Újító szellemben

Ellentétben az Európai Unió sikerállamaival, Magyarországon a K+F tevékenységekre költött összegeknek csupán egyharmada származik a vállalatoktól, a többi költségvetési pénz. Ráadásul maga a K+F kifejezés is sok esetben a fejlett világban megszokottnál korláto-zottabb, esetenként kiegészítő jellegű tevékenységet, például méréseket, diagnosztikát, nem pedig a szoros értelemben vett innovációs kutatást takar. Összehasonlításképpen: Svédországban és Finnországban (ahol tavaly több mint 5 milliárd eurót fordítottak a hazainál amúgy is sokkal színvonalasabb K+F tevékenységekre) a pénzek kétharmada a vállalkozásoktól származik, ami önmagában garantálja a fejlesztések hasznosulását.

Távoli uniós pénzek Az MTA új nanoállomása. Szemléletbeli eltérések. A kutatók sok esetben tapasztalják: egy-egy ígéretes pályázathoz nagyítóval kell keresni az ipari partnereket. „Rengeteg energiánkat leköti, mire bevonhatjuk a megfelelő cégeket” – panaszkodik Bíró László Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének laborvezetője. A kutató úgy véli, nehezen áthágható szemléletbeli eltérés akadályozza, hogy a cégek figyelmét felkeltsék nanotech-nológiai kutatásaik iránt. Ennek fő okát abban látja, hogy a vállalatok megfelelő ösztönzés hiányában gyakran óvakodnak az előremutató, de kockázatos fejlesztésektől. Ebből következik, hogy az EU pályázataira felálló konzorciumokban a magyar-országi kutatók ipari partnerei rendszerint nem magyar vállalatok, így a kutatásokból eredő szellemi termékek értékesítéséből is kimaradnak a hazai cégek, annak ellenére, hogy az alapkutatási eredmények Magyarországon születnek. Még úgy is nehéz együttműködésre sarkallni a cégeket, hogy a hazai kutatóhelyek egyre nagyobb tapasztalattal és eséllyel pályázhatnak és támaszkodhatnak az uniós forrásokra. A múlt év végén meghirdetett, s most pályázható 6. keretprogram uniós költségvetése minden korábbinál nagyobb összeg, 17,5 milliárd euró, amit nagyrészt az alkalmazott kutatások támogatására szán az EU. A jelenlegi brüsszeli pályázat elbírálási politika ráadásul sok tekintetben a csatlakozó országoknak kedvez: a tagállamok kutatói is felismerték már, hogy a kelet-európaiakat is bevonó projekteket gyakrabban bírálják el kedvezően. Brüsszel azonban óriási késéssel utal: a projektek olykor már évek óta futnak, mire a megítélt támogatást meg is kapják a résztvevők. A hazainál jóval nagyobb büdzséből gazdálkodó nyugat-európai kutatóhelyeknek ez nem okoz gondot, a magyaroknak azonban sokszor a projekt nélküli működésre is alig elegendő költségvetésükből kell megelőlegezniük a hiányzó pénzeket. A probléma annyira általános, hogy már az unióban is sürgetik megoldását. „Olyan forgóalapra volna szükség, amelyből legalább előlegre lehetne pályázni, esetleg áthidaló, kamatmentes hitelt lehetne igényelni” – javasolja Bíró László Péter. És bár az OM-nek létezik egy, a 6. keretprogramban való eredményes részvétel támogatására kiírt pályázata, a likviditási problémákat nem ez hivatott megoldani. Siegler András szerint a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból ilyen célra is lehetne igényelniük a már felállt, Brüsszelben sikeresen szereplő konzorciumoknak.

Egyfajta irányváltás ugyanakkor a hazai K+F támogatások rendszerében is tetten érhető, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvényjavaslatban, amelynek részletes vitáján már túl van a parlament. A központi hatalom ennek szellemében nem a támogatás mértékét kívánja megemelni, hanem az úgynevezett innovációs járulékot szándékozik kivetni a vállalati bevételekre, ezáltal növelve a központilag K+F pályázatokra szétosztható összeget.

Az üzleti szférát már az előző kormányzati ciklusban is megpróbálták ez irányban ösztönözni, ám a Széchenyi Terv részeként 2001-ben meghirdetett Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Program jövőjét bizonytalanná tette a költségvetéstől való erős függése. (A program részeként az Oktatási Minisztérium által meghirdetett pályázatokon a kutatóhelyek csak ipari partnerekkel alkotott konzorciumokban vehetnek részt. A projektösszeg egy részét a magánvállalatoknak kell állniuk, és az állami támogatás összege is meglehetősen nagy – több százmillió forint. A várt pozitív hatás a korlátos büdzsé miatt mégis alig jelentkezett.)

Az alacsony kutatói létszám, az elöregedett műszerpark, az elavult kutatási infrastruktúra, az alacsony projektösszegek és az állandó agyelszívás tünetegyüttesének a továbbélését most új szemléletmóddal akarja kezelni a kormányzati munka. „A kutatás-fejlesztés ma inkább gazdaság-specifikus, versenyképességgel összefüggő téma, és kevésbé a tudomány világán belüli kérdés” – mondja Siegler András, az Oktatási Minisztérium (OM) kutatás-fejlesztési helyettes államtitkára, a törvényjavaslat felelőse. A minisztérium ezért a fenti célok elérése érdekében olyan ösztönzési rendszer kidolgozásán dolgozik, amellyel elsősorban a hasznosítható eredményeket ígérő kutatócsoportokat támogatnák, mégpedig az eredményekből profitáló vállalkozásokon keresztül.

Az OM által kidolgozott törvényjavaslat szerint egy elkülönített pénzalap – a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap – segíthet a versenyképességet fokozó innovációs politika megvalósításában. Ha a parlament az eredeti változatot fogadná el – azért a feltételes mód, mert az első menetben mintegy 30 egyéni módosító indítvány érkezett be -, akkor a tíz főnél többet foglalkoztató társas vállalkozások korrigált nettó árbevételük 0,2 százalékát (2005-ben már 0,25, 2006-tól pedig évente 0,3 százalékát) innovációs járulékként fizetik majd az alap számára az adóhivatal által elkülönített számlára. Ebből aztán a kutatás-fejlesztést végző intézményekből és ipari partnerekből álló konzorciumok pályázat útján kapnának támogatást.

Az elkülönített összeg feloldja a többéves K+F projektek és az éves ciklusú költségvetési gazdálkodás közötti ellentmondást. Az alap ugyanis független a költségvetés mindenkori helyzetétől, illetve az éves költségevetési alkuktól. Az OM álláspontja szerint a fizetendő járulék csökkenthető az adott cégnél a számviteli törvényben pontosan meghatározott, kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokkal. Így a támogatás érdekeltté teszi a vállalkozásokat abban, hogy K+F tevékenységet folytassanak, és ezzel növeli a non-profit kutatóhelyek tevékenysége iránti keresletet is. „A cél, hogy a korábbi, állami támogatástól függő, a tudományos kínálatot favorizáló rendszer helyébe az alap révén keresletorientált, az innovációt ösztönző modell lépjen” – magyarázza Siegler András, aki szerint a járulék révén javítható a vállalkozások K+F ráfordításokra való hajlandósága. A súlyos milliárdok ugyanakkor a kisebb cégek szintjén nem jelentenének komoly pluszterhet, hiszen egy átlagos, 200 millió forint nettó árbevételű vállalkozás esetében a járulék jövőre, éves szinten 150 ezer forint lenne, abban az esetben, ha nem végez K+F tevékenységet – érvelnek az új szisztéma támogatói. Mindenesetre a részletes vitában szocialista képviselők azt javasolták, hogy a kisvállalkozások a tervezettnél alacsonyabb kulcsokkal adózzanak.

KÉTELYEK. A Magyar Gyáripa-rosok Országos Szövetsége közleményben tiltakozott a járulék bevezetése ellen, mondván, új adóteherről van szó, s ez a vállalatok versenyké-pességét rontja. „Elvben egyetértek a javaslattal, mégis ellentmondó érzések kavarognak bennem – foglal el köztes álláspontot ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Rt. vezérigazgatója -, csak akkor működhet hasznosan egy ilyen alap, ha mind az elosztás, mind a pályázati munka a lehető legkisebb adminisztrációval jár, mert ezekkel nem szabad terhelni a kkv szektort. Az elosztásnak pedig ellenőrizhetőnek kell lennie.” Az ellenzéki támadások is elsősorban a bürokratikusnak ígérkező szervezeti keretekre és a magas működési költségekre összpontosítanak. Ivanics István, a parlament gazdasági bizottságának fideszes tagja szerint a bizottság ülésén a többmilliárdos működési költség és az apparátus létszámának a korlátozását is szorgalmazták egyes tagok. Az éves kiadások 5 százalékát az alap ugyanis tagdíjakra, tudományos attasék bérére, nemzetközi kapcsolatok ápolására költheti pályáztatás nélkül, további, maximum 3 százalékot pedig a pályázatok kezelésére szánna az OM. Ez pedig már az első évben is közel kétmilliárd forintos tétel lenne, ha az elfogadandó törvény is az eredeti javaslatot tükrözné.

Ifj. Duda Ernő. Ellenőrizhető elosztás kell.

Az általános vitát követően sem a költségvetési bizottság, sem pedig a gazdasági bizottság nem támogatta a törvényjavaslat részletes vitára bocsátását, azaz lényegében kormánypárti képviselők is nemtet-szésüket fejezték ki az elképzelé-seket illetően. A gyakorlatban azonban nem szükséges az összes bizottság támogatása a törvény-javaslat vitára bocsátásához vagy elfogadásához, s a második menetben már a részletes vitára alkalmasnak találta a javaslatot az Országgyűlés.

A kormányoldali politikusok szerint a pénzosztás megszervezését számtalan garanciával bástyázták körül. A törvényjavaslat olyan beépített elemeket is tartalmaz, amelyek biztosítják, hogy az összeget a versenyképesség javítására fordítják. A befolyó pénzeket nem lehet más célra használni, és a befizetésekkel megegyező összeggel a központi költségvetés is hozzájárul az alaphoz. A pénzek felhasználása fölött bábáskodó grémiumnak – a 2004. január 1-jén megalakuló Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsnak – pedig felerészben a tudományos, gazdasági és üzleti élet nem kormányzati funkciókat betöltő képviselői lennének a tagjai.