 |
| A Vénusz. Fémbevonat borítja? |
A Vénusz, más néven Esthajnal-csillag, a szabad szemmel látható égitestek közül az egyik legfénye-sebb. Ennek oka, hogy vastag és átlátszatlan légköre visszaveri a viszonylag közeli Nap sugarait. A bolygó azonban más értelemben is fényes: radarfelvételek bizonyítják, hogy felszíne óriási tükröző felületet alkot.
A radarteleszkópos vizsgálómódszer erőssége, hogy a képalkotásban itt használt sugárzás a napszakoktól és a felhőzet vastagságától függetlenül hiteles képet ad a felszínről. Ezért is hordozott radartávcsövet a Magellan űrszonda, amely 1990 és 1994 között számos felvételt készített a Vénuszról. A tudósok most ezeket elemezték, s úgy tűnik, megtalálták a választ a kérdésre, miért is tűnnek szokatlanul fényesnek a planéta hegységei.
Kiderült, hogy a bolygón uralkodó pokoli hőségben, amely esetenként az 500 Celsius fokot is eléri, egyszerűen megolvadnak a domborzati formákat alkotó kőzetek. A bennük lévő fémek – az elemzések szerint elsősorban az ólom – elpárolognak, a szelek formájában felszálló gőzök pedig a magasabb és hűvösebb hegységekben lecsapódnak. Az így kialakult bevonat viselkedik tükröző felületként.
Mivel a kutatók nagyjából ismerik a vénuszi körülményeket, az ólombevonat nagyságából következtetni tudnak arra, milyen régóta zajlik a párolgás-lecsapódás folyamata egy-egy hegycsúcson. Becsléseik szerint a mai állapotok kialakulásához esetenként alig néhány ezer, máskor viszont több millió évre volt szükség. Ha a fémkéreg pontos vastagságát és összetételét is megismernék, abból akár a Vénusz életkorát is kiszámíthatnák.
