Szlovákiának lett egy jól eladható sztorija – ismerte el, némiképp azért a szkepszis jogát is fenntartva, Draskovics Tibor pénzügyminiszter, hogy a szomszédos ország „nagyon tetszetős” adóreformjának a hatása alól a hazai költségvetés tervezői sem tudják kivonni magukat. A tavaly év eleji szlovák intézkedések (egységes, 19 százalékosra beállított áfa, szja és társasági adókulcs) nyomán megnőttek az adóbevételek, az előre jelzettnél jóval alacsonyabb lett a költségvetési hiány, a működőtőke-beáramlás pedig az öt évvel korábbi 2 milliárdról már 10 milliárd dollár fölé emelkedett.
Piacon. Az egységes áfakulcs az élelmiszereket drágítaná.
ADÓPOLITIKAI CHARTA. A magyar költségvetés szerkezete persze lényegesen eltér a szlovákiaitól, s a példa egyéb okokból sem adaptálható egy az egyben, de a pozitív tapasztalatok – valamint a hasonló román és balti kezdeményezések – kétségkívül hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar adótervezés is felgyorsuljon. A múlt héten a pénzügyminiszter (még az elmúlt évben megszellőztetett elképzeléseinek megfelelően) futószalagon egyeztetett a hazai gazdasági élet főszereplőivel: a munkaadói szövetségek, kamarák, tervező és előrejelző műhelyek vezetőivel. A politika részéről máris lehet olyan neheztelő visszhangokat hallani, hogy a terveket akkor tárták a nyilvánosság elé, amikor a parlament szabadságon van, de a kabinet mintha szándékosan alakítaná így a dolgokat. „Az adótervezés projektjét kivonjuk az államigazgatási apparátusból” – jelentette ki Kóka János gazdasági miniszter. A cél ugyanis egy olyan közép-hosszú távú, legalább 3-5 évre szóló megállapodás létrehozása a társadalommal, amelyet Kóka „adópolitikai chartának” nevezett el.
Persze pillanatnyilag még kérdéses, a társadalmi nyomás végül megkönnyítheti-e, hogy a politikai alkuk szövevényén keresztül lehessen hatolni, ám kétségtelen, hogy az érintettek kedvezően fogadták a kezdeményezést. „Először éreztem olyan gesztust, hogy valóban széles körben, közösen gondolkodjunk el a szükséges lépésekről” – nyilatkozta a Figyelőnek a múlt heti találkozók egyik résztvevője. Alapvetően pozitív visszhangra talált az adórendszer teljes megújításának a szándéka Matolcsy Györgynél is. A volt gazdasági miniszter szerint most még kétesélyes, mi lesz a múlt heti konzultációkból: hosszabb távú munka, netán az 1989-es politikai egyeztetésekhez hasonló „adókerekasztal”, avagy kommunikációs gyorstüzelés, „minden hétre egy apróságot” jellegű stratégia. Mindenesetre Matolcsy véleménye szerint három dologra lenne szükség: elsőként a bürokrácia leépítésére, az átláthatatlan szabályok egyszerűsítésére, másodsorban a kiszámíthatóság, stabilitás megteremtésére, s időrendben csak harmadjára az adórendszer, az adómértékek áttekintésére.
A kormányzat mintha tartaná is magát ehhez a menetrendhez. Draskovics szerint az idén nem várható olyan adómódosítások bevezetése, amelyek veszélyeztetnék a költségvetés bevételeit, ám március végéig a kabinet „a komfortérzetet erősítő” adózási és vállalkozási segélycsomagot terjeszt a parlament elé. Ennek elemeit az elkövetkező hetekben szedik össze; alapvetően adminisztrációs, a bürokráciát csökkentő könnyítésekről lesz benne szó, valamint megpróbálják Magyarországon marasztalni az éves szinten 20 milliárd forintnyi adót fizető off-shore cégeket, amelyeknek jövőre az EU-konform szabályozás szerint már 16 százalékos társasági adót kellene fizetniük a jelenlegi 4 százalék helyett. Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) magyar tagozatának az egyeztetéseken ugyancsak részt vevő ügyvezető igazgatója abban bízik, hogy tavasszal a parlament megszünteti a komolyabb bevételekkel nem járó, a vállalkozókat annál inkább bosszantó, úgynevezett „bagatell-adókat” is, mint amilyen például az innovációs járulék.
A hosszabb távú tervezés, mint az már a korábbi nyilatkozatokból is kiderült, az áfa rendszerének megváltoztatására, az élőmunka közterheinek, valamint az iparűzési adónak a felülvizsgálatára koncentrál. A felgyorsult folyamatokat azonban jelzi, hogy míg Draskovics Tibor 2004 végén még azt nyilatkozta lapunknak, hogy jövőre a három nagy probléma közül az egyikben érdemi előrelépés várható (Figyelő, 52-53. szám), addig most már két terület került előtérbe. Lapunk információi szerint az áfa mellett leginkább az iparűzési adó terén bizakodhatnak változásokban a gazdasági élet szereplői.
