Gazdaság

Hangstaféta

Jókora telefonköltség-csökkentés érhető el a kábel nélküli internetes technológia és a céges telefon-központok összeházasításával.

Hiába csökkennek a percdíjak és a tarifák, a vállalkozások telefonköltségei mégis egyre magasabbak. Akinek van, előszerettel használja a céges mobilt; sokan az íróasztaluk mellett is erről beszélnek, pedig választhatnák a vezetékes asztali készüléket is. Ráadásul a legtöbb irodából eleve mobilszámon hívják a partnereket, mert az illető azon akkor is elérhető, ha éppen kiment ebédelni, vagy kávészünetet tart.


Hangstaféta 1Nem csoda tehát, hogy az utóbbi másfél évben gyorsan népszerűek lettek az úgynevezett dual módú mobiltelefonok. Ezek nemcsak a GSM hálózaton, hanem a vezeték nélküli szélessávú nethálózaton (az egyre több cégen belül is kiépülő Wi-Fi-n) is működnek, méghozzá mobil internet-telefonként. Ha a mobiltulajdonos a céges Wi-Fi hálózat körzetében tartózkodik, akkor ezen keresztül is kezdeményezhet hívásokat a vállalati alközpont felé. Így az irodaházban és annak közvetlen közelében vezetékes tarifával beszélhet, ha pedig kisétál a Wi-Fi hatóköréből, akkor a szokásos GSM telefonná „változik” a készülék.

Dual rendszerek jellemzői

CISCO UNIFIED MOBILITY


■ Bejövő hívások irányítása vezetékes, illetve GSM/Wi-Fi telefonra, így azok a Wi-Fi hatókörében egyetlen telefonszámon érhetők el

■ Beszélgetés közben átváltás Wi-Fi-ről GSM-re

NOKIA-AVAYA ONE-X MOBILE
■ Bejövő hívások irányítása vezetékes, illetve GSM/Wi-Fi telefonra, így azok a Wi-Fi hatókörében egyetlen telefonszámon érhetők el

■ A vállalati asztali telefon és a céges mobil egyszerre csörög, így a felhasználó egyetlen vezetékes számon érhető el az irodán kívül is, s mobiljáról használhatja a vállalati alközpont által kínált szolgáltatásokat (hangposta, konferenciahívás, hívástartás, céges mellékek hívása)

■ Beszélgetés közbeni váltás GSM/Wi-Fi és Wi-Fi/GSM irányban is

■ Költségoptimalizált automatikus hívásútvonal-választás (például ha a felhasználó házon kívülről külföldi mobilt hív, akkor a telefon belföldi GSM tarifával a vállalat alközpontját tárcsázza fel, amely vezetékes vonalon továbbítja a hívást)

■ Csak Avaya alközponttal és dual Nokia mobiltelefonokkal működik (Nokia E60-as, E61-es vagy E70-es modell kell hozzá, ezekre telepíthető a szükséges szoftver)

Természetesen a költségek szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott számot miként hívunk fel. A Wi-Fi hálózat általában a céges vagy az otthoni gépek helyi hálózatához (LAN) illeszkedik, így rajta alaphelyzetben az internetkapcsolaton keresztül tudunk a külvilágba telefonálni. Márpedig a netes telefonszolgáltatóknál az IP telefonra menő (azaz végig az IP hálózatban maradó) hívások általában ingyenesek, a vezetékesre irányulók pedig (belföldre és külföldre egyaránt) lényegesen kedvezőbbek, mint ha a vezetékes vagy a GSM hálózatból kezdeményeztük volna a beszélgetést. Ugyanakkor a hagyományos mobilokat IP telefonról elérni meglehetősen drága (leszámítva talán a külföldi mobilszámokat), főleg akkor, ha olyan céges GSM előfizetésünk van, amellyel a kollégák ingyen, vagy nagyon kedvezményesen hívhatják egymást.

Az ideális persze az lenne, ha szabadon átléphetnénk a két hálózat között, akár beszélgetés közben is, sőt maga a rendszer automatikusan döntené el, hogy az adott szám hívásakor melyik útvonalon lesz a legalacsonyabb a percdíj. Nos, úgy tűnik, ez a kívánság napjainkban kezd teljesíthetővé válni, jóllehet az ehhez szükséges hardvereszközök és szoftverrendszerek kifejlesztése meglehetősen lassan halad. Ennek egyik oka az, hogy műszaki szempontból teljesen különböző technológiákról van szó: a GSM hálózatot úgy tervezték, hogy adott szolgáltató által központilag irányított legyen, ezzel szemben az IP hálózat egyik lényegi eleme, hogy nincs központja, egyetlen szervezet sem tartja kézben. Másfelől, a különböző gyártók eszközeinek problémamentesen kell összekapcsolódniuk, amit egyelőre nem sikerült teljesen megoldani. A vállalati IP telefonokat kínáló, s komoly piaci részesedéssel bíró cégek ma jobbára csak saját termékválasztékukkal kompatibilis eszközöket kínálnak, miközben az új szegmens szabványainak kidolgozásával sem sietnek.

A lehetőségek között meg kell említeni a Cisco által kínált Wi-Fi/GSM dual megoldást, melynek lelke a hagyományos vállalati PBX (Private Branch eXchange) telefonalközpontot felváltó Call Manager, amely megoldja, hogy a Wi-Fi hatóköréből kisétáló munkatárs a GSM hálózaton folytathassa a beszélgetést. Ezt az átváltást a Nokia és az Avaya együttműködése révén született, s a múlt év végén itthon is bemutatott one-X Mobile rendszer mindkét irányban tudja (a főbb jellemzőket lásd külön), s a paletta további pluszszolgáltatásokkal bővíthető, amennyiben erre a mobilkészüléket és a céges alközpontot is felkészítetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik