Néhány napja – egy hónappal azután, hogy a republikánusok Bush elnök iraki háborújának fenyegető kudarca miatt a félidős választásokon elveszítették mind a képviselőházi, mind a szenátusi többségüket – soha nem alkalmazott jelek tűntek fel a „Bush” név mellett az amerikai sajtóban. Így: „Bush41” és „Bush43”. A számok fontos politikai tartalmat hordoztak. Azt mutatták, hogy idősebb Bush, az Egyesült Államok 41. elnöke (bár óvatosan és tartózkodva) ismét megjelent a politikai színtéren. Úgy érezte, „meg kell mentenie” fiát, a 43. elnököt egy megalázó vereségtől.
Bush41 igen kényes feladatra vállalkozott. A „megmentési akció” ebben a helyzetben csak úgy kecsegtethet sikerrel, ha az apa csatlakozik azokhoz a politikai erőkhöz, amelyek ki akarják kényszeríteni, hogy Bush43 módosítsa iraki politikáját. Ám – a Washington Post szavaival – „vannak dolgok, amelyeket az elnök utál. Az, hogy őt papuska megmentse, előkelő helyet foglal el ezen a listán.”
Gömöri Endre, újságíró
SÜLLYEDŐ HAJÓ. Bush43 érzékenységét két, egymással összefüggő tényező erősen fokozta. Az első: a helyzet nyomása arra kényszerítette, hogy megváljon néhány kiemelkedően fontos bizalmi emberétől. Még a kongresszusi választás közben eltűnt a színről Donald Rumsfeld védelmi miniszter, az iraki háború politikai irányítója. Őt Andrew Card, a Fehér Ház kulcsfigurája, az elnöki adminisztráció főnöke követte. Rendkívül megalázó lehetett Bush43 számára, hogy kénytelen volt elfogadni John Bolton ENSZ-nagykövet lemondását. Bolton a világszervezet legradikálisabb és legdurvább stílusú bírálója volt. Kinevezését (különösen, mert az elnök rossz szellemének tartott Dick Cheney alelnök bizalmasa) eleve szinte provokációnak tekintették. Fájdalmas csapásként érte a Fehér Házat, hogy a szenátus külügyi bizottságának néhány republikánus tagja hiúsította meg Bolton kinevezésének megerősítését.
Az elnök érzékenységét fokozó másik tényező: a szűk neokonzervatív értelmiségi elit rabjaként elfogadta azt a tézist, hogy „missziója” a parlamenti demokrácia amerikai modelljének hatalomra juttatása a Közép-Keleten – akár erőszakkal is. Így az Irak elleni invázió a „neokon” ideológia háborúja is volt, és kudarca az ideológia hanyatló befolyásának jele. Bush43 pedig – mint William Kristol, a neokonok egyik fő guruja írta a mozgalom The Weekly Standard című lapjában – „az utolsó neokon, akinek még hatalma van”.
Bush41, az apa viszont a realista centrum képviselője volt, és így csak óvatosan, mások közbeiktatásával kísérelhette meg a mentőakciónak álcázott beavatkozást Bush43 politikájába. Amikor az elnök a helyzet szorításában kénytelen volt két párti bizottság (Iraq Study Group – ISG) felállítását elfogadni, a csoport republikánus oldalán mégis a realista szárny „papuskához” kötődő emberei tűntek fel. Mindenekelőtt jelképes alakként James Baker, Bush41 külügyminisztere, a bizottság republikánus társelnöke (a demokrata társelnök: Lee Hamilton, a képviselőház külügyi bizottságának volt elnöke).
KEMÉNY AJÁNLÁSOK. Az ISG a múlt hét közepén tette közzé jelentését, amely 79 ajánlást tartalmaz. Ezek a következő alapelemek körül csoportosíthatók: 1. „Az Egyesült Államok nem vállalhat kötelezettséget arra, hogy meghatározatlan ideig nagy létszámú katonai erőt állomásoztasson Irakban. 2. Ennek szellemében 2007 folyamán az amerikai csapatoknak fokozatosan ki kell vonniuk magukat a harci cselekményekből és az iraki biztonsági erők kiképzésére kell koncentrálniuk. 3. Irakból 2008 tavaszáig ki kell vonni a harcoló egységeket. 4. Tárgyalásokat kell kezdeni Bagdaddal és Damaszkusszal; s újra kísérletet tenni az izraeli-palesztin konfliktus megoldására. 5. Baker közölte: a javaslatok logikai egészet alkotnak, „és nem lehet turkálni bennük, mint egy gyümölcssalátában”.
Az ISG ajánlásai nemzetközi méretekben is a vita középpontjába kerültek. Bush fő háborús partnere, Blair brit kormányfő általában támogatta a Bush-vonalat, de néhány kérdésben (Irán és Szíria bekapcsolása a tárgyalásokba) az elnökkel ellentétben helyeselte a szakértői bizottság javaslatait. Az Európai Unió más vezető hatalmai (Németország és Franciaország) viszont kiálltak a Baker-Hamilton álláspont mellett.
Az igazi csatát persze Bush43-nak otthon kell megvívnia. Az elnök alapállása elutasító. Az iraki „győzelmet” továbbra is szükségesnek és lehetségesnek véli. Ebben Condoleezza Rice külügyminiszter és Steve Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadó apparátusa támogatja. Ez vitathatóvá teszi a hétfőn meghirdetett és egy hétre tervezett „tanácskérési menet” értékét. Legjobb esetben is csak arra lehet számítani, hogy Bush43 majd szemezget a „gyümölcssalátából”.
Bush41 néma marad, mint eddig is. Az ő véleményét James Baker reagálása tükrözi majd.
