Belföld

Oktatás: félreállítja a Fideszt a KDNP

Egy most nyilvánosságra került vitairat szerint 5 órával több suli vár tanárra és diákra egyaránt.

Szinte csak az egyházi iskolákhoz közel álló szakemberek készítik elő az új közoktatási törvényt, ráadásul a bizottságokból még a fideszes oktatáspolitikusok is hiányoznak. Úgy tudni, többet közülük meg sem hívtak az egyeztetésekre – tudta meg a FigyelőNet. Ez többi közt annak az eredménye, hogy a KDNP-s oktatáspolitikai vezetés egyfajta „belső ellenzékként” tekint a nagyobbik kormányzó párt szakpolitikusaira – írja az internetes lap.

A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár neve által fémjelzett testületek névsora az fn.hu szerint igen hosszú, ám egyelőre vajmi keveset lehet tudni a tagokról. Neveket elárulni sem ő, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak kommunikációja nem akart.

A kormányzati hírközlésre egyébként a KDNP és a Fidesz közt húzódó ellentétek is rányomják a bélyegüket: így többször előfordult már, hogy a két párt képviselőitől ellentétes elképzelések láttak napvilágot. Ilyen volt például a kötelező testnevelés ügye, amelyet a fideszesek a parlamenti bizottságban puhítottak fel, vagy a lemaradók integrációjának kérdése, amely KDNP-s értelmezésben inkább szegregációhoz vezetne.

Az oktatáspolitika jövőbeni alakulásáról némileg tisztább képet ad a nemrég a FigyelőNet birtokába jutott vitairat, amelyből több részletet is elárul a hírportál. A valójában sokszor ködösen fogalmazó dokumentumból több konkrét terv is kiderül, amely az új közoktatási törvény rendelkezéseit előrejelzi.

Az ötletek közül többi közt kiemelhető, hogy a felsőoktatási felvételihez ezentúl kötelezővé tennék a nyelvvizsgát és az emelt szintű érettségit, engedélyeznék a bizonyos célokra létrehozott gazdasági társaságok működtetését az intézményeknek, kialakítanák a pedagógusi életpályamodellt (a 4-10 éve tanító pedagógusoknak 300-330 ezer forintos fizetéssel, továbbképzési vagy alkotói szabadsággal stb.). De emellett mind nekik, mind a diákoknak 5 órával többet kellene az iskolában tölteniük, például testneveléssel és egyéb foglakozásokkal. Az irat szerint „fel kell hagyni a túlterhelésről folyó álságos oktatáspolitikai hivatkozással, több iskolaidőre van szükség”. A néhány éve bevezetett középiskolai nyelvi évfolyamokat nem törölnék el, de, mint írják, „ne legyen kötelező, különösen ne kizárólag angol képzéssel”.

A már ismert elképzelések alapján változna az iskolák finanszírozása is, vagyis az állami intézmények fenntartása túlnyomórészt, az egyháziaké pedig teljes mértékben a központi büdzséhez tartozna.

AJÁNLOTT LINK:

Nemzeti együttműködés a Fidesz nélkül (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik