A német konjunktúra-szakértők joggal reménykednek abban, hogy hamarosan felgyorsul a belgazdaság fejlődése. Hagyományos őszi jelentésében a hat legtekintélyesebb gazdasági kutatóintézet (amelyek félévenként közösen terjesztenek elő becslést a gazdaság helyzetéről) 1997-re lendületes kibontakozást helyez kilátásba. A GDP 2,5 százalékosra prognosztizált növekedése az éppen csak véget ért „növekedési szünet” után mindenesetre látványos élénkülésnek, a hosszú távú kibontakozás lehetőségének tűnik.
Az előrejelzésbe pillantva azonban arra is érdemes visszaemlékezni, hogy egy évvel ezelőtt, 1996-ra a kutatóintézetek hasonlóan kedvező prognózist fogalmaztak meg. Akkor a szakértők a GDP 2,5 százalékos reálnövekedésére számítottak, ám utóbb el kellett ismerniük, hogy – mindenekelőtt a belföldi keresletnél – túl nagy dinamikát feltételeztek. A fogyasztók a vártnál óvatosabbak voltak; a vállalatok belföldi beruházásaikat a vártnál tartózkodóbban tervezték; és különösen súlyosan esett latba az építési tevékenység megtorpanása.
A GDP előrejelzése a legújabb szakvéleményben hasonló az egy évvel előttihez, a belföldi kereslet alakulását azonban az akkori tapasztalatokból okulva némileg óvatosabban becsülik. A szerzők azzal is számolnak, hogy az építési tevékenység még 1997-ben is inkább zsugorodni fog; a fogyasztók továbbra is fékezni fogják vásárlókedvüket; és az állóeszköz-beruházások sem úgy alakulnak, ahogy az egy fellendülési fázishoz illene. Ezért az intézetek még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a külföldi kereslet dinamikájának, mint egy évvel korábban – amit egyébként az export tényleges alakulása igazolt is. A szakértők összességében az export által gerjesztett gazdasági fellendülést várnak 1997-re; ez pedig általában a fellendülések korai fázisait jellemzi.
A belföldi kereslet kedvezőtlen alakulásához kapcsolódik a szerzőknek a gazdaságpolitikát érintő kritikája. A viszonylag kedvező növekedési prognózis ellenére a szakvélemény végső soron a német gazdaság- és szociálpolitika hosszú távon borúlátó megítélését tükrözi. Noha az intézetek meglehetősen tartózkodóak a kormányzat és a béralku-partnerek kritikájával, ismételten bírálják a politikusok vonzalmát a rövid távra tekintő, gyakran hektikus újraelosztási politika iránt.
Különösen éles a jelentésben a pénzügypolitika kritikája. A szakértők úgy látják, hogy azt nagy kapkodás uralja, ami egyrészt a Maastricht-kritériumokra vetett riadt pillantásokkal függ össze, másrészt azonban a mértékadó politika meglehetősen rövid távú orientációját tükrözi. A kormányzó Unió-pártok legújabb próbálkozásai, hogy a költségvetési hiány konszolidálásához új adóforrásokat tárjanak fel, az intézeti szakértők szerint eltérést jelentenek a középtávú célkitűzéstől: az állami tevékenység körének csökkentésétől.
Az, hogy az állami kiadások túlnyomó része szociális rendeltetésű, a politikailag motivált újraelosztást szolgálja és fogyasztási jellegű, a kutatóintézetek szerint különösen élesen mutatkozik meg a keleti tartományokban. A szakértők szerint az eszközök keletre áramlásában az eddiginél nagyobb szerepet kellene szánni a beruházásoknak.
A szakvélemény azt a kérdést is felveti, hogy csakugyan olyan sikeres volt-e Kelet-Németország felépítése, mint ahogyan azt a kormányzat feltünteti. A keletnémet gazdaság legújabban annyit vesztett lendületéből, hogy növekedése jócskán a nyugatnémet expanzió ritmusa alá fog visszaesni. Ez részben konjunkturális hatások rovására írható, azonban a szakértők hangsúlyozzák, hogy súlyos hiba volt a keletnémet béreknek a nyugatnémet szintre való gyors felemelése, miközben a termelékenység messze elmaradt a nyugatitól. Az ilyen kettészakadt fejlődés korrekciójának a szakértők semmi jelét nem látják, sőt, a Hatok prognózisa szerint az új szövetségi tartományokban egyre emelkednek a bérköltségek, tovább gátolva a kibontakozási folyamatot.
