Gazdaság

Adósnyílvántartás teljes körűen

A Központi Hitelinformációs rendszer tavaly októbertől a lakossági hitelszerződések tekintetében teljes hiteladós-nyilvántartásként működik, az ott rögzített adatok egy részének lekérdezéséhez azonban az adós hozzájárulása is kell.

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR, korábbi nevén a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer – BAR) a váltást megelőzően olyan központi adatbázisként működött, amelybe a hazai pénzügyi szolgáltatók (bankok, takarékszövetkezetek, pénzügyi vállalkozások) rögzítették az egyes vállalati és lakossági hiteladatokat, így a magánszemély adós  esetén azokat, ahol az adós a minimálbér összegének megfelelő 90 napon túli késedelembe esett, vagy egyéb módon szerződést szegett (téves adatokat adott meg, esetlegesen ennél is súlyosabb szabálysértést, illetve bűncselekményt követett el). A  KHR-be így feltöltött adatokhoz a rendszerhez csatlakozott pénzügyi intézmények fértek hozzá, s mielőtt valakinek hitelt vagy más pénzügyi szolgáltatást nyújtottak, ellenőrizhették, hogy az igénylő nem szerepel-e a rendszerben. Ez volt a feketelista, amelyre, ha valaki felkerült, jellemzően nem vagy csak kivételes esetekben kaphatott hitelt.

Teljes listás nyilvántartás

A rendszer tavaly októberétől változott, ekkortól a lakossági hitelszerződések tekintetében már nem csak a problémás eseteket tartják nyilván: teljes listás hiteladós nyilvántartásként működik a KHR, amelyre – a változás indoklásaként elhangzott érvek szerint – az átláthatóbb és kockázatmentesebb hitelezés miatt volt szükség. A piaci szereplők várakozásai szerint a rendszernek köszönhetően csökkenhetnek a portfoliószintű kockázatok, ami hosszabb távon alacsonyabb kamatokat, adott esetben kedvezőbb ajánlatokat eredményezhet majd – mondták el érdeklődésünkre a Raiffeisen Banknál.

A KHR-ben kizárólag az ügyféladatok törvényben rögzített köre szerepelhet, melyet csak meghatározott célokra, elsősorban a hitelképesség megállapításához használhatnak fel a pénzügyi szolgáltatók. A törvényben szereplő paramétereket  minden esetben rögzítik, de vannak olyanok, amelyek csak a hitel felvevőjének előzetes hozzájárulásával válik elérhetővé és lekérdezhetővé a pénzügyi szolgáltatók számára. Vannak továbbá olyanok is, amelyeket bizonyos események bekövetkezése után az adatszolgáltató köteles a rendszerbe átadni és hozzáférhetővé tenni.

Amit biztos rögzítenek…

Minden hitelszerződés megkötésekor bekerülnek a KHR-be
– a szerződő azonosító adatai, például név, lakcím, születési hely és idő,
– az érintett szerződésbeli szerepe: adós vagy adóstárs,
– a szerződés azonosítására szolgáló adatok, például a szerződés típusa, azonosítója, lejárata, összege,
– a hiteltörlesztés adatai: havonta fennálló tőketartozás összege, pénzneme, az esetleges előtörlesztés ténye, dátuma és összege.

…ahol vannak feltételek…

Az ügyfél előzetes hozzájárulása alapján férhet csak  a KHR-ben szereplő adatokhoz más a rendszerhez csatlakozott intézmény hitelkérelem estén a felvett hitel adatait illetően, továbbá
– a havonta fennálló tőketartozások összegét és pénznemét,
– ezek teljesítésének tényét, idejét,
– esetleges előtörlesztéseinek tényét, dátumát,
– az előtörlesztés összegét illetően.

Az adatok lekérdezhetőségéhez adott hozzájárulás ugyanakkor bármikor módosítható, visszavonható, amikor pedig a pénzügyi szervezet adatot ad át a KHR-nek, erről az átadást követő 5 napon belül írásban vagy külön kérésre e-mailben tájékoztatást kell küldenie az adósnak.

Egy hitelszerződés szerződésszerű megszűnésekor annak adatait törlik a KHR-ből, írásban azonban kérhető, hogy ezt követően még 5 évig a rendszerben maradjanak a paraméterek (ez a kérelem is bármikor visszavonható).

…s, ahol kötelező

A KHR-be kötelezően át kell adniuk és hozzáférhetővé kell tenniük az adatokat a pénzügyi szolgáltatóknak,
– hitelmulasztásnál akkor, ha a tartozás összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes mindenkori legkisebb összegű havi minimálbért, és e minimálbér-összeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint 90 napig fennáll. E határidő lejárata előtt 30 nappal a pénzintézetek kötelesek figyelmeztetni az adósokat. Ha pedig mégis át kell adnia a szolgáltatónak az adós adatát a KHR-nek, arról 5 napon belül értesítést kell küldenie az érintettnek. Az adatokat 10 évig tárolják, ha a mulasztást az adós rendezi, ennek időpontjától számított egy év múlva törlik a paramétereket a rendszerből.
– Csalás miatt elutasított hitelkérelem vagy szerződés, illetve bankkártyával történő visszaélés esetén szintén kötelező az adatok átadása a KHR-be. Ide tartozik, ha valaki hamis adatot ad meg, vagy ilyen okirat használata miatt elítélték, esetlegesen jogosulatlanul használt bankkártyát, illetve fizetési eszközhöz kapcsolódó adathalászatot hajtott végre, továbbá, ha bankkártyával való visszaélés miatt elítéltek.

    A rendszerbe így bevitt adatokról az előzőkhöz hasonlóan 5 napon belül tájékoztatni kell az érintettet, ám ekkor a rögzített paraméterek 5 évig maradnak a KHR-ben, előbbi törlésre nincs mód.

    Azt, hogy a rendszerben valakinek milyen adatai szerepelnek, azokat mely intézmény, esetlegesen intézmények adták át, s kik, mikor, milyen jogcímen tekintették meg bárki (akár kötelező, akár önkéntes adatszolgáltatásról volt szó), bármikor ellenőrizheti: a tájékoztatás megadása bármely KHR-hez csatlakozott hitelezőtől költségtérítés és egyéb díj felszámolása nélkül kérhető.

    Visszaküldted a levelet?

    Az adós-nyilvántartási rendszerrel összefüggő változások miatt az év elején minden olyan hiteles levelet kapott bankjától, akinek még élő hitelszerződése van. Ebben adatai ellenőrzésére kérték, amelyre 15 napja volt. Azoknak sincs okuk azonban aggodalomra, akik ezt elmulasztották, mert a paraméterek módosítása bármikor kérhető. Jogi kifogásokkal a KHR-t üzemeltető céghez, a BISZ-hez vagy az adatszolgáltató pénzügyi intézményhez lehet fordulni. Ha ez nem járt eredménnyel az illetékes bíróság segítsége kérhető.

    Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
    további információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
    www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

    Ajánlott videó

    Olvasói sztorik