Észak-Koreában a koronavírus-járvány idején, a határok lezárását követően jelentősen megnőtt a kivégzések száma, amelyek jó részét a külföldi kultúrára, illetve a vallásra vonatkozó tilalmak megsértésével indokolták – közölte kedden egy szöuli székhelyű civil szervezet.
A Transitional Justice Working Group (TJWG) jelentése hatvan kivégzést dokumentál a 2020 és 2024 közötti időszakból, amelyek során 148 embert végeztek ki, szemben az azt megelőző öt évben végrehajtott negyvenegy halálos ítélettel.
Az adatokat a Dél-Koreában élő, hazájából elmenekült 880 észak-koreaival készített interjúk adták, a csoport pedig műholdképeket is használt a kivégzési helyszínek azonosításához – derül ki a szövegből, amely hozzáteszi: a jelentés számai még nem véglegesek.

A kivégzések legnagyobb részét a külföldi kultúrára és vallásra vonatkozó korlátozások megsértése tette ki, ideértve a dél-koreai tévésorozatok és filmek nézését is. A pandémia előtt a legtöbb embert gyilkosság miatt ítélték halálra, de voltak olyanok is, akiket politikai bűncselekmények miatt végeztek ki: utóbbiak száma 4-ről 28-ra nőtt, hiszen Kim Dzsongun a lezárt országban a korábbinál még szigorúbban akart leszámolni a másként gondolkodókkal.
Észak-Korea 2023-ban tette lehetővé a külföldön tartózkodó állampolgárai hazatérését, nemrégiben pedig a Kínába tartó, illetve onnan induló személyszállító vonatok forgalmát is újraindította.
Ez meglepő módon nem növelte az észak-koreai emigránsok számát: a dél-koreai kormány által közreadott szám a 2025-ös évre vetítve mindössze 223 fő volt, szemben a tíz évvel korábbi adattal, amikor 1275 főt vettek nyilvántartásba.
