Huszonöt évet töltött Mark V. Hurd – egyre magasabb pozíciókban – az NCR társaságnál, s e negyed század alatt az idén 122 esztendős, pénztárgépeket, bankjegykiadó automatákat, vonalkód-leolvasó berendezéseket és egyéb számítógépeket, illetve mindezekhez szoftvereket előállító cégnek számos alkalommal kellett belső vizsgálatot indítania. Volt olyan, hogy egy elbocsátott munkatárs életveszélyesen megfenyegette őt és a családját, máskor a munkanap végén kiszúrt gumikkal talált rá az autójára az igazgatói parkolóban, ami a társaság többi vezetőjével is nem egyszer megtörtént. Előfordult az is, hogy az alkalmazottak érzékeny pénzügyi adatokat hoztak nyilvánosságra a Yahoo! üzenőfalán. A 2001-re az elnöki rangig emelkedő Hurd, aki normál körülmények között a napi üzletmenet apró részleteiben szeret elmélyedni, John Hoakra, a vállalat jogtanácsosára bízta a vizsgálatok lefolytatását. Ám mindannyiszor a lelkére kötötte, hogy „amit csinálunk, az legyen törvényes” – emlékszik vissza Hoak.
Az is volt. Ugyanez nem mondható el azonban a Hewlett-Packardról (HP), amelynek Hurd másfél éve a vezérigazgatója. A számítástechnikai óriáscégnél Patricia C. Dunn igazgatósági elnök utasítására tavaly és az idén két fázisban nyomozás folyt annak megállapítására, hogy az igazgatósági tagok közül kik szivárogtattak ki bizalmas információkat a sajtónak. Az eset mára az utóbbi évek legnagyobb amerikai vállalati botrányává dagadt, miután kiderült, hogy a cégnek a kiszivárogtatások ügyében kutakodó emberei és a velük együtt dolgozó magánnyomozók a távközlési szolgáltatókat megtévesztve megszerezték az igazgatósági tagok, családtagjaik, valamint kilenc újságíró (köztük e cikk egyik szerzője, Peter Burrows – a szerk.) privát telefonbeszélgetéseinek listáját, és egyéb törvénytelen eszközökhöz is folyamodtak.
Mark Hurd.Fotó: Tim Johnson, Reuters
BOCSÁNATKÉRÉSEK. Hurd saját elmondása szerint tudott ugyan a vizsgálatról, de úgy gondolta, hogy neki éppen elég feladatot ad az előző időszakban kissé megroggyant társaság „gatyába rázása”. Emellett bízott abban, hogy minden a törvényes keretek között marad. Mindezek után szeptember 25-én – mindössze három nappal az után, hogy Patricia Dunnt menesztették, és Hurd átvette az elnök feladatköreit – karikás szemekkel és láthatóan megszégyenülten így nyilatkozott a BusinessWeeknek: „Engem alapvetően a részletek érdekelnek. De egy ekkora helyen figyelni kell arra, hogy miben merülök el. Nem a jogszabályok betartása volt az első, amivel törődtem. Az első a társaság teljesítménye volt.” A vezérigazgató azóta többször nyilvánosan bocsánatot kért a törvénysértésekért. Legutóbb a szeptember 28-án lezajlott kongresszusi bizottsági meghallgatásán tette meg ezt, ahol egyúttal újfent azt hangoztatta, hogy nem volt tudomása az illegális módszerekről.
Bár a részleteket majd csak a folyamatban lévő bűnügyi vizsgálatok fogják tisztázni, pillanatnyilag kevés jel utal arra, hogy a történtek megakasztanák a látványos felemelkedést, amelyet a Szílicium-völgyben – legalábbis a közelmúltig – csodagyereknek nevezett Hurd indított el a HP-nél. A botrány mindaddig nem izgatta a befektetőket különösebben, amíg árnyéka rá nem vetült arra a vezérigazgatóra, aki az elmúlt időszakban visszaadta a HP-be vetett hitüket.
Egyelőre nagyon valószínűtlen, hogy Hurd lemondásra kényszerülne. Ám az évi 90 milliárd dolláros árbevételű vállalat alkalmazottai és részvényesei számára a kérdés az, képes lesz-e továbbra is maximálisan a teljesítményre összpontosítani. Továbbá képes-e megújítani az utóbbi években mérgezett légkörűvé vált igazgatóságot? Keresnie kell mindenekelőtt két új tagot Thomas J. Perkins és George A. Keyworth helyett, akik tavasszal távoztak a kiszivárogtatások miatt.
