Forró zsömle ékesíti a német vasárnapi reggeliző asztalt. A szerelmes férfi méltán büszke erre a hőstettére, és szíve választottja díjazza is a figyelmességet. Legalább is a reklám tanúsága szerint. Hogy a valóságban az eset megtörténhet-e, az legyen a hirdetési szakemberek gondja, a fogyasztó problémája azonban az, hogy a spot nem egy péket, vagy egy szupermarketet hivatott népszerűsíteni, hanem egy mélyfagyasztott terméket. Németországban ugyanis nem nyithatnak ki az üzletek a hét végén.
A szakszervezetek és a jelentős kiskereskedelmi hálózatok e kérdésben vállvetve harcolnak, még ha szempontjaik különböznek is. A kereskedelmi hálózatok szerint nekik többe kerül a meghosszabbított nyitva tartás, mint az egyszerű üzleteknek, és így e téren versenyhátrányba kerülhetnek. A munkavállalók pedig egyszerűen irtóznak a vasárnapi munkának még a gondolatától is. A Németországban befolyásos egyházak pedig támogatják a munkavállalókat e harcukban, hiszen a hetedik napon tudvalevőleg az Úr is pihent…
Az első rés a szigorú záróratörvényben (Ladenschlußgesetz) a nyolcvanas években keletkezett, amikor is a csütörtököt bevásárló nappá nyilvánították, este fél kilencig engedélyezve a nyitva tartást. Emellett a hónap első szombatján is lehetőség nyílt fél ötig meghosszabbítani a vásárlási időt. 1996-ban jött a következő enyhítés, a szakszervezetek és a kiskereskedelmi láncok heves tiltakozása ellenére engedélyezték munkanapokon este nyolcig a vásárlást. A három évvel ezelőtti törvénymódosításnak volt még egy – akkor a figyelmet nem túlzottan felkeltő – rendelkezése, miszerint idegenforgalmilag frekventált helyeken lehetőség van eltérni a törvény általános rendelkezéseitől.
A keleti országrész tartományaiban, ahol a német újraegyesítés óta nem igazán tudják lenyelni a fogyasztó szabadságának ezen korlátozását, ez a kiskapu vált az újra fellángoló vita kulcskérdésévé. A volt NDK legdinamikusabban fejlődő városában, a szászországi Lipcsében az egész várost idegenforgalmi attrakciónak nyilvánították, és augusztusban kinyitottak az üzletek vasárnap is. Az akcióhoz szükség volt a tartományi politika áldására, ugyanis a szászországi rendelkezések addig csak az utazási kellékekre terjesztették ki a vasárnapi árusítás jogát. Kajo Schommer tartományi gazdasági miniszter azonban a nyáron úgy döntött, hogy minden kereskedő maga döntheti el, mit tart e körbe tartozónak.
A lépést természetesen elítélték az érintettek, a kiskereskedők szövetsége hivatalos nyilatkozatban jelentette ki, hogy a szász magatartás következtében a törvény „lyukas sajtra” kezd hasonlítani. De nem maradtak a nyilatkozatok szintjén, s amikor már a kelet-berlini áruházak is rákaptak a vasárnapi árusításra, a bírósághoz fordultak. A német jogrendszer lényegesen ügyfélorientáltabb a szolgáltatási szektornál: a bíróságok hamar végzést hoztak arról, hogy vasárnapokon tilos kinyitni. A törvény pedig szövetségi kompetenciába tartozik, a tartományok legyenek szívesek nem beleavatkozni e kérdésbe.
Happy end még nincs, vasárnap bevásárolni nem lehet, de időközben német alapossággal elkészítettek több hatástanulmányt és felmérést, amelyek egybehangzóan azt bizonyítják: a lakosság széles rétegei elvárják a hétnapos shopping lehetőségét. A tekintélyes müncheni gazdaságkutató intézet, az Ifo odáig ment, hogy kijelentette: a enyhített záróratörvény élénkítené a föderalizmust. Ha ez nem is bizonyított 100 százalékig, annyi mindenesetre tény, hogy a liberalizálás után a szerelmes férfiaknak nem kellene mélyhűtött zsemlével készülniük a hétvégi programra. –
