Paul D. Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes május elején újabb 25 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és afganisztáni háborúk finanszírozására, mire Michael Keane, a University of South California égisze alatt működő Marshall Business School előadója azonnal tollat ragadott. Mint oly sokan, akik üzleti iskolákon tanítanak, Keane is esettanulmányok segítségével – vagyis tényleges ügyleteket és kimenetelüket elemezve – oktatja MBA-hallgatóinak a pénzügyi stratégiák készítését. Ám az ő órái mégis nagyon mások, mivel a vállalati példákat mindig egy katonai hadművelettel együtt vizsgálja. Wolfowitz pedig ötletet adott neki következő kurzusához.
Keane előfeltevése egyszerű. Az üzleti és a katonai stratégia hasonló elveken alapul – ugyanakkor a háborúk esetében a kimenetelnek sokkal nagyobb visszhangja van. Modellre van szükség például egy sikeres ellenséges felvásárláshoz? Ott az amerikai polgárháború vicksburgi ütközete, amely az unionista hadsereg javára fordította meg az egész háborút. Többszöri kudarc egy termék piacra juttatásában? Kínálkoznak analógiául az elhibázott vietnami hadműveletek, amelyek még ma is kísértenek az amerikai politikában. Most pedig egy zűrös felvásárlási és egyesülési eset a kurzus tárgya: az iraki háború és újjáépítés.
ZŰRÖS ÜGYLET. Könnyű persze hadászati stratégiákat ajánlgatni az elefántcsonttoronyból. Csakhogy Keane egyszersmind katonai stratéga is, korábban a védelmi minisztériumban dolgozott, s mindehhez még első kézből szerzett friss tapasztalatai is vannak, ugyanis az év elején az iraki Moszulban személyesen segítette az amerikai hadsereg 101. légi deszantos hadosztályának tevékenységét. Feladata az volt, hogy tanácsokat adjon a katonai vezetőknek a gazdasági és üzleti fejlesztésnek a hadászati erőfeszítésekbe való integrálásáról. Mint mondja, Irak látványos változata egy problematikus ügyletnek, ahol a sikert több tényező is komolyan fenyegeti: nincs meghatározva, hogy pontosan mi a kívánatos kimenetel, kultúrák ütköznek egymással, érdekellentétek állnak fenn, s végül a nyereség-veszteség mérleg sem fest a legjobban.
Hozzá lehet venni ehhez még néhány dühös részvénytulajdonost is, jelen esetben az amerikai szenátorokat, akik élesen kifogásolták, hogy Wolfowitz lényegében biankó csekket kér a törvényhozástól. Ebből rögtön következik egy újabb tanulság: a stratégiába mindig be kell építeni a költségeket is, és egy üzleti vagy katonai terv megvalósításába sohasem szabad aprólékos előzetes elemzés nélkül belevágni. „Egy egyszerű felvásárlásnál alaposabb átvilágítást végeznek” – fogalmazza meg kritikáját Keane az iraki háborúval kapcsolatban.
Párhuzamot lehet vonni – állítja továbbá – a botrányokba keveredett vállalatok vezetői és az iraki háború irányítói között, amennyiben az utóbbiak túl sokat ígértek, viszont túl keveset teljesítettek, utóbb pedig megpróbálták eltitkolni a kudarcot. A tanulság? A stratéga mindig tegye világossá, hogy az egyes akciók hogyan járulnak hozzá a cél egészének megvalósulásához, és legyen őszinte a tekintetben, hogy mennyi pénzre és humántőkére van szükség. Irakban Bagdadot sikerült elég hamar elfoglalni ahhoz, hogy George W. Bush elnök bejelenthesse a küldetés teljesítését. De mint kiderült, az irakiak részéről a főváros feladása csak előjáték volt egy kiterjedt gerillaháborúhoz, amelynek költségeire a részvényesek – az amerikai állampolgárok, a kongresszus és a katonák – nem számítottak. A csalódás mára határozott elégedetlenséggé nőtt. Hasonló gondok támadtak a J.P. Morgan és a Chase Manhattan bankok 2001-es fúziója után, mely tranzakció nyomán a vezetők kezdetben optimistán nyilatkoztak a szinergiákról, ám ezt csakhamar heves belharcok követték, a részvényárfolyam pedig meredeken süllyedt.
TÁMADOTT VEZETÉS. Keane kurzusára – az iskolában a legnépszerűbbek közé tartozik – valószínűleg az ősszel is sokan jelentkeznek majd. Addigra lesz új anyaga a kivonulási stratégiákhoz – vagy talán a kivonulás elmaradásához. Az ezzel kapcsolatos tervek átgondolatlanságát látva Keane az amerikai vezetést „szorult helyzetben lévő, részvényesi aktivisták által támadott menedzsmenthez” hasonlítja. Az irakiakat pedig egy olyan érdekcsoporthoz, amely vehemensen ellenzi az ügylet kondícióit.