Mindeközben komoly kihívás számára az is, hogy lendületben tartsa a HP-t. Eddig sikerült javítania a nyereségességet okos költségcsökkentő intézkedésekkel, amelyek egyszerűsítették a vállalat tevékenységét, s lehetővé tették, hogy fokozza piaci részesedését a nyomtatók és a személyi számítógépek terén. Ám még ha rövid távon van is további növekedési potenciál a meglévő szektorokban, a HP-nek egy ponton ígéretes új piacokra kell belépnie, amennyiben meg akar maradni a Wall Street kegyeiben. Sok bennfentes kétli, hogy Hurd képes véghezvinni ezt. Egy vállalati veterán szerint „a mézeshetek eltarthatnak még egy évig, de aztán az elemzők azt fogják firtatni, hogy mi lesz az új növekedés forrása”.
A botrány hatása kezd érződni Hurd napi irányítási stílusán. Újabban rendre azon kapja magát, hogy az alkalmazottakkal találkozva figyelmezteti őket: bármit tesznek, az legyen „jogszerű és etikus”. „Vissza kell szereznünk a világ bizalmát” – szögezi le. Esélyeit javítja, hogy a HP dolgozói neki drukkolnak. Hosszú ideje nem hiszik már azt, hogy vállalatuk az etikus magatartás példaképe volna. „Szerintem az ügy nem érinti a morált, mert a HP-út (a két alapító, William R. Hewlett és David Packard által 1957-ben megfogalmazott, a legszigorúbb üzleti etikát megkövetelő vállalati krédó – a szerk.) már évek óta halott. Az embereknek ma elég a boldogsághoz, hogy részvényopcióik megint érnek valamit” – mondja egy alkalmazott.
A vezérigazgatói kinevezése óta eltelt másfél évben Hurd végrehajtott egy fájdalmas, 15 ezer embert érintő – azaz 10 százalékos – létszámleépítést is, ami éves szinten 1,9 milliárd dolláros költségmegtakarítást hoz, s a júliussal zárult üzleti évben 6,9 százalékra javította az üzeminyereség-rátát az egy esztendővel korábbi 4 százalékról. Két éve még elképzelhetetlen lett volna, mostanra azonban tény, hogy a HP a PC-piacon befogta a Dellt, s az idén az árbevétel tekintetében meg fogja előzni az IBM-et. Amióta Hurd irányítja a társaságot, a részvényárfolyam közel 80 százalékkal emelkedett.
Legnagyobb sikere azonban talán az, hogy eltemette karizmatikus, ámde annál ellentmondásosabb elődjének, Carleton „Carly” Fiorinának a szellemét. Amint beköltözött a Palo Altó-i székház vezérigazgatói irodájába, rögtön világos volt, hogy ő a megtestesült anti-Carly. Azok a HP-alkalmazottak, akik a Google-ban rákerestek új főnökük nevére, elsőre megijedhettek, amikor az NCR-nál végrehajtott létszámcsökkentésről olvastak. Egyúttal azonban reményt adhatott nekik, amit Hurd visszafogott személyiségéről megtudtak. Jellemző mozzanat, hogy míg Fiorina kiakasztatta arcképét a HP-székház aulájában Hewlett és Packard portréi közé, addig Hurd nem akarta viszontlátni magát a falon.
PERFORMANSZ. Mindazonáltal a vezérigazgató a mai napig egyetlen egyszer sem bírálta elődjét. Sőt, az állítja, hogy nagyjából az ő stratégiáját folytatja, csak éppen fókuszáltabban és fegyelmezettebben. A stílusuk viszont tökéletesen különböző. Fiorina nyilvános prezentációi rockkoncert-szerűen voltak koreografálva, összhangban gyakran hangoztatott nézetével, miszerint „a vállalatirányítás performansz”.
Persze ha kell, Hurd is tud lelkesíteni. Amikor először látogatott el a HP nyomtatógyárába – ahol a veteránok valamiért különösen nem kedvelték Fiorinát -, eleve jó pontokat szerzett magának azzal, hogy nem egy vállalati luxus limuzinnal, hanem egy Hertz-bérautóval érkezett. Aztán a büfében felírta egy táblára az IBM, a Dell és a HP árfolyamnyereség-rátáját, és csak ennyit mondott az alkalmazottaknak: „Tudjátok, miért ennyire alacsony a miénk? Azért, mert a részvényesek nem hiszik el, hogy meg tudjuk csinálni, amit ígérünk.”
Mielőtt Hurd belevágott a HP talpra állításába, a vállalat igazi traumán esett át. Fiorina 1999-ben került a vezérigazgatói posztra, miután az igazgatóság menesztette a tisztségből az unalmas Lewis E. Plattet. Az általános megítélés akkor az volt, hogy a HP túl későn érkezett a dotcom „partira”. Az IBM már kiterjesztette tevékenységét a számítástechnikai szolgáltatásokra, a HP viszont megmaradt a szerverek, PC-k és nyomtatók gyártásánál. Az igazgatóság abban bízott, hogy a Lucent Technologies marketingfőnökeként híressé vált Fiorina felrázza a vállalatot. Így is lett. Fiorina heteken belül újraprofilírozta a HP-t, maga pedig a világ egyik legismertebb és legünnepeltebb vezérigazgatójává vált. Csakhogy próbálkozása, hogy átalakítsa a társaságot, hamar megfeneklett, elsősorban amiatt a komplex struktúra miatt, amely aláásta a HP egykori alapelvét, a feladatok és a felelősségek világos leosztását. A cég pénzügyi teljesítménye labilis maradt, az árfolyam süllyedt, az alkalmazottak pedig kiábrándultak Fiorina ötleteiből, s menedzsmentstílusa is egyre ellenszenvesebbé vált számukra.
Kisvártatva az igazgatóságon belül is megjelent a feszültség. A testület évtizedeken át régi barátokból és az alapítók leszármazottaiból álló egységes csoport volt. Ám amikor Fiorina 2001-ben előállt a rivális Compaq Computer felvásárlásának tervével, az igazgatóság először igent mondott, dacolva Walter Hewlettnek, a társaságalapító fiának aggályaival. Miután a befektetők bírálni kezdték a 25 milliárd dolláros akvizíciót, Keyworth és egy másik igazgatósági tag azt a feladatot kapták, hogy dicsőítsék Fiorinát, és tegyék hiteltelenné Hewlettet, akinek még így is majdnem sikerült megakadályoznia az ügylet létrejöttét a részvényesi szavazáson.
Ezt követően, ahogyan a HP adós maradt a felvásárlástól várt eredményekkel, az igazgatóságon belül tovább éleződtek az ellentétek. Három igazgatósági tag – Keyworth, a kockázati befektető Perkins és Richard A. Hackborn – 2004 végén jobb teljesítményt kezdett követelni. Szorgalmazták, hogy Fiorina ossza meg valakivel az irányítási feladatokat, ám ő elutasította ezt, s a belharcról a média is értesült. A következő év februárjában Dunn és mások felajánlották a lemondásukat a kiszivárogtatás miatt még mindig dühöngő Fiorinának, aki azonban úgy döntött, inkább menesszék, de nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy dolgavégezetlenül feladja.
Megindult az utódkeresés. A fejvadászok elég soká dobták be Hurd nevét, aki egy darabig még ezután is teljesen esélytelennek látszott. Dunn mindazonáltal rávette Perkinst és Keyworthöt, hogy beszéljenek Hurddel. „Egy óra után mellette döntöttem” – mondja Keyworth. Hurd lenyűgözte őket. A kinevezést viszont majdnem visszautasította, mégpedig nemcsak a feladat nagysága miatt, hanem azért is, mert zavarta, hogy először – szinte a jövőt előrevetítő módon – kiszivárogtatás útján értesült a személyét érintő találgatásról: a BusinessWeek egyik újságírójától tudta meg telefonon, hogy minden bizonnyal őt jelölik vezérigazgatónak. Ám végül nem tudott ellenállni a lehetőségnek.
ELŐKÉSZÍTETT TEREP. Amikor Hurd a HP élére került, a terep több szempontból elő volt készítve számára. Az alkalmazottak és a menedzsment már nagyon igényelték az új stílust és a világos iránymutatást. „Rengeteget hallottunk addig vízióról és más elvont dolgokról, de nem volt semmi konkrétum” – mondja egy vezető. Emellett a printerüzletágban már elindult a karcsúsítás, a PC-divízió felszálló ágba jutott, és elkészültek egy új, mindenre kiterjedő teljesítményértékelési rendszer alapjai.
A megkezdett folyamatok továbbvitele persze nem lett volna elég. Hurd egyik első dolga az volt, hogy nagyobb önállóságot adott az üzletági vezetőknek az értékesítési csapat irányításában és a marketingbüdzsé felhasználásában. Egyúttal elrendelte ezer új értékesítési munkatárs felvételét, hogy javítsa a kiemelt ügyfelek kiszolgálását, amit az utóbbiak jó néven is vettek. Egész sor informatikai beruházást is beindított, amelyek mind a vállalati funkciók hatékonyságának erősítését szolgálják. A cél: a megtakarítandó milliárdokat visszaforgatni a termékfejlesztésbe és a marketingbe, hogy a HP expanziós pályán maradhasson. „Nincs első fázis, második fázis. Egyszerre kell növekednünk és lefaragnunk a költségekből” – mondja Hurd.