Az általános forgalmi adó két felső (15 és 25 százalékos) kulcsának akár már valamikor az idei második félévben is elképzelhető egységesítését nyilván akkor érdemes meglépni, ha az kellően vonzó – illetve a rosszul járó adózók számára még elviselhető – változtatást hoz, ugyanakkor a költségvetésben továbbra is biztosítani lehet a szükséges bevételt. A kiszivárgott hírek szerint 19 százalék lehet az egységes kulcs, ámbár ezt a pénzügyminiszter a hangos gondolkodás jegyében tartott sajtótájékoztatóján nem erősítette meg. E verziónál a jelenlegi 25 százalékos normál kulcsot ugyebár 6 százalékponttal lehetne csökkenteni, amivel szemben a 15 százalékos kedvezményes kulcs (amely alá egyebek közt az élelmiszerek, a gáz- és vízellátás, a szálláshely-szolgáltatás, a személyszállítás tartozik) „csak” 4 ponttal emelkedne. (A legkedvezményesebb, 5 százalékos adómértéket változatlanul hagynák.)
A baj csak az, hogy egy 19 százalékos egységes kulcsnál tetemes adóbevétel-kieséssel kellene a költségvetésnek szembenéznie. A legnagyobb értékesítési volument ugyanis a normál kulcsú termékek, szolgáltatások adják, így minél messzebb esik a megcélzott egységes mérték a jelenlegi 25 százaléktól, annál jelentősebb bevételi áldozatot kellene hoznia a büdzsének. A tavalyi első tizenegy hónapban az áfabevallásokban feltüntetett árbevétel 43,9 százaléka származott a normál, 13 százaléka a kedvezményes és 2,3 százaléka az 5 százalékos mértékkel adózó értékesítésből (a fennmaradó rész export, tárgyi adómentes és egyéb tételekből állt). Ezeket az arányokat és az idén tervezett, 2048 milliárdos forgalmiadó-bevételt alapul véve úgy be-
csülhető, hogy a 19 százalékos egységes adómérték éves szinten csaknem 250 milliárd forint adóbevétel-elmaradást okozna. Még 21 százalékra fazonírozás esetén is hiányozna a büdzséből 60 milliárd, és – ha igaz – csak a 22 százalék hozna némi többletet a büdzsének. Ez utóbbi mérték azonban már biztosan csapda volna: a magas kulccsal adózók, illetve a termékeiket, szolgáltatásaikat fogyasztók alig nyernének, miközben sokkszerű hatás érné a kedvezményes adózású kört.
KETTESSEL NE KEZDŐDJÖN. „A társadalomban az önkéntes jogkövetés szintje akkor emelhető, ha minden adónemben 20 százalék alatti az adó mértéke” – érvel Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke is. Amelyik kulcs kettessel kezdődik, az már nem szimpatikus. Reálisan 15-16 százaléknál tervezhető, hogy nő a fizetési hajlandóság.
„Bár a kormányzati szándék határozott, korántsem állítható, hogy konkrét tervekkel, hatástanulmányokkal alátámasztott koncepcióval rendelkezne a kabinet” – szűrte le az egyeztetések tapasztalatait Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A szervezet az iparűzési adó eltörlése mellett áll ki, amelyet nyilván ellentételezni kellene valamilyen módon az önkormányzatok finanszírozásában, mivel ez éves szinten 300-330 milliárd bevételt jelent a számukra. Az iparűzési adó megszüntetéséről azonban egyelőre nincs szó. A pénzügyminiszter megfogalmazása szerint adóreformban és adócsökkentésben is gondolkoznak, de ez konkrétumok híján csak arra utal, hogy a kabinet lebegteti a változásokat. Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy az iparűzési adót két lépésben csökkentik a jelenlegi 2 százalékról 1,4 majd 0,5 százalékra, ezzel párhuzamosan pedig az önkormányzatok a társasági adóalapra vetülő, vagy más helyi adó bevezetésével egészítenék ki csökkenő forrásaikat. Kérdéses még, át lehet-e térni a forgalom utáni elvonás helyett a nyereség alapú befizetésekre.
Mindenesetre Fáth Péter és mások is a nyereségalap helyett a nyugaton is bevált értékalapú ingatlanadózást helyeznék előtérbe. Draskovics Tibor szerint viszont a kormány nem tervezi és nem is vizsgálja a vagyonadó bevezetését, bár ha mások felvetik, automatikusan nem zárkózik el előle. A tárca érthetően aggódik: az elkövetkező hónapokban bizonyára több munkatervezet szivárog majd ki a minisztériumi műhelyekből, s még emlékezetes, hogy László Csaba idején az ingatlanadóra vonatkozó óvatos elképzelések is milyen heves ellenállásba ütköztek. Márpedig most az egyik fő cél a társadalmi konszenzus felmutatása.
