Szlovákliáért Mozgalomhoz (HZDS) tartozó – a “bősi erőmű atyjaként” ismert – Július Binder alighanem már csak ezért sem mulasztotta el, hogy az árvizet felhasználva ismét “üzenjen” Magyarországnak és persze saját választóiknak. Egy minapi nyilatkozatában Binder kijelentette: Budapest a bősi erőműnek köszönheti, hogy megmenekült a pusztítástól.
Ám a másik oldalon Mikulás Dzurinda miniszterelnök sem tétlenkedett: rögtön sietett megnyugtatni minden érintettet, hogy az állam segítséget nyújt az árvízkárt szenvedetteknek az újjáépítés során. Az augusztus 22-i összesítések szerint Pozsonyban és környékén az árvíz 123 házat, ezenkívül 105 nyaralót öntött el, a károk mértéke megközelíti az 500 millió koronát (11,5 millió euró).
A kormányfő pedig igyekszik “kihasználni” a helyzetet: az augusztus 14-én megítélt, 90 millió koronás rendkívüli segélycsomag után a kabinet megbízta Frantisek Hajnovic pénzügyminisztert, hogy keressen forrást az árvízkárosultak megsegítésére. A miniszter azonban valamelyest máris lehűtötte a kedélyeket, kijelentette ugyanis, hogy korainak tartja az intézkedést. A végső kárösszeg megállapításáig szerinte ésszerűtlen találgatásokba bocsátkozni.